A sportolás öröme
Második alkalommal csatlakozott városunk, az országosan és egységesen június 13-án, mintegy félszáz helyszínen megrendezett Mozgás Éjszakája sportfesztiválhoz, melynek központi helyszíne a műfüves sportpálya volt. A program a Jászkerület szervezésében, az Aktív Magyarország pályázaton elnyert támogatásával valósult meg és persze több közreműködő lelkes munkájával.
A Mozgás Éjszakáján már leszállóban volt a Nap, amikor egyre csak gyülekeztek az eseményre érkező társaságok, családok, egyesületi és szabadidő sportolók, mindenféle korú érdeklődők. Temérdek sportág mutatkozott be a műfüves pályán felállított helyszíneken, amelyek kipróbálására, azokban való kötetlen részvételre is lehetőség kínálkozott. Baseball, íjászat, tenisz, street hockey, tollaslabda, jóga, tájékozódási futás és ez még nem minden. A nagypályával szomszédos Kosárligetben zajlott a streetball, a kis műfüvesen a football meccsek, nomeg a focilabda beívelése a precíziós kapuba. A zumbások lendületes bemutatója indította a programok sorát, ami pillanatok alatt elképesztő buli hangulatot teremtett. Budai Lóránt polgármester, az alkalomhoz illően, sportszerkóban nyitotta meg hivatalosan is az eseményt. Ennek részeként Monszpart Zsolt, aki a közreműködőként is résztvevő MoSa Alapítvány elnöke, elismerően szólt a szervezésről és kijelentette: a sport egy közös nyelv, melyen mindannyian tudunk beszélni.
Ez pedig így is volt! Százak vállalták a Color run közösségi futás 3 és 7 km távjait a Zagyva gátján körözve, mialatt három ponton is színes porokkal szórtak meg őket, ami szivárványos mintákat rajzolt pólóikra. Kerékpár nyergében szintén sokan pattantak és a város kerékpárútjain kerekeztek jó 10 km-t, miközben útba ejtették a JBike bázisát, ahol e-bike-okat és okos görgőket lehetett tesztelni. Mindezek idején ügyességi akadálypályát teljesíthettek a legkisebbek, Zóna edzéssel, NIA tánccal, aerobic-kal, ergométeres evezéssel, nordic walking-al lehetett ismerkedni, kipróbálni az egyes mozgásformákat. Az EFI ismét beszélgető sarokkal készült, ahol tengernyi egészségmegőrző témában lehetett tapasztalatokat cseréni, új ismereteket szerezni. Sötétedés után indult az igen népszerű éjszakai túra, ami a Vasas horgásztavat kerülte meg, a csillagos ég alatti barangolás egyedi élményt kínált a résztvevőknek. Aztán a szervezők egy villámcsődületre (flashmob) hívták össze a jelenlévőket, hogy ajándékba kapott kicsiny elemlámpásaikkal közösen világítsák meg az eget, egy drón felvétel erejéig. Nem kevesen éjfélen túl, hajnalig kitartottak és az éjszaka jelentős részét ennek az egyedül álló közösségi sport programnak szentelték.
A Mozgás Éjszakája eseményre, melynek elsődleges célja ezúttal is a mozgás és az egészséges életmód népszerűsítése volt, 1663 résztvevő regisztrált, de túlzás nélkül mondható, hogy közel 2000 fő fordult meg az éjszaka folyamán, és sokan több sportágban is kipróbálták magukat.
A közösségi élmények, a sok – sok emlékezetes pillanat után, túl a jóleső fáradtságon, a szervezők úgy gondolják, ennek az éjszakának még biztosan lesz folytatása.
duka