A Lehel Strandfürdő január 1-jétől is várja vendégeit  

A Lehel Strandfürdő január 1-jétől is várja vendégeit  
2025.12.18.

Jászberény Városi Önkormányzat december 17-én rendkívüli ülést tartott a városháza tanácstermében, melyen négy előterjesztést vitattak meg. A legnagyobb figyelem a Lehel Strandfürdő sorsát érintő napirendet kísérte. A testület tagjai közül tizennégyen vettek részt a rendkívüli ülésen, csak Hajnal-Nagy Gábor hiányzott.

Az idei utolsó önkormányzati ülés bevezetőjében, a szokásoknak megfelelően, Mező István református lelkész szólt a testületi ülésen megjelentekhez, s azokhoz, akik figyelemmel kísérték a tanácskozást.

– Most a harmadik gyertyagyújtáskor az örömnek a vasárnapját ünnepeltük. Az öröm nemcsak földi öröm, hanem örök öröm is. Az öröm mindig győzelem a bánat felett. Legyen egy életújító karácsonyunk, lehessen mindig karácsony, legyen örök karácsony – mondta Mező István.

Az ünnepi szavakat, gondolatokat követően a testület megkezdte a tervezett négy napirendi pont megtárgyalását. Elsőként a képviselő-testület szervezeti szabályzatának technikai módosításáról döntöttek, amely a Versenyképes Járásokkal kapcsolatos elszámolásokat könnyíti meg. A rendelet tervezetet egyhangúlag fogadták el.

A képviselő-testület előző ülésén döntött a Jászberény Városi Bölcsőde és Védőnői Szolgálat intézményvezetői posztjára kiírt pályázat kapcsán. A régi-új intézményvezető, Tóth Mónika megbízásáról szóló határozatot kellett módosítaniuk, mert a döntést követően derült ki, az abban elfogadott illetményt illetően 2026. január 1. napját követően változás áll be, mivel Tóth Mónika a bölcsődei pótlék tekintetében kategóriát lép, így illetménye emelkedik. Az intézményvezető korrigált illetményét egyhangúlag hagyták jóvá.

A harmadik napirend az az előterjesztés volt, amely a jászberényi 8794 és 8796 helyrajzi számú ingatlanok üzemeltetésével kapcsolatban került a testület elé. Nos, ez a Lehel Strandfürdő helyzetét volt hivatott rendezni. Az előterjesztésben többek között az alábbiak voltak olvashatók:

„A Jászberény Városi Önkormányzat (a továbbiakban: Önkormányzat) tulajdonát képezi a jászberényi belterületi 8794 hrsz-ú, természetben Jászberény, Gorjanc Ignác stny. 10. szám alatt található, kivett strandfürdő és udvar megnevezésű, valamint a jászberényi belterületi 8796 hrsz-ú, 436 m2 alapterületű, kivett termálkút megnevezésű ingatlan (továbbiakban: Ingatlanok) Az Ingatlanok és a működtetéshez szükséges ingóságok bérbe, üzemeltetésbe adására irányuló nyilvános pályázat kiírásáról szóló 293/2025. (XI. 20.) határozatba foglalt Képviselő-testületi döntés értelmében kiírt versenytárgyalási eljárás elbírálásáról, pályázat hiányában annak eredménytelenné nyilvánításáról a Képviselő-testület 320/2025. (XII. 10.) határozatába foglalva döntött.

A pályázat iránti érdeklődés hiányára és az eljárás eredménytelenné nyilvánító döntés tartalmára tekintettel, továbbá figyelemmel arra, hogy a LEHEL Thermálfürdő Nonprofit Kft. és az Önkormányzat által 2025. július 3. napján kötött PH/118-32/2025 iktatószámú haszonkölcsön szerződés 2025. december 31. napján lejár, a az Ingatlanok üzemeltetésével összefüggő további döntés(ek) meghozatal szükséges az Ingatlanok jellegéből eredő folyamatos működtetése érdekében.

Fontos tény, hogy a közhasználatú fürdők létesítéséről és üzemeltetéséről szóló 510/2023. (XI. 20) Korm. rendelet értelmében fürdők üzemeltetésére irányuló új működési engedély csak a hivatkozott rendeletben foglalt szigorúbb feltételrendszert teljesítő kérelmező esetében adhatja ki az engedélyező hatóság. A működési engedéllyel bíró üzemeltetőknek a Kormányrendeletben foglalt valamennyi feltétel teljesítésére többlet idő biztosított. Ingatlanok rendeltetés szerű üzemeltetésére hatályos működési engedéllyel a LEHEL Thermálfürdő Nonprofit Kft. rendelkezik, aki egyben a K-562 és K-572 jelű kutak és a 8794 hrsz-on lévő strandfürdő létesítmény üzemeltetéséhez szükséges vízellátását is szolgáló, K-676 számú termálkút vízjogi engedélyese is.

Az önkormányzat jogszerűen dönthet – a hatályos Kbt. értékhatárainak figyelembe vételével – úgy, hogy az uszoda üzemeltetését nem saját intézményen keresztül, hanem vásárolt szolgáltatásként, külső szolgáltató bevonásával biztosítja. Az uszoda üzemeltetése, mint folyamatos tevékenység jogszerűen ellátható vállalkozási vagy atipikus szolgáltatási szerződés keretében, mely konstrukcióban az üzemeltetés ellenértékét az önkormányzat fizeti, a bevételi és működési kockázat nem kerül átruházásra, ezért a szerződés nem minősül koncessziós jogviszonynak. A fentiek alapján, illetve a Jászberény Városi Önkormányzat PH/990/2016. számú Közbeszerzési Szabályzat XV. Fejezetének (5) bekezdés b) pontjában foglalt speciális, rendkívüli sürgősségű esetre tekintettel – figyelemmel arra, hogy LEHEL Thermálfürdő Nonprofit Kft. (székhelye:5100 Jászberény, Ady Endre út 20.; képviseli: Nagy Attila ügyvezető; Csáki Zsigmond, ügyvezető; adószám: 23863578-2-16, cégjegyzék szám: 16-09- 018544), mint jogi személy az Ingatlanok hatályos működési engedélye birtokában és a K-562 és K-572 jelű kutak és a 8794 hrsz-on lévő strandfürdő létesítmény üzemeltetéséhez szükséges vízellátását is szolgáló, K-676 számú termálkút vízjogi engedélyére figyelemmel kizárólagosan tudja 2026. január 1-től a feladatot ellátni – egyedi árajánlat bekérése volt indokolt, az Ingatlanok strandfürdő jellegének megfelelő üzemeltetésére, mint vásárolt szolgáltatás nyújtására irányulóan.

A LEHEL Thermálfürdő Nonprofit Kft. 2026. január 1. napjától nettó 3 300 000.- Ft +Áfa/hó szolgáltatási díj ellenében vállalja a strandfürdő jellegének megfelelő üzemeltetési szolgáltatás nyújtását.

A fentiek alapján az Önkormányzat és a LEHEL Thermálfürdő Nonprofit Kft. által az Ingatlanok strandfürdő jellegének megfelelő üzemeltetésére, mint vásárolt szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés megkötésére teszek javaslatot az Ingatlanok 2026. január 1. napjától történő folyamatos üzemeltetésének biztosítása érdekében maximum 6 havi időtartamra.”

Budai Lóránt polgármester elmondta, hogy az egyetlen rendelkezésre álló jogi lehetőséget kihasználva készült az előterjesztés, amelyet minden érintettel egyeztettek.

– Nagyon fontosnak tartom itt is kihangsúlyozni, hogy ez nem egy hosszútávú és végleges megoldás. Az év első napjaiban ismét leülünk és megpróbáljuk megtalálni azt a lehetőséget, amely hosszú távon biztosítja a strand működését. Ez persze semmire sem garancia, a továbbiakban is nagy felelősséggel, sok kiadással és sok feladattal jár ennek végleges megoldása. Kimondtam a bizottsági ülésen és kimondom itt is, az egyeztetések vége lehet az is, hogy 6 hónap múlva a strandot nem leszünk képesek üzemeltetni. Most van hat hónapunk, hogy átgondoljuk és megfelelő döntést hozzunk közösen a Lehel Strandfürdő kapcsán – mondta Budai Lóránt.

Bozsik Ferenc, akinek körzetében van a Lehel Strandfürdő, mindenkinek megköszönte a munkát, aki ennek az előterjesztésnek az előkészítése érdekében dolgozott.

Bódis Béla hozzászólásában arra hívta fel a figyelmet, hogy nagyon kemény munka lesz a következő fél évben kidolgozni egy hosszú távra szóló megoldást.

A határozati javaslatot egyhangúlag fogadták el.

A negyedik napirend a jászberényi 8794 és 8796 hrsz- ú ingatlanok tekintetében az ivóvíz bekötéshez és a vízhálózat rekonstrukciós munkákhoz a tulajdonosi hozzájárulás kiadásáról szólt, melyet ugyancsak egyhangúlag fogadtak el.

forrás: Berény Café

Vissza
Jászberény A Jászság Fővárosa
Jászberény Városi Önkormányzat
Cím: 5100 Jászberény, Lehel vezér tér 18.
Postacím: 5101 Jászberény Pf.: 61.