Átadták a Déryné Emlékplaketteket

Átadták a Déryné Emlékplaketteket
2021.09.30.

Déryné Széppataki Róza, a vándorszínészet korának legnépszerűbb színésznőjére emlékeztek, a róla elnevezett utca elején, egykori szülőháza helyén álló épület falán elhelyezett emléktáblánál, szeptember 29-én.

Halálának közel másfél évszázados évfordulóján, a Jászkerület, a Jász Múzeum és a Városvédő és Szépítő Egyesület által szervezett ünnepsége első részében az emlékezés koszorúi kerültek elhelyezésre. Ezt követően, az esemény második része, a Jász Múzeumban folytatódott, ahol Kovácsné Lajos Krisztina népdalénekes és Molnár László népzenész műsorát hallathatták meg a megemlékezés résztvevői. Ebben az esztendőben Déryné-emlékplakettel ismerték el Beniczki Béla kántort, a Jászberényi Nagyboldogasszony Főtemplom énekkarának karnagyát valamint a 2021. évben ötven éves, Jászberényi Kossuth Népdalkör munkásságát.

Déryné Széppataki Róza Jászberényben jött világra 1793. december 24-én Schenbach Róza néven. Még életében legenda lett és Magyarországon bizonyosan kevesen vannak, akik ne ismernék az őt ábrázoló porcelánszobrocskát, amely nevezetes szerepében, Treitschke: Alpesi rózsa című dalművének főszerepében ábrázolja, amint kissé előre hajolva, gitárral a kezében énekel.

 

 

 

Vissza
Jászberény A Jászság Fővárosa
Jászberény Városi Önkormányzat
Cím: 5100 Jászberény, Lehel vezér tér 18.
Postacím: 5101 Jászberény Pf.: 61.