A film forog tovább

A film forog tovább
2025.06.14.

Jónéhány esztendeje a tanév végéhez közeledve a Lehel Vezér Gimnáziumban egy fél nap a mozgókép, a film jegyében telik. Volt, aki készítőként, volt, aki az alkotásban közreműködőként, volt, aki érdeklődő nézőként foglalt helyet június 12-én, a Lehel Film – Színház széksoraiban, hogy láthassa a VII. LVG Diákfilm Fesztivál a zsűri által kiválasztott és díjazott filmalkotásait.

A zsúfolásig telt moziban a Lehel Vezér Gimnázium igazgatója Antics István üdvözölte a meghívottakat és a filmek, a filmezés iránt érdeklődő diákokat. Megköszönte az esemény megrendezéséhez hozzájáruló vállalkozások támogatását, kiemelten Jászberény város anyagi segítségét. A hetedik alkalommal diákoknak meghirdetett filmkészítő pályázatot és az azt lezáró fesztivál vetítést és díjátadót, Fábián Nikolett tanárnő indította, néhány éve Nagy Tamás tanár úr vette át és lett az esemény szervezője. Az eltelt évek alatt sok minden megváltozott, ami nyomon követhető  a fesztiválra készített alkotásokban, azok mondanivalójában és nemutolsósorban a szakmai hozzáértés, valamint a műszaki eszközök területén is.

A kezdetektől a zsűriben tevékeny rész vállaló Klacsán Gábor filmes szakember, aki jónéhány hónapja olyan diákokkal foglalatoskodik városunkban, akiket mélyebben érdekel a filmművészet, sőt egy filmkészítésbe is belecsaptak. Barátjával Andy Krish, hollywoodi kötődésű filmessel megalapították a Hamza D. Ákos Filmműhely Alapítványt, melynek segítségével filmeket szeretnének készíteni a fiatalokkal. Hiszen senkinek nincs joga, hogy elfecsérelje tehetségét, idézett egy filmklasszikust. Az alapítvány kuratóriumát médiában és filmiparban jártas, jászberényi személyek alkotják, L. Dézsi Zoltán, Wirth Zoltán, Nagy Tamás és Hajnal – Nagy Gábor személyében. A Hamza Filmműhely, továbbra is partnerségben a gimnáziummal, átveszi a jövő évtől a diákfilm fesztivált, kibővítik és nemzetközivé kívánjak tenni.

L. Dézsi Zoltán szerkesztő személyes élményeit osztotta meg Bethlendy Csabáról, akinek emlékére tavaly díjat alapított Klacsán Gabi. Csabiról tudni kell, hogy az 1990-ben indult városi tv lelke volt operatőrként, elképesztő szeme volt a szakmához, rendezett, vágott, világított, munkájával maradandót tudott alkotni. Dézsi Zoli azt kérte a Bethlendy Csaba díjjal méltányolt ifjú alkotótól, legyen büszke az elismerésre.

Wirth Zoltán kreatív producer, kommunikációs szakember beszélt a zsűrizett munkákról, melyekhez különböző technikai megoldásokat használtak az alkotók. Van, aki animációt készített, képkockánként próbált elmesélni egy történetet, van, aki a klasszikus fim készítéshez nyúlt, forgatókönyvet írt, de mindannyian igyekeztek figyelni a kameramozgásra, utómunkákra, hangokra és fényekre. Ezért is örül, hogy részese lehet egy olyan alkotószellemű alapítványnak, ami a művészetet és a kultúrát segíti, ami egy közös nyelv.

Harminc egynehány mozgókép alkotás érkezett összesen, a többség a város középiskolásaitól, de az ország jónéhány más intézményéből is pályáztak. Az LVG Diákfilm Fesztiválon tizenkét film lett döntős és részesült valamiben „legjobb” díjazásban. „Elmosott nevek” címmel a nagykőrösi Arany János Gimnázum alkotócsapata kapta, A fesztivál legjobb film díját, amit afféle első díjnak is nevezhetünk. Látszott a társaságon az összeszokottság, figyeltek a jelmezekre, technikai részletekre. A Bethlendy Csaba díjat Kaskötő Gergely, Terplános diáknak ítélte a zsűri, „Egy hívő dilemmája” című kisfilmje a legegyedibb látásmóddal rendelkezett, animációkkal, sok effekttel, hanghatással. A legjobb operatőri munkáért járó díjat Bolyós Patrik, az LVG tanulója kapta a „Játékfilm” című munkáért.

Remek alkotások készültek a VII. LVG Diákfim Fesztiválra, ha kíváncsi a díjazott mozgóképes művekre, megtalálhatja valamennyit az esemény You Tube csatornáján. Keresse fel, mozizzon, érdemes!

duka

Vissza
Jászberény A Jászság Fővárosa
Jászberény Városi Önkormányzat
Cím: 5100 Jászberény, Lehel vezér tér 18.
Postacím: 5101 Jászberény Pf.: 61.