A Jász Múzeum az Élet és Irodalom hetilapban

A Jász Múzeum az Élet és Irodalom hetilapban
2021.01.18.

Az Élet és Irodalom hetilap, 2021. január 15-i számában jelent meg Kőrösi Boglárka cikke a Jász Múzeumról, melyet ezúton ajánlunk figyelmükbe.

Vidéki múzeumok 1.

MŰBÍRÁLAT – TÁRLAT – LXV. évfolyam, 2. szám, 2021. január 15.

Az idén 147 éves jászberényi Jász Múzeum alapítása, fenntartása és működtetése is a jász öntudathoz fűződik – mondhatni, mai napig innen ered az a központi erő, amely meghatározza az itt folyó munkát, illetve motiválja a kulturális intézményekre általánosan jellemző nehézségek leküzdését. A múzeum küldetése a jász történelem feltárása és megőrzése, a helyi népi és polgári életből fennmaradt hagyaték és a műtárgyállomány gyűjtése és tudományos igényű kutatása, feldolgozása; továbbá a mindezekhez kapcsolódó közművelődési feladatok ellátása.

Az 1873-as alapítástól az intézménynek most először, 1995 óta van női vezetője. Hortiné dr. Bathó Edit a hetvenes évek végén kezdte meg itt pályáját népművelőként, majd néprajzos- muzeológusként. Igazgatóként a szakmai program kézben tartása mellett egy hagyományosan öröklődő feladatkört is teljesítenie kell, mégpedig a Lehel kürtjének őrzését – az ereklyét hagyományosan jászkürtnek hívták a XVII. századig, mielőtt Lehel vezér mondájával azonosították volna. Az első leltári számmal gyűjteménybe vett jászkürt kiállítására, utaztatására, megszólaltatására lassan másfél évszázada kötelező szabályok érvényesek, amelyek betartásáért a mindenkori múzeumvezető felel.

Nem meglepő módon ez az állandó kiállítás központi darabja: az egy nagyobb (Élet a jászok földjén) és két kisebb (A jászok kaukázusi és iráni rokonai, illetve A szabadságharc gyermekhősei) tárlat mellett. Az állandó kiállítás 2016 után, Gulyás András Zoltán régész- muzeológus munkába lépését követően, a korábban lezárt régészeti és numizmatikai gyűjteménnyel bővült. A következő évben, magánfelajánlásból, mindjárt a gyűjteménybe is került egy rendkívül ritka, honfoglalás kori süvegcsúcs, amely egészen egyedülálló siker a múzeum történetében. A Jászság területének régészeti feltárása, illetve a leletanyag gyűjteménybe vétele folyamatosan zajlik – ennek eredményei nemcsak az állandó kiállítás rendszeres megújulását segítik elő, de szerencsés esetben számottevő anyagi bevételt is jelenthetnek az intézmény számára.

A nemrégiben egy tanulmányi látványraktárral és oktatóteremmel is kiegészült múzeum, az 1930-as évek óta a Városháza udvarán álló, 1842-ben épült lóistálló boltíves-oszlopos műemléki épületében működik. Az országos szervezeti módosítások következtében, hét évvel ezelőtt a múzeum fenntartása visszakerült az egykori alapító Jászberény városhoz. Ez összességében szerencsés fordulatként értékelhető, hiszen a múzeum így teljes jogkörrel és felelősséggel rendelkező költségvetési szerv lett – még ha pénzügyi osztály hiányában, a gazdasági feladatokat a Polgármesteri Hivatal látja is el. A fel-felbukkanó nehézségek megoldásában pedig – a helyiek által létrehozott Jász Múzeumért Alapítvány támogatása mellett – az intézmény nagyban számíthat a jászberényi közösség változatos hozzájárulásaira is, amelyek a felajánlásoktól az időszaki kiállítások rendezésén és kísérő programok megvalósításán át akár egészen a javítási-szerelési munkákig terjednek.

Honnan ez az erős összetartás, amelyben a jász identitásnak kulcsszerepe van? A honfoglalás után, vélhetően a kunokkal együtt betelepült ősök sokáig élhettek a területen háborítatlanul, külön kedvezményekkel (örökös katonai szolgálatért cserébe), s nyelvük idővel kihalt ugyan, de kultúrájuk, hagyományaik, tudományuk többnyire meghatározó maradhatott a területen – majd a XVIII. században hallatlan közösségi szerveződéssel és anyagi áldozatokkal, a Jászkun Hármas Kerület népe a szó szoros értelmében visszavásárolta magát, miután először a Német Lovagrendhez, majd a Habsburgokhoz kerültek szabadságjogaik – ez az 1745-ös Jászkun Redemptio, amelynek májusi évfordulója a mai napig jeles ünnep a régióban. Ezután már nem a születés alapján határozták meg a jászságot, hanem a közös teherviselésben; vagyis az ott tartózkodás hossza helyett a földváltás határozta meg az új jász identitás kialakulását. Ennek következtében senkinek sem kellett választania a jász és a magyar identitás között; ahogy a későbbiekben egyébként a jász és a zsidó identitás között sem; a helyi értékekhez való kötődésnek kialakult a saját szerepe az itt élők öntudatában, amely ma is érvényes.

Az egykori redemptio-összefogás a maiak összefogásának hagyományát teremtette meg, amelynek a Jász Múzeum a központja. Itt működik a Jászsági Hagyományőrző Egylet: tagjai többek között a tánc, az ének, a hagyományos viselet és a hímzés életben tartásával járulnak hozzá a kulturális értékőrzéshez, az egykori szokásokat pedig élő szereplős előadásokon jelenítik meg, adják tovább.

Nem lehet észrevétlenül elmenni amellett, hogy a hagyományőrzésen túl is több ponton összeér a múzeumi munka során gondozott múlt és a jelen. A Jász Múzeumért Alapítvány kiadásában rendszeresen jelennek meg a jászságról szóló hangzóanyagok és kötetek, amelyek, csakúgy, mint az időszaki kiállítási program, olyan témákat dolgoznak fel, amik egyszersmind a helyiekről szólnak, a helyiektől; (nem csak) a helyieknek. A legújabb könyv, A pendzsomtól a disco-ig – Táncélet a Jászságban a 18–21. században (Bathó Edit, Jászsági füzetek 58., 2020) tökéletesen megmutatja azt is, miként fordul át a jászság történetének feldolgozása a jelenkori közösség történetévé: családi és személyes történetekké. A múzeum, a hely állandó pontjaként, tehát valamilyen módon a mindenkor itt élők múltját is feldolgozza – szó szerint is, hiszen családfakutatásokban is segít –, de még az egykor a jászberényi városközpont Lenin terén (ma Apponyi tér) üldögélő Lenin-szobrot is befogadta udvarára a rendszerváltás után, hiszen a jelenlegi vezetés állásfoglalása szerint az is közös múltjuk egy darabja (ráadásul külön érdekesség, hogy az országban a legutolsók között, 1985-ben avatták fel).

A Jász Múzeum szerepvállalása és eredményei kétségtelenül mást jelentenek a helyieknek és a környékbelieknek, mint a távolabbról jövő látogatóknak. A „kívülről” érkező számára elsőre talán az látszik világosan, hogy a jász hagyományőrzés iránti elkötelezettség valóban őszinte. A múzeum tulajdonképpen önmaga múzeumává is válik: dokumentálja és megmutatja a maga módszerét a „saját múlt” feldolgozásában és a több generáción átívelő közösségépítésben. Sajátossága, hogy a korábbi cikkünkben használt lakható hely egyik szerethető helyévé válik, s már-már egyfajta „zarándokhellyé” is, hiszen Bathó Edit elmondása alapján tértek már vissza ide időskorukban a környéket fiatalon elhagyók, azért, hogy a múzeumban keressék múltjukat, életüket – önmagukat. Ennek a felemlegetése nem valamiféle érzelgős-dagályos fordulat. Hogy miként válhat tartósan relevánssá egy nemzeti identitás; hogy mikor van valódi tartalma, valódi múltja valaminek (amelynek feldolgozásában szó sincsen agresszív kommunikációról, utólag rehabilitált szereplőkről és önkényesen alkotott narratívákkal átszőtt történetekről), azt ez a múzeum tisztán mutatja, és meg is őrzi.

 

szerző: Kőrösi Boglárka

 

 

Vissza
Jászberény Városi Önkormányzat
Cím: 5100 Jászberény, Lehel vezér tér 18.
Postacím: 5101 Jászberény Pf.: 61.