Anyagi megbecsülés a kórház dolgozóinak

Anyagi megbecsülés a kórház dolgozóinak
2021.04.01.

Szerdán délután sajtótájékoztató keretében került sor a Jászberényi Szent Erzsébet Kórház számára egy jótékonysági felajánlás átadására a képviselői irodában.

Pócs János országgyűlési képviselő köszöntötte a vendégeket, dr. Csiki Zoltán kórházigazgatót, dr. Besenyi Orsolya orvosigazgatót, Halmai Eszter megbízott gazdasági igazgatót, valamint a felajánló Newergies Kft. ügyvezető igazgatóját, Babó Gábort. Az  ügyvezető igazgató úr az elmúlt évek során a Jászságban több településen energetikai programokat, fejlesztéseket valósított meg. A jászok befogadását ebben az embert-próbáló helyzetben egy négymillió forintos összeggel kívánja meghálálni. A támogatás megfelelő helyre való eljuttatásához a térség országgyűlési képviselőjének segítségét kérte. Az előzetes megbeszélések során egyetértettek abban, hogy ma az erkölcsi és anyagi megbecsülésre leginkább az egészségügyben dolgozók szorulnak rá, így arra az elhatározásra jutottak, hogy megköszönve a nemes felajánlást a Jászberényi Szent Erzsébet Kórház dolgozói számára adják át a vásárlási utalványokat. Pócs János megköszönte a támogatást és megragadta az alkalmat, hogy háláját fejezze ki az egészségügy dolgozóinak kitartó, áldozatos munkájukért, melyhez erőt és egészséget, illetve mindenkinek áldott húsvéti ünnepeket kívánt.

A továbbiakban Babó Gábor megköszönte a méltató szavakat. Hozzátette, a dicsérő elismerések leginkább az egészségügy harcosait illetik, akik nap mint nap túlteljesítik saját határaikat. Az átlagember a járványügyi korlátozások bosszúságaiban sokszor elfejeti, hogy milyen embertelen küzdelem zajlik a frontvonalban, az egészségügy intézményeiben. Jómagam és a cégem, a Newergies Kft. az elmúlt évek alatt nagyon sok segítséget kaptunk a Jászságban. Mindezért úgy érzem ,hogy ebben a nehéz helyzetben kötelességem segíteni. Remélem, hogy a kórház dolgozói számára, ha minimálisan is, de egy kellemesebb húsvétot tudunk biztosítani. A felajánlott vásárlási utalványok minden bizonnyal jó helyekre és jó kezekbe kerülnek.

Dr. Csiki Zoltán megköszönte az adományt és a képviselő úr közbenjárását. Ebben a megpróbáltatást és nagyon komoly helytállást igénylő időszakban nagyon sokat jelent az, hogy nap mint nap igen komoly felajánlások érkeznek a kórház részére. Mind a covid ellátás, mind pedig az oltások megszervezésében és végrehajtásában nagyon sok energia van. Mindannyiunk nevében tudom mondani, ha érezzük azt a szeretetet és megbecsülést, amely érkezik hozzánk bármilyen formában mindünk számára nagyon fontos. Köszönjük szépen!

***

Az Országos Kórházi főigazgatóság részéről az elmúlt időszakban lélegeztető gépek, monitorok, infúziós pumpák érkeztek az intenzív osztályra. Tegnap érkezett húsz elektromos ágy, amely rendkívül megkönnyíti az intenzív terápiás kezelések hatékonyságát, illetve a betegek komfortérzetét. Ezen kívül kapott a kórház az oxigén ellátásához szükséges eszközöket, amelyek egyébként folyamatosan érkeznek az intézménybe. A helyi és a jászsági vállalkozások részéről nap mint nap megnyilvánuló segítségnyújtásban – akár élelem formájában, akár pénzügyi adományokként – tapasztalhatják a támogatást. Mindez egy nagyon komoly és jóleső gesztus a kórházi dolgozók munkájának elismeréseként – tette hozzá az intézmény elmúlt napjairól informálva a sajtót a főigazgató.

Vissza
Jászberény Városi Önkormányzat
Cím: 5100 Jászberény, Lehel vezér tér 18.
Postacím: 5101 Jászberény Pf.: 61.