A negyedik adventi gyertya lángja is fellobbant

A negyedik adventi gyertya lángja is fellobbant
2019.12.23.

Az utolsó gyertya is felgyúlt vasárnap a város adventi koszorúján. Az ünnepélyes alkalomra érkezőkkel ezúttal nem voltak kegyesek az égiek, hiszen szakadó eső várta az új helyszínen felállított Karácsonyi Faluba érkezőket.

Advent negyedik vasárnapján fellobbanó gyertya színe a bűnbánatot kifejező lila.  A koszorún mind a négy gyertya egyszerre ég ezen a napon, eszünkbe juthat a napkeleti bölcseket vezető betlehemi csillag ragyogása.

Az Adventi időszak utolsó vasárnapján is színes programkínálattal várták a szervezők a város minden korosztályát. A gyerekeknek kedvezett a Lehel Film-Színház Családi matinéja, ahol a Kolompos együttes interaktív koncertjén szórakozhattak. 

A Ferences Templomban a Déryné Vegyes kar előadása volt hallható, melyen vendégként a jászárokszállási Harmónia Kamarakórus is fellépett.

A Karácsonyi Falu színpadán dr. Rédei István - a Jászsági Menedzser Klub Egyesület elnöke - és Szántó József apát plébános a szeretet fontosságára igyekeztek felhívni a népes hallgatóság figyelmét. Az ünnepséget Utasi Hajnalka költő és lánya, Utasi Abigél Kincső meséje tette meghitté. Az est sztárvendége, egyben az adventi programsorozat záró produkciója, Péter Szabó Szilvia, a Nox együttes egykori frontembere akusztikus koncertje volt.

Mivel már mindegyik gyertya ég a koszorún, ez azt jelenti, hogy elérkezett a karácsony: boldogan ünnepelhetjük Jézus Krisztus születését, a nekünk adott végtelen Szeretetet.

 

Vissza
Jászberény A Jászság Fővárosa
Jászberény Városi Önkormányzat
Cím: 5100 Jászberény, Lehel vezér tér 18.
Postacím: 5101 Jászberény Pf.: 61.