A második gyertyaláng is fellobbant az adventi koszorún
Advent második vasárnapján, december 5-én, az időjárás kegyes arcát mutatta és a Szentháromság téren felállított adventi forgatagot több száz városlakó kereste fel.
Sokan a koszorú körül várakoztak, vásárban pedig jóízűen falatozó, nevető, forralt borozó családokkal, baráti társaságokkal lehetett találkozni.
A Déryné Rendezvényházban már délelőtt a VII. Játékos Nap kínálta játék lehetőségek sokasága várta a kissebeket és nagyobbakat egyaránt.
A rommLi – a kreatív pont kényelmes mesekuckót rendezett be, ahol párnákon heverve hallgathatták az élőszavas mesemondást a betérő gyerekek. Aki pedig úgy gondolta, belenézhetett egy görbe tükörbe, mely egy róla készült remek karikatúra lehetett, amit bárkiről rajzolt a helyiségben, Kovács Zsigmond karikatúrista.
A Lehel Film – Színházban Családi Matiné kínált színházi előadást, Grincs, aki elrabolta a karácsonyt címmel, mely vicces és szívmelengető történet volt a szeretet ünnepének lényegéről és az optimizmus megtörhetetlen erejéről.
A Szentháromság téren felállított színpadon Mező István református főlelkész mondott ünnepi köszöntőt, majd az idén ötven éves Kossuth Népdalkör énekelt, a szépszammal összegyűlt közönségnek.
Az adventi koszorú második gyertyája arra emlékeztet bennünket, hogy az angyal hírül adta Máriának és Józsefnek, hogy ők fogják felnevelni Isten fiát, Jézust, a reményt szimbolizáló lángot Mező István református főlelkész lobbantotta fel. A város nagy adventi koszorúján, a 298-as számú Lehel Vezér Cserkészcsapat két ifjú tagja közreműködésével fénylett föl a gyertya.
A második adventi vasárnap eseményeit ünnepi pódium programja zárta, ahol a sokak által kedvelt Rákász Gergely orgonista Beteljesült ünnep című különleges látvány koncertje szeretetteli muzsikával és gondolatokkal indította útnak hallgatóit a karácsony felé!