14. Könyves Csütörtök

14. Könyves Csütörtök
2023.06.11.

A kortárs magyar irodalom legnagyobb szabadtéri eseménye, a 94. alkalommal tartott Ünnepi Könyvhét nyitónapján, városunk hagyományos eseményét, a Könyves Csütörtököt rendezték, június 8-án, a Főnix Műhelyház udvarán, ez alkalommal a Tudatossággal a jövőért jelmondattal.

Ennek jegyében, az eseményt támogató OTP Bank, a pénzügyi tudatosságra nevelésre helyezte a hangsúlyt, melyet nem lehet elég korán kezdeni. Ismeretterjesztő munkásságukat, most egy érdekes vetélkedőbe foglalva folytatták, a fiatalok körében, a Csányi Alapítvány adta helyszínen.

A mesékben rejlő évezredes tudást, örökérvényű értékeiket, élvezetesen előadva adták át a gyermek könyvtárosok, az ifjabb és idősebb hallgatóságnak, mesemondásaik alkalmával.

A tudatos környezetvédelem égisze alatt, a Jane Goodall Intézet által készített videokat és a „Passzold vissza tesó!” kampány plakátjait láthatták az egymást váltó iskolai csoportok a Főnix Műhelyházban.

A ma eseményeinek megértéséhez szükséges, hogy ismerjük történelmünket ezért a Jász és a Hamza Múzeum, a Líra Könyvesbolttal közösen kínált, ilyen ismeretanyagokat tartalmazó kiadványokat, valamint az ősmagyar kultúra egy darabkáját mutatta meg Lénárt András, a rovásírással.

A Jászcsillagászok Baráti Köre naptávcsöves bemutatóval színesítette a délelőtt programjait, melyekre folyamatosan érkeztek érdeklődők.

 

 

 

 

 

Vissza
Jászberény A Jászság Fővárosa
Jászberény Városi Önkormányzat
Cím: 5100 Jászberény, Lehel vezér tér 18.
Postacím: 5101 Jászberény Pf.: 61.