A Csík Zenekar muzsikált

A Csík Zenekar muzsikált
2023.06.20.

A magyar népzene hiteles tolmácsolója, a három és fél évtizede muzsikáló Csík Zenekar koncertjére sokan voltak kíváncsiak, június 16-án este, a Szabadtéri Színpadon.

Ha a stílusokra, műfajokra és az előadók tömegére gondolunk a zenei élet igen sokszínű körülöttünk, ennek a forgatagnak érdekes szereplője a Csík Zenekar. Nem kevés lelkesedéssel érték el azt, amit csak néhány együttes írhat fel a korszakának falára, hogy a trendek múlását maguk mögött hagyva, napjainkban is lélekkel és élettel teli igényeséggel, az autentikus magyar népzenei világot mentik át a holnapba. A mögöttünk hagyott években olyan zenei útra tértek, ahol feldolgozásaik egyfajta hidat képeznek a popzene és a népzene között, ötvözik a könnyű zenei slágerek eredeti hangzását és a népzene autentikus értékeit. A számok ugyanazok maradnak, miközben némiképp egy kicsit mégis megváltoztak, de e feldolgozásoknak köszönhetően olyan emberekkel is megszerettették a népzenét, akik előtte sohasem hallgattak ilyen jellegű dalokat. A zenekar munkássága azonban nemcsak ilyen szempontból érdekes, hiszen éppúgy fontos számukra a könnyű műfajon túl, a klasszikus zene világa is.

Ezen a szombat estén minden területéről játszott egy darabkát és a Csík Zenekar produkcióját nem lehet eléggé dicsérni, tehetség, kreativitás, nyitottság különleges keveréke.

Vissza
Jászberény A Jászság Fővárosa
Jászberény Városi Önkormányzat
Cím: 5100 Jászberény, Lehel vezér tér 18.
Postacím: 5101 Jászberény Pf.: 61.