Az egész XX. századon átívelt életpályája

Az egész XX. századon átívelt életpályája
2025.09.05.

Gecse Árpád festőművész 125 éve született Alattyán faluban és örökre hű maradt, ragaszkodott a családi fészekhez. A hónap műtárgya képzőművészeti sorozatban, Olvasó lány című festménye bemutatásával emlékeztek a Jászság Festőjére, szeptember 3-án, a Szikra Galériában.

A Szikra Galéria kávéházi asztalai körül, minden helyet elfoglalt az érdeklődő közönség az esemény kezdetére. Előljáróban Szikra István műgyűjtő, a galéria tulajdonosa köszöntötte az egybegyűlteket, majd átadta a szót a zenei felvezetést felkonferáló dr. Réz Lóránt orgonaművésznek. A Palotásy János Zeneiskola igazgatója már nem az első alkalommal hozta el tehetséges tanítványát, Csibra Leventét A hónap műtárgya rendezvényre. Az ifjú művész, Gecse Árpád kiállított festményeiből merítve motivációt, egyedi zongora improvizációkkal nyűgözte le hallgatóságát.

A hónap műtárgya alkotást, az Olvasó lány című olajképet a Szikra Galéria gyűjteményéből, a Gecse művészeti pályáját bemutató Bartos Kinga grafikus, festőművész választotta ki, akinek személyes kapcsolata is van a festménnyel. Az öt esztendővel ezelőtt a galériába került kép nem volt kifogástalan állapotban, javításra, tisztításra szorult és ezeket a restaurálási munkákat ő maga végezte.  

Gecse Árpád a XX. század első évében, 1900-ban született nemesi, földbirtokos családban. Öt éves korától már rajzolt, s a környezetében élők és tanárai közül sokan felfigyeltek tehetségére, Justus József, alattyáni plébános és Németh Kelemen szerzetes, a  jászberényi Magyar Királyi Főgimnázium rajztanára is közéjük tartozott. Származása okán katonai pályára készült, a Ludovika Akadémia elvégzése után a Bécsújhelyi Theresianum Katonai Akadémián tanult, amit nem fejezett be. Huszárhadnagyként leszerelt és az őt érdeklő művészeti pálya felé fordult. A Magyar Képzőművészeti Főiskolára járt, ahol Balló Ede megtanította az arcképfestés minden fortélyára, Rudnay Gyula pedig megmutatta neki hogyan lehet egy elképzelést megvalósítani kompozícióként. A főiskolát követően rendszeresen alkotott a Jászapáti Művésztelepen, ahol Vágó Pál látta el tanácsokkal. Később tapasztalatokat gyűjtött Ausztriában, Észak-Európában. Művészi tudását Olaszországban, Vicenzo de Stefani mester mellett fejlesztette tovább. A tanulmányutak után sikeresen pályázott és a Szolnoki Művésztelep tagjaihoz tudott csatlakozni Chiovini Ferenccel együtt. Időközben apja megözvegyült és nehézséget jelentett számára kézben tartatani a gazdaságot. Így Gecse Árpád hazaköltözött Alattyánra, amit aztán haláláig nem is hagyott el és a művészet mellett a gazdálkodással is foglalkozott. Szülőfalujában töltötte élete hátralévő hetven esztendejét. Örökre hű maradt a Jászsághoz, talán ezért is nevezte a harmincas évek elején Felkai Ferenc a Jászság Festőjének.

Gazdag, sokrétű életművet hagyott az utókorra, a naturalizmus és a plein air-hez kapcsolódó előadásmód váltakozó intenzitással érvényesült művészetében. Nem kötelezte el magát egyetlen stílus mellett sem, kedvére váltogatta a stílusokat, a módszereket, ami számára az adott témához illeszthető volt. Nem kellett keresgélni a témákat, azok maguktól jöttek. A természettel állandó kapcsolatban élt és alakult ki saját stílusa, színes egyénisége. Sokoldalú művészként az alakos kompozíciók álltak legközelebb a szívéhez. Erőssége volt a portré, hiszen kitűnő rajztudással rendelkező figurális festő volt. Kiváló érzékkel fogta meg a modell karakterét, egyéniségének vizuálisan is érzékelhető jellemzőit. Sokszáz grafika, ceruza, tusrajz, szénrajz, linómetszet, rézkarc került ki a keze alól. Életképei, tájképei, csendéletei is szép számmal születtek és jónéhány szobrot, köztéri alkotást is készített. Az egyházművészet terén is jeleskedett, több oltárkép is fűződik a nevéhez.

Metykó Béla helytörténeti kutató korabeli nyomtatott sajtótermékekben megjelent írásokból, fotókból állított össze egy válogatást, a Gömör vármegyéből származó, tehetős földbirtokos nemesi család, gazdálkodással és művészettel foglalkozó, jómódú leszármazottjának életéből. Gecse Árpád a XX. század művésze volt és annak minden korszakában megtalálta a helyét, elköteleződés nélkül.

Olvasó lány festménye nagyszerű példája a plein-air-nek, a szabadban festés gyakorlatának, szépen érzékelhetők a friss ecsetvonások, a szórt fény által létrehozott finom tónusok, színkontrasztok. A képen látható naturális kompozíción nincsen kidolgozva minden részlet, ennek ellenére tökéletesen benne van az ábrázolt alaknak a karaktere. Nem is a személy a lényeges, hanem a pillanat megfogásának ábrázolása.

Gecse Árpád hosszú élete alatt másfélezer művet alkotott, melynek igen jelentős része gazdára is talált, olajfestményei szerte az országban és azon túl is, magánkézben, galériákban, múzeumokban találhatók.

DG

 

Vissza
Jászberény A Jászság Fővárosa
Jászberény Városi Önkormányzat
Cím: 5100 Jászberény, Lehel vezér tér 18.
Postacím: 5101 Jászberény Pf.: 61.