Áthelyezték a Nepomuki Szent János szobrot

Áthelyezték a Nepomuki Szent János szobrot
2020.08.18.

A műemlékvédelemmel foglalkozó hatóság javaslata alapján helyezték át, augusztus 17-én hétfőn, Nepomuki Szent János szobrát, a Szent Imre herceg út Zagyva hídja közelébe.

Nepomuki Szent János tisztelete igen korán megjelent a Zagyva és Tarna folyókkal szabdalt, vízjárásokban bővelkedő Jászságban is. A zabolátlan folyók tavasszal gyakorta megáradtak és kiléptek medrükből, veszélyeztetve embert, állatot egyaránt. A jászok bízva a patrónus hathatós segítségében a jász településeken egymás után állították fel szobrait a folyók mentén és a hidak közelében. Az állíttatók rendszerint magánszemélyek voltak, de előfordult, hogy a város is áldozott erre a célra saját költségéből.

Nepomuki Szent Jánosnak ezt a szobrát Pesti István állíttatta 1813-ban az Oláh-híd mellett, a mai Szent Imre herceg úton. (A talapzatán olvasható évszámot már tévesen, 1818-ra módosították.) A késő barokk, festett kőszobor ugyancsak barokkos csavarulatú talapzaton áll, négy szegletkővel körbekerítve.

A Szent Imre herceg út – Puskin sétány kereszteződésében álló Nepomuki Szent János szobor állapota már régen igényelte a felújítást. A talpazat megsüllyedt, a szobor alak megdőlt. Egy acélrúddal ugyan, idejekorán a dőlést sikerült megállítani, de a végleges rendbetétel már nem volt halasztható. A műemlékvédelmi hatóság javaslata alapján, a hagyományoknak jobban megfelelő helyszínt is kiválasztottak, az épített örökségünk darabjának.  A süllyedő alapzat miatt veszélyeztetett szobor áthelyezésre került, a karnyújtásnyira lévő Zagyva partjára, az azon átívelő Szent Imre herceg úti híd közelébe.

A teherbíró alapzat már előbb kivitelezésre került, melyre Egri Hunor kőszobrász-restaurátor művész vezetésével helyezték át a műemléket. Ezzel egyidőben állagmegóvó restaurálást is végeztek a szakemberek.

Az áthelyezés előkészítésében és végrehajtásában szükségvolt a város önkormányzata, a polgármesteri hivatal munkatársai, illetve a megyei kormányhivatal építésügyi és örökségvédelmi főosztály munkatársainak együttműködésére.

Vissza
Jászberény A Jászság Fővárosa
Jászberény Városi Önkormányzat
Cím: 5100 Jászberény, Lehel vezér tér 18.
Postacím: 5101 Jászberény Pf.: 61.