Alkotó, költő, énekmondó
Bár jóideje már a fővárosban él mégis „kanyari fej” -ként aposztrofálja magát Kettős Tamás, egy valódi polihisztor művész, festő, költő, énekes, a Dunakanyar egyik sajátosan jellegzetes figurája, akinek képzőművészeti alkotásaiból nyílt kiállítás, január 17-én a mozi galérián. A megnyitót követő Klubkoncert sorozat műsorán pedig, teret adott a hely, Kettős Tamás és a Vadszamarak elnevezésű formáció bemutatkozó fellépésének, ami mind zeneileg, mind az elhangzó, pergő rímekkel átszőt szövegekkel, remek élményt adott a jelenlévőknek.
Kettős Tamás egyszerre van otthon a különféle kortárs művészeti szubkultúrák világában és nem nélkülözi tradicionalizmust sem. Elfelejtett képek, Megírandó mesék címet viselő tarlat bemutatásával, értelmezésével Fejős László grafikus és Gyurkó Gábor képzőművész próbálkozott, rövid időre inkarnálódva az alkotó világába. Belső utazás egy urbanizált valóságba, ahol mitikus lények archaikus módon különböző attribútumokkal jelennek meg, ebben szakralitás is látható, és egy olyan belső vívódás, ami összegzése az ember életének, de nem csak egyénileg, társadalmilag is. A többrétegű, formázott, felkavaró és felemelő képeken dekoratív környezetben ábrázolja a kultúrtörténet általa megelevenített ikonográfiai típusait, amelyek többnyire narratívak. Az alkotások morális üzeneteket és mitikus történeteket mesélnek el sajátos, egyszerű, figurális, naiv, dekoratív képi nyelven. Kettős Tamás az alkotás által keresi magát és ott van otthon, a lét és nemlét kérdései kölyökkora óta foglalkoztatják, a hosszú érlelődési folyamatának a lenyomatait, hogy mélyebben megértsük, ahhoz el kell merülnünk benne. A képeken látható formákkal, szimbólumokkal, hogy azonosulni tudjunk, ne csak elsétáljunk az alkotások előtt, hanem szemléljük azokat, adjunk teret és időt erre magunknak, így megérthetjük a látottakat és mindazokon keresztül akár önmagunkat is.
A Vadszamarak nevű együttes üde színfoltja a hazai underground színterének, ahol sajátosan újszerű zeneösvényt vágtak. Igazán progresszív hangzásviláguk instrumentális részekkel átszőve intenzív rögtönzésekben élte a jelent, hip-hop közegű zeneszámaik rockos, funkos, köntösben szóltak. Alkalmanként irgalmatlanul hozva a taktust, sajátos szabadzenei atmoszférában játszottak. A dalokban hihetetlen tempóban darálta és nyers elementáris erővel adta arcba a mivant, szellemes slam szerű saját szövegeivel, Kettős Tamás az énekes. A költemények némelyikében rendhagyó veretes veretés során, verset verssel versenyeztetett. A reppet igéző ráolvasás gyorsan ontja a szavakat az agyba, amit az nem tud kontrolálni, és valahol bemarhat a tudatalattiba, ezért genyóságról nem szövegel, inkább inspiráló, mozgató dolgokat közöl, ami csiklandozó, ébresztő legyen a bensőben. Élmény így egyben e zenei csemege.
Komoly kaland volt kiállítás és koncert kohéziója, de újra bebizonyosodott érdemes ezt összehozni.
duka