7. Jász Kupa rövidpályás gyorskorcsolyaverseny

7. Jász Kupa rövidpályás gyorskorcsolyaverseny
2023.01.30.

Immár hetedik alkalommal, január 20-22, között rendezték meg városunkban a Jász Kupa rövidpályás utánpótlás gyorskorcsolya versenyt. Kilenc ország 202 fiatal sportolója versengett egymással, s az indulók között volt két indiai fiatal is.

A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség, a Szent István Sport Általános Iskola, a Jászberényi SE, Jászberény Város Önkormányzata és a Jászberényi Vagyonkezelő és Városüzemeltető  Nonprofit Zrt. által rendezett és támogatott versenyen a jászberényi színekben 39 fiatal indult. A csapatok minden tagja részesült ajándékba és a versenyen résztvevő nézők, szurkolók sem panaszkodhattak ellátás hiányára, hiszen a házigazda szülők és támogatók által felajánlott péksüteményeket, szendvicset és teát térítésmentesen fogyaszthatták el. A lényeg persze a jégen történt, ahol nagy harc folyt a dobogós helyezésekért. A lányoknak és fiúknak három-három távot kellett teljesítenie, s ezek összesítése alapján hirdettek összetett eredményt is.

A jászberényi fiatalok, akik Belovai József vezetőedző és két segítője, Cseh Liliána és Szász Attila készített fel a versenyre, nagyszerűen szerepeltek. Összetettben és a távonkénti eredményhirdetések során is többen a dobogóra állhattak közülük.

Vissza
Jászberény A Jászság Fővárosa
Jászberény Városi Önkormányzat
Cím: 5100 Jászberény, Lehel vezér tér 18.
Postacím: 5101 Jászberény Pf.: 61.