Átadták a megújult portelki bekötőutat
Ünnepélyes keretek között átadták szeptember 13-án pénteken, a jászberényi önkormányzat és a Magyar Közút Nonprofit Zrt. rendhagyó együttműködésével megújult portelki bekötőutat, ahol négy évtizedes aszfaltréteget cseréltek újra.
A Jászberényhez tartozó településrész és a környező tanyavilágban élők már nagyon régóta vártak a beruházásra, hiszen ahogy az átadón elhangzott, a munkálatok során 1976-os évjáratú aszfaltot cseréltek le. Az eseményen résztvevőket Balog Donát, a Portelket is magában 10. számú körzet önkormányzati képviselője köszöntötte. Majd Dr. Szabó Tamás polgármester beszédében kiemelte azt az együttműködést, ami a településrész érdekében a Magyar Közúttal létrejött.
Ennek köszönhetően a nyolcvanmilliós útfelújítást fele-fele arányban, az önkormányzat és az állami cég finanszírozta. A beruházás műszaki paramétereit Vántsa Zoltán, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Jász-Nagykun-Szolnok megyei igazgatója ismertette. A szalagátvágás előtt Pócs János, országgyűlési képviselő a beruházással kapcsolatban kiemelte, hogy minden ember számít: a tanyavilágban élők érdeke ugyanolyan fontos, mint aki Jászberényben vagy Budapesten lakik.