|
|
Október 13. Kedd Rendészeti és tonfa bemutató, egykori dobogósok találkozója
|
|
|
Az ötvenedik évfordulós jubileumi hét alkalmából iskolánk
2009.10.13-án rendvédelmi show-t rendezett. A belügyi rendészeti ismeretek
fakultációs képzés iskolánkban 1993 óta része, a tantervnek. A diákok egyéniben
és csapatban is részt vehetnek az országos versenyeken. A mi rendezvényünk a
csapatversenyre való felkészüléshez próbált segítséget nyújtani. A csapatok,
amelyek a megyénkben hasonló profilú iskolák voltak (Karcag, Tiszaföldvár,
Tiszafüred, Törökszentmiklós) elméleti és fizikai próbákon vettek részt,
amelyek az alábbiak voltak: Holland pálya, http://www.youtube.com/watch?v=TEe5YmH5SJQ
lövészet, egyéni rendőri védőfelszerelés felöltése, KRESZ- drog- totó,
elsősegélynyújtás, tűzoltóautó felszerelésinek ismerete. Miután minden
versenyrészt végrehajtottak a csapatok önvédelmi bemutatók következtek: birkózás,
Taek-Wan-do. A rendezvény kiemelkedő bemutatója volt a Rendőrtiszti Főiskola
Tonfa szakkörének bemutatója. A rendezvény zárásaként a csapatok vezetői
kijelentették azt, hogy az iskolánk által rendezett találkozó nagyban
hozzájárult a rendőri pálya felé orientált tanulók érdeklődésének
felkeltéséhez.
Vissza a menühöz
|
|
Október 14. Szerda Kiállítások megnyitása
|
|
Hlavacska Andrásné igazgatónő
köszöntötte a megjelent vendégeket. Beszédében szólt az iskolai
ünnepi hét kialakulásának részleteiről. Méltatta az előkészületekben résztvevő
felnőttek és diákok példamutató hozzáállását. Szólt a hét már elmúlt és leendő
eseményeiről. A megnyitó végén meghívta a jelenlévőket a megnyíló kiállítások
megtekintésére.
|
|
|
|
Iskolatörténeti fotókiállítás
|
|
Fafaragás és más érdekességek
 
|
 |
Iskolatörténeti tárgyi emlékek
|
|
Filmrészletek az iskola életébő
 
|
|
Kiállítás az intézmény névadójának, Liska Professzornak relikviáiból
 
Vissza a menühöz
|
|
Október 15. Csütörtök Diáknap
|
|
Bundásavató
|
 |
|
Beugró
 
|
|
Gyöngyfűzés
|
|
Beach
 
|
|
Házasság
|
 |
|
Kártya
|
|
Kisérletek
|
 |
|
Üvegfestés
|
|
Vitaminszobor
|
|
Zenei vetélkedő
|
| Szakmai Kiállítások |
 |
 |
|
 
|
|
 
|
 |
Vissza a menühöz
|
| Ki mit tud? |
|
Elsőként
iskolánk énekkarát hallhattuk
A műveket betanította és vezényelte Baginé Szalka Eszter.
Zongorán
kísért Gál Andrea.
Petőfi
Sándor Szeget szeggel című költeményét Német Renáta adta elő.
Juhász
Evelin és Király Kinga játszotta Brams Keringőjét.
Zongorán
Gál Andrea kísérte őket.
Paksi
Gabriella és Ludasi Dalma duettjét hallgathattuk meg.
Lully:
Accis és Ghalatea című operából Najádok című kettősét adták elő. Zongorán
újfennt Gál Andrea kísért.
Bolya
Éva előadásban József Attila Kései sirató című művét hallhattuk.
Szikra
Ádám a felkelő Nap háza című dal feldolgozását adta elő zongorán.
Túri
Péter és Varga Olivér gitár duója következett.
Utánuk
Tímár Gábor, Sós Imre, Csontos Csaba, Velkei Martin és Breszkó Bence a rock
zene gyöngyszemeiből válogattak.
 
A
11.g-seket láthattuk Janikovszky Éva: Kire ütött ez a gyerek? című művét
dolgozták fel. A jelenetet játszották:
Gedei
Georgina, Tajti Judit, Dobi Bettina, Szabó Kinga, Mihályi Rita, Kárpáti Lili, Koncsik
Barbara, Eszes Csilla, Benedek Laura, Rácz Lívia, Gutai Bence, Velkei Erik, Lőrincz
Kinga.
Hastánc
Horvát Gina, majd Bércesi Mercédesz előadásában.
Wass
Albert versét Buczkó Alexandra mondta el.
Csikós
Nikolett és Selyem László standard táncokat adtak elő.
Majd
ismét az énekkar következett. A
Maradj hűséges a földhöz, valamint a Legyetek jók ha tudtok című dalokkal.
Puha
Dorottya és Nagy Klaudia modern táncot adott elő. A koreográfiát Bálint Éva
Linda készítette és tanította be.
Ezután
Horvát Zoltán és barátai breakeltek.
Később
ismét Csikós Nikolett és Selyem László következett.
Végül
a Jászsági Népi együttes táncait láthattuk.
Zarka
Szabina, Pető Réka, Szórád Fruzsina, Szórád Dorina, Ludasi Dalma, Szikra Tóth
Ágnes, Nagy Richard, Farkas Mátyás, Fehér Ádám, Lajkó Csaba, Sárközi Ádám, Soós
Róbert, Szórád Xavér, Seres Károly, Répássy Norbert, Balogh Károly, Dudás
Dániel.
Vissza a menühöz
|
| Retro diszkó |
|
 
|
|
 
|
|
   
Vissza a menühöz
|
|
Október 16. Péntek Jubileumi nap
|
|
Ökomenikus hálaadó és megemlékező istentisztelet az elhunyt munkatársakért, diákokért
|
A jubileumi nap eseményein ökumenikus ünnepi istentisztelet nyitotta meg a kollégium
nagytermében.
Novák István atya, a Nagyboldogasszony Kéttannyelvű
Katolikus Általános Iskola igazgatója idézte meg azoknak az egykori
tanítványoknak és tanároknak emlékét, akik már nem vehetnek részt az
ünnepségeken, de munkásságuk, tevé- kenységük máig hatóan jelen van az
intézményben.
Szabó J. Róbert református lelkész a jelen és jövő
feladatairól, a nevelés-oktatás minden szereplőjének felelősségéről szólt.
|
|
|
|
 |
|
|
|
Koszorúzás a Liska-emlékfalnál
|
A jubileumi napon került sor az iskola névadójának, Liska József professzor emléktáblájának
megkoszo- rúzására.
A diákok szép műsora után az intézmény igazgatója, HlavacskaAndrásné emlékezett, felidézve a Liska József tanítványainak, Retter Gyula
professzornak a névadó szakmai és emberi nagyságát méltató szavait.
A megemlékezés befejeztével a dolgozók és tanulók képviselői
koszorút helyeztek el a Liska-emlékfalon.
|
 |
 
|
 |
 |
 
|
 |
|
Régi és mai diákok, tanárok találkozója
|
 |
Focimeccs régi diákokkal, mai tanárokkal
|
 |
|
Álló: Kárpáti Attila, Krasnyánszki Zoltán, Dzurják József, Kazinczi István, Cseh Tibor
Guggoló: Liszkai József, Márton Ferenc, Német Gyula
|
Dr. Sallai János
|
Áló: Bencsik Ferenc, Sándor Zsolt, Csókási Zsolt, Kokczka Ferenc
Guggoló: László Csaba, Dézsi Gábor, Zeke Lajos, Csillik Zoltán
|
|
Jubileumi gálaműsor
A jubileumi gálaműsor előtt köszöntötték az iskolát:
Dr. Gedei
József, Jászberény város polgármestere, Vass Attila, az Electrolux Porszívógyár
igazgatója, Matej Éva, Kassai testvériskolánk igazgatónője, Hubert Bertke úr, a
Lohnei Adolf Kolping testvériskolánk igazgatója, Dr Sallai János, a régi diákok
képvise- letében, Halmai Ferenc alezredes úr, Jászberény város Rendőrkapitánya,
Kári László igazgató, általános iskolák képviseletében, Szűcs Gyula, a TISZK
igazgatója, Hlavacska Andrásné, iskolánk igazgatónője.
|
Ki, mit, tud? eredményhirdetés
|
|
 
|
|
|
 
|
|
 |
 
|
Vissza a menühöz
|
|
Riportok az iskolánk régi tanulóival
|
Mutassa be saját magát néhány szóban!
Mi az, ami kérdés nélkül is azonnal eszébe jut az Erősáramúról?
Honnan szerzett tudomást a jubileumi rendezvényről?
Mikor járt ebbe az iskolába?
Befolyásolta-e az életét, pályáját, mindaz, amit itt útravalóul kapott?
Találkozott-e meghatározó tanárszemélyiséggel diákként?
Megmaradtak-e az itt kötött barátságok kapcsolatok?
Kérem, idézzen fel középiskolai éveiből valami emlékezetes eseményt, élményt!
Mi a benyomása a jubileumi rendezvényről? Melyik esemény, kiállítás keltette
fel leginkább figyelmét?
Belelapozott-e már az évkönyvbe, látta-e már az iskolai eseményekkel
illusztrált naptárat? Ha igen, milyennek találja ezeket a kiadványokat?
|
|
 Meghatározó élemények, pedagógusok
Dr.Sallai János nyugállományú határőr ezredes vagyok ésmintegy két éve a Kodolányi János Főiskola főiskolai tanára, habilitált egyetemi
oktató. 1974 és ’78 közt jártam ide. Nagy Piroska volt az osztályfőnököm.
Ezután határőrtiszti pályán, Rábafüzesen szolgáltam, majd katonai
felsőoktatásban tanítottam 1998-ig. Később a Rendőrtiszti Főiskola továbbképző
intézetének voltam a tudományszervezési osztályvezetője, innen kerültem
nyugdíjba. Nyugdíjas éveimet a tudományos munkának, térkép és határtörténetnek,
a Schengeni Egyezmények oktatásának szenteltem. Jelenleg társadalomföldrajzot,
geopolitikát, uniós bel- és igazságügyi együttműködést tanítok.
Ami azonnal eszembe jut a műszaki rajz. Évekig gyötört, hogy
nagyon nehezen, illetve nem tudtam leadni a rajzokat. Nagyon sok jó tanárom
volt, akivel folyamatosan tartottam a kapcsolatot. A jubileumi rendezvényről
Bencsik Feritől és a honlapról szereztem tudomást. Amit kaptam, jobbára a
tanári pályámon befolyásolta az életem, nagyon sok módszertani kérdésben,
például ahogy villamos mérésekkor számon kértek tőlünk. Nagyon meghatározó volt
annak idején magyarból Nagy Piroska tanárnő, történelemből Kiss Gyula tanár úr,
úgy gondolom, egy életre befolyásolták, hogy leginkább a történelem és a
néprajz iránt érdeklődtem. Természetesen műszaki tanáraim szintén sokat adtak,
még ha nekem ez a szakképzés nagyon kellemetlen is volt... azóta nem igen
nyúltam műszaki eszközhöz!
Számomra meghatározó tanárszemélyiség volt Nagy Piroska
tanárnő, Baki tanár úr, és a műszaki tanárok. Szerettem Göncző tanár urat, még
akkor is, ha mozogni már nem annyira... A barátságok megmaradtak. Nem rég
szerveztük a 30 éves érettségi találkozót. 15-en jöttünk össze, nagyon jó
hangulatban. Volt, akivel közben is folyamatosan tartottuk a kapcsolatot,
mindenki tud mindenkiről. Az Iwiw-es világban újra előjöttek a kapcsolatok.
Nekem nem annyira a középiskolai évek, hanem egy az iskolához kötődő másik
élményem volt nagyon meghatározó. Már több mint 20 évvel a végzésem után itt kellett
előadnom a jászberényi könyvtárban. Azon izgultam, iskolámban ezt senki se
tudja meg! Reméltem, a Sallai János név olyan tömegnév, amit senki sem ismer. Pechemre,
benyitva az előadóterembe, a könyvtárban ülők soraiban megpillantottam Nagy
Piroska tanárnőt, volt osztályfőnököm, aki megtisztelt és eljött. Azon az
előadáson úgy izgultam, mint még soha, pedig akkor már több doktori címmel
rendelkeztem és húsz éves főiskolai előadói tapasztalattal. Mégis úgy éreztem
magam, mint az érettségin vagy egy komoly itteni számonkérésen.
A jubileumi rendezvényekről nagyon pozitív a benyomásom.
Minden életben, így az iskoláéban is illik időnként visszatekinteni mi történt,
emlékezni, honnan indultunk. A tradíció nagyon fontos, mert a leendő és a
jelenlegi diákoknak jó lehet látni, kik végeztek itt, hogy nekik is van
perspektívájuk. Az évkönyvbe belelapozva igen megtetszett a nagyon sok ismerős
diák, akiről azóta sem hallottam, de természetesen majd otthon fogom átnézni.
|
|
 Fegyelemre nevelt
Andrási Sándor nyugállományú honvéd alezredesvagyok, 1972-1976 között jártam ide, majd a Kilián György Repülő Műszaki
Főiskola repülőgép vezető szakát végeztem el, első évét itthon, hármat az
akkori Szovjetunióban tanultam.1980-ban avattak hadnaggyá. Vadászpilótaként
repültem Pápán1989-ig. Ez a 13 éves pályafutás meghatározta egész életem;
katona lettem, és katonaként is mentem nyugdíjba. Sajnos 89-től egy átszervezés
után már nem repülhettem tovább, de a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem négy
éve alatt egy új szakmával, a katona diplomáciával ismerkedtem meg. Volt
lehetőségem két alkalommal békefenntartóként külföldön szolgálni, Bosznia
–Hercegovinában és Koszovóban 6-6 hónapot. Pályám csúcsán pedig, 2002-2005
között, katonai attasé helyettesként diplomáciai szolgálatot végeztem
Moszkvában.
A
szomszédos Pusztamonostorról kerültem az Erősáramúba. A jó középiskolában az
érettségi mellé egy jó szakmát is lehetett tanulni. Eredményeim alapján nem
voltam a legjobb diák. Látszik is, pálya elhagyó lettem, de temérdek sokat
hozott ez az iskola az életembe. Itt váltam kötelességtudóbbá,
fegyelmezettebbé. Szakmai látásmódom remekül használhattam, hisz a repülőgép
vezetőnek ismernie kell a technikáját. E kérdésekben csoporttársaim is hozzám
fordultak. Az Erősáramút elvégezve Jászberénytől nem kanyarodtam el annyira,
feleségem is idevaló, itt ismertem meg. Az élet egy katonát több helyre sodor,
sokkal nehezebb volt tartani a kapcsolatot a volt diáktársaimmal is. Ebben
áttörés, hatalmas időszak, 30 év után következett be, akkor volt
osztálytalálkozónk, amelynek Bakki Árpád tanár úr volt az osztályfőnöke;
nagyszerű pedagógusként már az első pillanatban fegyelemre nevelt. Három
évtized múltán nem volt könnyű újra felismerni egymást, sok változáson mentünk
keresztül. Azóta eltelt három év és ismét jó volt újra visszajönni, ismerősöket
látni, akikkel ugyanúgy egészségesen és vidáman együtt lehettünk.
A rendezvény csodálatos! Eleve az, hogy az
ember 30-33 év múltán, lehetőséget kap újra látni az intézményt, és ismét a
falai között sétálva olyan emberekkel találkozhat, akikkel együtt lehetett
annak idején! A rendezvényről én is Bencsik Feritől kaptam információt. Nagyon
ügyesen megtalált és utolért telefonszámomon, neki köszönhetem, hogy köztetek
lehetek.
Az évkönyvről hallottam, első ránézésre is
csodálatos munka; nem kis munka volt összeállítása, gratulálok!
Nagyon szépen köszönöm, hogy újra itt lehettem!
|
|
 Iskolám máig tanít
Deák József alezredes vagyok, a Rendőr című szakmai
internetes belső lap felelős szerkesztője. A szakközépiskolát követően
Moszkvába kerültem, ahol elvégeztem a Határőr parancsnoki főiskolát. Utána a
Magyar Honvédségnél és a Határőrségnél, utóbb újságjánál a Határőrnél
dolgoztam. A Rendőrség és a Határőrség integrációját követően az előbbi szakmai
lapját teremtettük újra.
Az 1975-79 között elvégzett Erősáramúról, kollégiumáról
egyetlen apró, pici szó, az „emberség” jut eszembe. A jubileumi rendezvényről
először Sallai Jancsi szólt és Bencsik Ferivel összekötött, próbáltam segíteni.
Szándékaim szerint korábban is, 3-4 évente előfordultam itt és rendre írtam az
iskoláról. Sőt, az első időben, Moszkvából hazaérkezve, pedagógus napra küldtem
néhányszor dísztáviratot. Amit itt útravalóul kaptam, az érdekes módon inkább
most befolyásolja az életem, mert akkoriban politikai pályára kerültem
határőrtisztként, de rájöttem, hogy a műszaki értékek, a politikai, öröknek
hirdetettekkel szemben le nem válthatók. A fizika törvényeit egyszerű
tollvonással nem lehet meg nem történtté nullázni, míg az összes társadalomról
alkotott törvényt, sarokkövet bármikor le lehet cserélni. A fiamba érett meg
az, hogy ő már nem társadalomtudományi, hanem műszaki pályát választott
magának. Talán látta rajtam, miért nem érdemes, meg el is mondtam neki… Az idő
múlásával mindenki meghatározó tanárszemélyiséggé válik számomra. Érdekes
módon, akikre annak idején a legjobban haragudtam, mondjuk szigorúságuk, vagy
ők rám valami miatt, épp ők „nőttek” mostanában gyorsan a szeretettekkel azonos
szintre bennem, mert igazuk volt. Nagyon sokat adott nekem ez az iskola.
Kapcsolatok a mi osztályunkban nem igen maradtak meg, inkább
az egész iskolával, pedagógusaival, régről ismert dolgozójával, illetve más
évfolyamokból, a szintén fegyveres területre kerültekkel. Például Sallai
Jancsival élő a kapcsolatunk. Többször találkoztunk Halcsik Lacival és az
osztályomból Tóth Janival. Emlékezetes esemény: Nagy Piroska tanárnő,
irodalomból, azt hiszem 10 Petőfi vers elmondásáért adott egy ötöst. Nyolcat már
tudtam is és álmomban néha ma is tervezgetem a hiányzó kettő megtanulását... Az
iskolámnak még most is igyekszem megfelelni. Hogy szégyelltem magam volt
tanáraim előtt Moszkvában is, amikor Erősáramús háttérrel, figyelmetlenségemmel
tönkre tettem egy kombinált mérőműszert…
A rendezvény nagyon tetszik, szintén az emberségről szól. Az
intézmény sokkal egyszerűbben, házon belül, akár virtuálisan is
megemlékezhetett volna de itt fontosak a tanítványok, az emberek ez jellemző. E
rendezvény is, a tanított igazi műszaki precizitással, példásan fölépített,
megszervezett, mint a jubileumi kiadványa, amely szerkesztésében az emberi
értékek is úgy vannak kidekázva, szerepeltetve benne, hogy azok egymáshoz
képest is sokat adó módon, értékesek. Mindez nagyon tetszett.
Ráadásul, noha ünnepelni hívott az iskolám, de még mindig
tanít: újságíróként én szoktam interjút készíteni másokkal, leírni, fotózni és
most itt, életemben először, „akasztják a hóhért”. Megtapasztalhattam milyen
nehéz szegény interjúalanyaimnak, vagy egy beszédet mondónak, néha rögtönözve
is összeszedetten, értelmesen megszólalni… Köszönöm!
|
|
 Sport és tanulás
Liszkai József vagyok 75-79 között jártam az Erősáramúba.
Turán lakom, nős vagyok, ikreink születtek; egy fiú és egy lány. Ő már tanít, a
fiú most végezte el az Ybl Mikós Építészeti Főiskolát, mint építész.
Az Erősáramúban éltem le négy, csodálatos, feledhetetlen,
szép évet a tizenéves koromból. A sport és a tanulás terén is nagyon jó
emlékeim vannak az iskoláról, fiatalkori éveimet egyengető tanáraimról. Nagyon
sok pozitívumot kaptam az Élethez, meghatározó tanár személyiségekkel. Kollégistaként
a szinte minden nap körülöttünk lévő nevelő tanárokról is csak jót tudok
mondani. Sportolva, legmélyebb benyomást Göncző tanár úr tette rám. Rengeteget
jelentett, jelenleg is ha találkozunk nem győzzük kibeszélni magunkból közös
élményeink. Nagyon emlékezetesek voltak és szerettem az év eleji szüreteket,
amik összehozták újból a hosszú nyári szünet után a társaságot, az osztályokat.
Egyszerre kezdődtek a tanulási időszakok, illetve a sport-élmények. A jelenlegi
évfordulóra Bencsik Feri, igazgató-helyettes hívott fel, megkérdezve lenne-e
kedvem eljönni. Természetesen egyből ujjongtam, örültem, hogy egyáltalán eszébe
jutottam, és ekkora megtiszteltetésben van részem. Nagyon jónak találom, és
megértem, hogy egész hetes rendezvényt szántak ennek a szép évfordulónak! Örülök,
hogy itt lehettem, szétnézhettem, találkozhattam régi diákokkal, tanárokkal,
ismerősökkel.
Az emlékkönyvbe belelapoztam, átnéztem, nagyon sok olyan
dolgot találtam benne, ami már nekem kiesett vagy még nem is volt róla
tudomásom, igen jónak találom sok pozitív dolgot láttam benne, alig várom, hogy
komolyabban nekiülhessek!
|
|
 Felejthetetlen kollégiumi évek
Dzurják József vagyok, 1976-ban kerültem a suliba, majd a
sport felé orientálódtam Jászberényben. Itt lettem közismert játékos NBII-es
csapatban. A katonaság után Diósgyőr és Ferencváros lettek Magyarországon a fő
állomások, innen külföldre kerültem, Németországba, Ciprusra. Egy szezont fociztam
az utolsó Kelet-német bajnokságban, a Chemnitz csapatánál. A gyilkos bajnokságban azelső kettő a Bundesligába jutott, a harmadik-negyedik a Bundesliga 2-be, a
többiek lemaradtak. Cipruson volt életem legszebb két éve, gólkirályként. A
családom is velem volt, a gyerekek iskolába jártak, írni-olvasni tanultak.
Utána a Váccal magyar bajnok lettem és az utolsó állomás a Maldív szigetek,
ahol szintén sikerült gólkirály lennem. Hazaérkezve sportújságírásba fogtam a
Nemzeti sportnál és Ausztriába jártam focizni. Az újságírás mellett elkezdtem edzősködni
is, majd Temesvári Miklós megkeresett; vállaljam el a Diósgyőr csapatát, később
visszatértem újságot írni. Temesvári újabb kérésére, vele mentem Albániába
edzősködni. Ekkor a Nemzeti Sportnál válaszút elé állítottak; az edzősködés
mellett döntöttem. Vele kezdtük el ezt a pályát. Albániából hazatérve itthon a
DVSC edzője voltam, majd Bicskei Bertalan megkeresett a Videotontól, később
Malajziában dolgoztam egy évet. Az utolsó állomáshelyen a Maldív-szigeteken hét
évet dolgoztam. Hazajöttem, de nem szeretnék elhelyezkedni, inkább visszamenni
valahova most várok e lehetőségre. Mindig akad valami, majd olyan túlkínálat,
hogy nehéz dönteni. Maldív-szigeteki edzőségem úgy jött, hogy gólkirály lettem
náluk és nagyon jól ismertek és személyes kapcsolat révén. Általában
menedzserek keresik fel az edzőket.
Óriási szerencsém volt; a foci által az egész világot beutazhattam
újságíróként dolgozva a Magyar újságíró válogatottal és a Fradi öregfiúkkal,
ahol még most is játszom. Itt generációváltás zajlik. Az új korosztály még nem
veszi komolyan és nagy többségük edzőként dolgozik, ahonnan nem engedik őket; Détári
se jár most. Nyilasi is csak a barátságos meccsekre, de ő már nem ez a
korosztály. Visszanézve, nekem Malajzia jött be nagyon. Azt gondolják, Ázsia fejlődő
kontinens, de mi arra a szintre soha nem fogunk eljutni! Van olajuk, fejlett
úthálózatuk. Egy osztrák barátom azt mondta: „Olyan mint New York, csak
tisztább.” Ott nagyon jól éreztem magam, jó lenne visszamenni; egész évben nyár
van, a napközbeni 32-35 fok estére lehűl 26-27-re. Magyarországon hétszer
voltam bajnok; a Fradival és a Váccal és Cipruson, az Omonia Nicosícival.
Nemzetközi kupában felejthetetlen élmény volt annak idején a Váccal
Gelsenhirchenben és a Fradival is voltak emlékezetes kupameccseim. A Fradi szerelem
még él, gyermekkori álmom volt a Fradiban játszani. A Fradi miatt már az oviban
verekedtem.
Az Erősáramúról először a kollégium jut eszembe ezek az évek
felejthetetlenek voltak, a kamaszkor, a rengeteg pozitív élmény.
|
|
 Legalább itt találkozhattunk!...
Krasnyánszki Zoltán vagyok. 1976 és 80 között jártam az
Erősáramúba.
Életem azóta is a sport befolyásolja. Sikeresen
leérettségiztem és itt az iskola csapatban is futballoztam. Ezt folytattam
profiként a mai napig, illetve edző vagyok. Egy vendéglátóiparin kívül másik
iskolába nem jártam. Katonaságtól visszatérve Jászberénybe, leigazolt
futballista lettem a sikeres csapatban. Fél év múlva elvitt az NB I-es Csepel.
Három év elteltével, kiesve az NB I-ből leigazoltam Békéscsabára. Ott nem
tetszett, ezért félév után visszjöttem a fővárosba az NB-I-es Budapesti
Volánhoz. Sajnos pályafutásom kettétörte egy keresztszalag térdsérülés, ami
miatt egy évet ki kellett hagynom, de nagyjából rendbejöttem csak már nem
bírtam a terhelést. Hatvanban egy NB II-es kieső csapathoz szerződtem és 5 évig
futballoztam nekik. De két év alatt olyan csapatot csináltam, hogy kétszer
osztályozót játszottunk az NBI-be jutásért, ami sajnos nem sikerült… Tudok alkalmazkodni, Békéscsaba kivételével minden
csapatban jól éreztem magam. Középhátvéd, illetve beállós voltam mindig. Hatvan után sem hagytam abba a futballt, de Pestre költözve
újból elmentem a Csepelbe focizni, kaptam is egy lakást. Sokat jártam haza
Jászberénybe és Hatvanr követően, 32-33 évesen elég volt az NB II-ből, ezért
leigazoltam Sződliget megyei első osztályú csapabatába, amely öt év múltán
anyagi okok miatt megszűnt. Utána az NB III-ban játszottam a Vám- és
Pénzügyőrség csapatában, majd még kisebbbekben. De 2001 óta Sződligeten lakom,
itt segítettem jó tíz évig segédmunkásként egy barátomnak. Emellett ma is a
fiatalokkal vasárnap, hétfőn és csütörtökön pedig, az öregfiúkkal focizom.
Aktívan lábteniszezek, országos bajnok lettem, lábröplabdában szintén, ami
ugyanolyan, mint a strandröplabda, csak egy kis földkupacról szerválsz. Ebben
negyvenöt év felett mindenkit megverünk, és a fiataloknál is vannak
helyezéseink. A Csepellel Isztanbulban negyvenezres nézőközönség előtt
játszottam. Úgy kezdődött az ismeretség, hogy eladtuk Tulipánt, a Csepel
játékosát Törökországnak.Sajnos utána hárman meghaltak a családjából, csak a fia
maradt meg.
De beutaztam Európát,
jártam a tengeren túl. A Csepeli időszakomban megszerezve a vendéglátóipari
végzettséget, elmentem az élelmiszeriparba, ahol jelenleg is egy kft-nél,
Budapesten élelmiszeripari technikusként dolgozom. Ez a válság ellenére is
egész jól megy. A fociért már évek óta nem kérek pénzt. Csak segítek. Ma mások a fiatalok is. Edzőként kezdve láttam, hogy
belépve az öltözőbe rágyújtottak. Rájuk szóltam: „Gyerekek ezt azonnal hagyjuk
abba! Mert belépve valahová, elösször köszönni illik.”A mai fiatalokban nincs
alázat...
Fontos a sport iránti alázat, és a sok gyakorlás.
Térjünk a kérdésekre: mi jut eszedbe az Erősáramúról?
A fiatalságom. Bár
a szakmában nem dolgoztam, de jó volt ez az időszak, jókat ökörködtünk órákon.
Olyan dolgokat elkötöttem hogy a tanárnak égnek állt a haja. Mondjuk annyira
nem is érdekelt. - Tetszik hogy őszinte vagy! - Okoztam nem kevés meglepetést… Az életem akkor is csak a sport körül forgott. De mellette
tanultam mindig annyit, hogy ne legyek buta gyerek. Végülis a pályámat nem
befolyásolta az iskola.
Féltem az orosznárnőmtől, minden órán számonkért. Ha véletlenül egyszer kétszer
nem volt kész a leckém és sunyítottam, az tuti hogy észrevette! Jó érzékkel
kiszúrta a lógósakat.
Hallottam hogy már nem él sajnos... A többiekkel úgy elvoltam, noha a szakmai
tárgyak annyira nem vonzottak. Sok havert szereztem, azóta is egy-kettővel
tartom a kapcsolatot az IWIW-en is, például Cseh Tibivel ott találkoztam.
Nagyon szép a mostani jubileumi rendezvény. Legalább itt
találkoztam pár osztálytársammal, mert nekünk érettségi találkozónk nem volt a
Hortiné Ilona halálát követően. Nem láttam az évkönyvet, de mindjárt elolvasom.
A Bencsik Feri írt az IWIW-en, a rendezvényről, melyre engem is szerettettel
várnak. Ezért kétszeresen is megörültem neki, hogy végre csinált egy
rendezvényt az iskola, amire minket, öregdiákokat is mehívtak.
|
|
 Imádtam idejárni!
Cseh Tibor vagyok. 1980-ban végeztem, majd szakmámban
elhelyezkedve egy építőipari vállalat karbantartási vezetője lettem. Jelenleg a
volt Aprító gépgyár, a Rukki Tisza Zrt-ben dolgozom anyagbeszerzőként. Két
gyerekem van, egyikük idejár másodikba és szintén futballozik, hál’ Istennek. A
munka mellett a sport töltötte ki az életem. Itt játszottam Jászberényben
1980-ig, egy súlyos sérülésemig, akkor egy évet kihagytam, majd kézilabdáztam
NB II-ben két évig. Ez után a jászberényi NB I-es csapat technikai igazgatója
voltam. Most az utánpótlás futballal foglalkozva a jászberényi U17 és U19 technikai vezetője, gyúrója, orvosa és
szakácsa vagyok, és a Liska csapatát szponzorálom; Bencsik tanár úrnak segítve
az iskolai mérkőzéseken.
A katonaságnál Szabadszálláson NB III-ban a Latin KSE-ben játszottam,
majd átigazoltak Marcaliba a Radnóti SE-be. Utána csak csapatvezetőként
ténykedtem a kézilabdánál és a futballnál.
Az iskolával kapcsolatos kérdésekre térve; imádok idejárni! Régen,
akkor biztos nem, de így utólag igen. Ki szeretett iskolába járni? A
rendezvényről fiamtól tudok, de a médiákból is. Mindenképp befolyásolta pályám,
amit itt kaptam, mert nagyon jó közösség volt, sokan jártunk ide sportolók egy
osztályba, egy évfolyamba...
Negatív élményem a tanárokkal, egy NB II-es bajnoki mérkőzés
előtt, mert iskolai időben volt, közölte velünk egy pedagógus, hogy itt nem
sportolót, hanem szakembert akarnak képezni és kollektíven nem engedtek el
bennünket…Ez hál’ Istennek azóta megváltozott. Nagyon sok meghatározó
tanárszemélyiség volt itt akkor is, főleg szakmai vonalon; például „Jackson-papa”,
azaz Kohári tanár úr, aki semmit sem változott, ma is pont úgy néz ki.
A barátságok megmaradtak, csak keveset találkozunk sajnos az
utóbbi időben. Főleg a sport területén futunk össze, az új meccseken; Krasnyánszki
Zolival, és a volt focistákkal… Legemlékezetesebb élményem, amikor 1977 vagy
’78-ban a futballpálya melletti lelátót csináltuk nyári gyakorlaton
Jackson-papa irányításával: egy kereszttartó vasat hegesztettünk föl, ami még
csak oda volt fogatva. Tanár úr pedig kijött, ráült és hanyatt esett, majd
ezután kaptam egy hatalmas fenékbe rúgást: „Meg akarod ölni Jackson-papát?” Sosem
felejtem el…
A jubileumi rendezvénysorozaton eddig keveset tudtam részt venni, de most reggeltől
itt vagyok. Nagyon tetszik, a kiállítások felidézik a múltat, mutatják a
jelent. Jó a régi képeken ismerősöket látni. Az évkönyvbe még nem lapoztam
bele, most fogom megvenni, amikor Zsófi árulja, mert megígértem neki, a fiamnak,
Balázsnak tíz éve osztálytársa. Az ő apukája, Gyula, szintén idejárt a Liskába,
akivel régóta barátok vagyunk…
|
|
 Tablótlanul is az iskolához tartozunk!
Dr. Nagy-György Éva vagyok, 1966-ban érettségiztem az akkori
Kállai Éva Gimnázium és Mezőgazdasági Szakközépiskola tejkezelő szakán. Egy
kicsit ez is testidegen volt, mégis közelebb állt hozzánk, mint a borászat. Érettségi
után az orvosi egyetemre jelentkeztem. Először Debrecenbe jártam két évet, majd
egyet Szegedre, ugyanis szegedi fiúhoz mentem feleségül. Amikor elment dolgozni
Kaposvárra, az ehhez közelebbi Pécsett végeztem el az utolsó 3 évet. Utána két
és fél hónapig a kaposvári kórház szemészetén dolgoztam, majd másfél évig
Szolnokon, egy laboratóriumban. Innen reumatológia szakrendelésre mentem át,
szakvizsgáztam reumatológiából és fizikoterápiából, amit a kezdetektől csinálni
szerettem volna. Azóta is ezen a területen tevékenykedem, még aktív, egyéni
vállalkozóként. A Tisza Szállóban vezetek egy szakrendelést és van
magánrendelésem is.
Egy fiunk és egy lányunk született. Lányunk Budapesten
közgazdász, nemzetközi külkereskedelmi szakon végzett. Most a harmadik diplomáját
abszolválja a Műszaki főiskolán, belátva, hogy a közgazdászsághoz valami szakma
is szükséges. Fiunk jelenleg Skóciában tanul, második diplomáját is ott
szerezte. Pénzügyi menedzserképzésen vett részt.
Az erősáramú fogalom testközeli, mert nem sokkal utánunk
kezdődött és a tisztelt igazgatónő osztálytársunk volt; Laki Éva néven. Ez a
kis kapcsolat mindig megmaradt. Rendszeres évfolyam-találkozóinkat a jelenlévők
és Vas Icus is szervezik. Másik társunk pedig János, volt osztályfőnökünk
felesége, a Kati. Elég jó összejöveteleink vannak, szinte mindenki el szokott
jönni. Egyszer meghívtuk osztályfőnökünket abba a tejüzembe, ahol nyári
gyakorlaton voltunk. Tejszínhabbal szerettük volna megvendégelni, de éppen
akkor nagytakarítás volt és a tejtartály le volt ürítve, csak a tejhab volt
benne. Tejszín híján ezt összeszedtük és cukorral kikevertük. Megvendégeltük
vele, ami után szegénynek 3 napig hasmenése volt. Mint kiderült e habban van az
összes baktérium...
Egykori osztálytársainkkal, ha nem is túl szoros
kapcsolatban vagyunk. Egészségügyi problémájukkal is meg szoktak keresni.
A rendezvényről meghívót kaptam és örömmel jöttem, mert kíváncsi
vagyok, mi történt. Amilyen picike volt ez az iskola a mi időnkben, olyan
monstrummá nőtte ki magát. Eszembe jutott, amikor még az újonnan átadott iskola
udvarát rendeztük, talicskáztunk, ástuk, kalapáltunk, elég komoly, kemény
munkákat végeztünk. Akkoriban nagyon sok fizikai munkánk volt; a vállalt
kukorica egyelésért kapott pénzen mentünk kirándulni. Rengeteget kirándultunk, túráztunk
a tanárainkkal együtt; Ruzsányi és Harangozó Károly tanár urakkal, a Gabi nénivel.
– Karcsi sajnos már nem él…
– Úristen!
– Most halt meg talán három hónapja… Kati itt volt.
– Nem tudom, nem láttam. Mindig adósnak éreztem Harangozó
Károly tanár úrral szemben magam; kémiát és fizikát tanított, és amikor
egyetemre kerültem, az elején volt egy felmérő kémiából. Most már büszke vagyok
rá, akkor viszont röstelkedtem, mert az enyém lett a legjobb. Akkor úgy
éreztem, ezt neki köszönhetem. És volt egy gimnáziumi évfolyam találkozónk, ő
is ott volt, de valahogy akkor elfelejtettem neki ezt elmondani, pedig biztos
neki is jól esett volna. Nagyon sajnálom, hogy akkor nem tettem meg...
Rengeteget kaptunk az itteni tanároktól! Kellemesek,
lelkesek, fiatalosak voltak. Mi pedig vagányak; mindenben benne voltunk,
kirándultunk, túráztunk. Sziklákkal küzdöttünk, barlangot másztunk… Ráadásul, reál,
utolsó tiszta lány osztályként olyan „fiúkkal veszekedő” társaság, de azt
hiszem, ezt mindenki tolerálta nekünk; a tanárok is, mi is szerettük egymást.
– Ez a legfontosabb!
– Igen
– Rácz István volt az igazgatónk. Talán logikát tanított
egy fél évig, de mint pedagógussal, kevésbé találkoztunk. De a Ruzsányi,
Harangozó, Tóth János, Nagy János biológia és Baki tanár uraktól nagyon sokat
kaptunk, akkor 1-2 éve kerültek ki a főiskolákból, igen meghatározóak voltak.
Pedig nagyon utáltam, mikor hideg zimankós ősszel, krumplis
prizmákat kellett átválogatni. Nem volt egy nagy élmény, szüretelni,
paradicsomot szedni sem, csak úgy a buli miatt jó volt. Az építőtáborok is
érdekesek voltak. Rengeteg tanulmányi verseny volt, hétről hétre. Nagyon
inspiráltak bennünket a tanárok. Mi pedig szorgoskodtunk, kitartottunk. Emlékszem,
előfordult, a pénteki tejkezelő napra esetleg beteget jelentettünk, hogy meg
tudjuk csinálni, a matek versenyfeladatokat. Ezen kívül volt; „Ötórai tea”
táncos klubdélután a klubhelységben. hogy jól érezzük magunkat a Lehelből
hívtunk fiúosztályokat és akkor voltak ilyen nagy bulik. Az 5-kor kezdődő
rendezvény, 8-kor, 9-kor befejeződött. A mi gyerekeink 9-kor mentek még csak el
otthonról.
Nagyon örülök, hogy eljöttem, jó látni, mi mindent
összegyűjtöttek, milyen ügyes kezű, kreatív diákok voltak itt az iskolában. A
fazekas munkák valami lenyűgözőek, a fafaragások is. Én is tudtam volna még
egy-két retro dolgot hozni, de csak sapkát kértek tőlem, amit nem találtam, a
többivel meg nem foglalkoztam, pedig tényleg annyi mindennel színesebbé
lehetett volna tenni a kiállítást, de így is nagyon klassz! A köpeny, sapka,
kötelező volt. Kovács tanár úr vadászott ránk az utcán; viseljük-e a sapkát
vagy sem és megszólított, ha csak egy csík volt a sapkámon három helyett,
III.-osként. Csiszár tanárnő is forszírozta mindig, hogy hordjuk.
– Itt volt ő is.
– Az ő osztálya volt a „bolyhosok osztálya”, mert mi inkább
sportosak, fiús típusúak voltunk. Ők pedig igazi lányok, nőiesek, „bolyhos”,
tupírozott hajjal.
Az évkönyvet is megnéztük, megkerestük a nevünket de még nem
vettük meg. Sajnos a mi tablónk tönkrement, beázott annakidején, ezért csak a
könyvben maradt nyomunk az iskola életében…
– Nincs meg a kistabló, amiből ki lehet nagyítani?
– De, otthon megvan! Én nem tudom abból kinagyítani.
– Mégis valamilyen formában, az osztálynak kéne egy kicsit
felkarolni. Az iskolának tablókat készítő Gócsa fotóst kellene megpróbálni,
hátha ki tudja nagyítani A/3-as méretűre és valahova kitenni. És ha mégis az
ember belátogat a suliba, akkor mégis szerepel az osztálya.
– Igen, mert úgy érezhetjük magunkat, mintha kimaradnánk az
iskola életéből!
|
|
 Tudásuk legjavát ajándékozták
Kárpáti Attila vagyok. 1979-83-ig jártam az Erősáramúba. Egy
ideig még az Orionban dolgoztam, utána elszakadtam ettől a pályától, mert más
munkalehetőségem adódott; dolgoztam a vas-, és a cipőiparban, majd a
kereskedelemben, de a pályám visszakanyarodott az elektromossághoz, mert a
Rukkiban dolgozom villamos csoportvezetőként, remélem még jó darabig. A
rendezvényről itt dolgozó feleségemtől illetve újságokból, hirdetésekből
szereztem tudomást. Találkoztam a régi tanárokkal, jó emlékeim vannak róluk.
Minden tanár próbálta tudása legjavát adni; inkább rajtunk múlt, ha nem vettük
át. Barátságaim maradtak volt osztálytársakkal, tanárokkal is. Most feleségem
révén még inkább összejövünk a volt tanárokkal, diákokkal.
– A sport, hogy jött az életedbe?
– Fociztam a jászberényi Lehelben, utána itt az iskolai
csapattal is értünk el sikereket a megyeiben, de még tovább is. Utána
nagypályán fociztam, most már kispályán. Itt az öregfiúkban és a szombati
bajnokságban még megy a foci.
– Milyen a műfű?
– Sokkal jobb, mint a salak, bár egy pár kiló gumit már hazavittem a cipőmben.
Mert az a hátránya, de az amúgy nagyon jó. Több száz embernek ad sportolási
lehetőséget, csak a kiszolgáló egység, öltöző, WC hiányzik még.
A jubileumi rendezvényről; holnap majd részt veszünk a
főrendező feleségemmel a záró bulin, a többi kétszáz meghívottal. Az évkönyvbe
belelapoztam már; tetszik, korrekt. A foci meccs után megnézem a kiállításokat
is.
|
|
 Dolgos, stabil szellemiségű iskola
Nagy Pál vagyok. Kétszer négy évet töltöttem az
Erősáramúban: 1971-től diákként a kezdetekben, majd1994-ig a gépésztechnikus
képzésben, mint tanár. Mindkettő meghatározó és nagyon kellemes élmény. Az első
azért, mert jó közösségben lehettem, a tanárok, diáktársak rendkívül jók
voltak, sok közös emlékkel a kirándulásokról és a küzdelmekben. Elég nagy
megterhelés volt az iskola, egy gimnáziumhoz képest, a mérésekkel,
jegyzőkönyvekkel, egyébbel. Emellett akár matekból, vagy történelemből,
földrajzból olyan szigorú oktatás volt, hogy megállhattuk később is a
helyünket.
A másik négy évemben tanárként, közösségben ugyanezt
tapasztaltam, és szintén örömmel vettem részt benne. Megtanultuk: a gyerekek
érzik, ha valaki az érdekükben tesz, ad nekik mégha követel is. Jó néhány
tanítványom közvetlen munkatársam lett. Akadt, akinek előbb osztály-, majd
munkahelyi főnöke is lettem és ez a hosszú idő ellenére végig barátság maradt.
Büszke vagyok rá, hogy tanítványaim eredményesek, döntő többségben mind
megállja a helyét a szakmában és emberként is.
Az iskolának végig megmaradt a szellemisége, ez legjobb
jellemzője. A dolgos intézmény a hozott anyagból a legjobbat próbálja kihozni.
Ez szinte egyedülállóvá teszi. A jubileumi rendezvényről, a hirdetésekből
szereztem tudomást és kollégákkal beszélve.
Többségünk műszaki irányban ment tovább. Az itteni
szemlélet, módszercsokor a tanulásban, a munkában is a hasznunkra, mások javára
vált. Tanáraim közül, mindenképpen meg kell említenem a Bakki, a Harangozó, és
a Krizsán házaspárt, Barta Lászlót, aki később kollégám is lett az oktatásban.
De megemlíthetném osztályfőnökünket, Júliát, Nagy Piroskát, bárkit, sőt nehéz
lenne olyan nevet mondani, aki nem adott valamit.
A mai világban nagyon nehéz barátságról, tartós
kapcsolatokról beszélni, mégis akár diák-, vagy tanár-társként találkozva,
nyugodtan lehet ott folytatni a beszélgetést, ahol abba heagytuk és a régi
barátsággal. Igen sokszínű ez az iskola, kiemelt szerepet játszot a sport is, a
kultúra is nem csak a szakmai képzés.
Mndig szívesen emlékszem a középiskolai évekre, a
kirándulásokra. Ezek egy iskolában, egy osztály életében, közösség formálásban
meghatározók. A fotókat nagyon szívesen nézegetem, csodálkozva milyenek
voltunk! Pénzügyi okokból is csökkennek a kirándulások, de akár egy-két napos
kirándulás fantasztikus dolgokkal tud hatni a közösségre, sőt a tanulásra.
Örülök neki, hogy az iskola fölvállalta ezt a rendezvényt.
Mindig jellemzője volt: tanulni dolgozni kell a kitűzött cél érdekében, és a
visszatekintés. Ez is egy alkalmi kirándulás, találkozás volt diákokkal,
kollégákkal, ez mindig egy olyan esemény, amely büszkeséget, erőt kelt abban is
aki ezt csinálja és annak is nagyon jóleső érzés, aki bármilyen minőségben
töltött itt el időszakot.
A jubileumi kiadványt megvettem, ez is olyan dolog, amit a
többi emlék mellé lehet tenni, amit jó látni, időnként megnézni, mert felejt az
ember, ahogy öregszik...
|
|
 Polihisztor pályán tűzoltóként
Fózer Tibor vagyok, 1983-ban érettségiztem az intézményben.
16-éves koromtól készültem a tűzoltó mérnöki pályára és 1983-ban előfelvételét
nyertem az Ybl Miklós Építőipari Műszaki Főiskola Tűzvédelmi szakára. Egy évig
katona voltam és azt követően hivatásos tűzoltóként dolgozok a mai napig.
1987-ben diplomáztam, tíz évig voltam beosztott törzstiszt, tíz évig voltam
parancsnokhelyettes, és most három éve a jászberényi kistérség
tűzoltóparancsnoka vagyok. 1990-ben nősültem, három gyermek édesapja vagyok, két
nagyobb lány és egy kisfiú tartozik családunkhoz.
Az első időben, mint minden tinédzsernek nagyon nehéz volt
beilleszkedni a középiskolába, de a második évben megtaláltam a helyem és
kollégistaként a szobatársakat, osztálytársakat is nagyon megszerettem. Kiváló
tanáraink voltak és nagyon jó szívvel gondolok vissza arra a négy évre, amit
itt töltöttem. Jászberényben élve, már legalább negyed éve tudtuk, hogy egy
rendezvény sorozat lesz az 50 éves jubileumi évfordulóra, és a mostani igazgató
helyettessel Bencsik Ferivel telefonon és e-mailen is váltottunk többször információt.
Abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy meghívót is kaptam az iskolavezetéstől.
Egyébként az igazgatóasszony és én, helyi társintézmény vezetők vagyunk. Az
iskolából arra emlékszem, hogy kezdetben még szombaton is tanultunk.
Tűzoltóságom édesapámnak köszönhető, aki 32 évig volt
hivatásos tűzoltó. A tűzoltóság egy polihisztor műszaki pályának számít;
alapvetően építész, de ismernie kell a kémiát, az elektrotechnikát, a különböző
üzemek gyártástechnológiai folyamatait. Mindehhez itt alapos útravalót kaptam.
Már a tűzoltómérnöki iskola első félévében tanított elektrotechnikát nagyon
könnyen elsajátítottam a többi évfolyamtársamhoz képest. Minden tanárra nagyon
szívesen, hálával emlékszem vissza; osztályfőnökömre, Nagy Piroskára, aki
tavaly sajnos eltávozott közülünk, igazi tanár volt. Emlékszem a Bakki, és a
Rácz, pedagógus házaspárra, Csiszár tanárnőre, a Harangozó tanárnőre vagy a
Barta László tanár úrra, Alvári tanár úrra, mindkét Szabó László tanár úrra. A mostani
igazgató asszony még óraadó tanárként dolgozott. De hát a fiatalokra is az
Antal Pista, a Bencsik Feri, a Csajbók, tanár urakra is szívesen emlékszem
vissza. Ötévente én szervezgetem az osztálytalálkozóinkat, ahol az osztályunk
2/3 létszámmal rendszeresen megjelenik. Két osztálytársammal rendszeresen
családostul összejárunk, tehát kötődtek barátságok.
Nagyon érdekes volt most ideérkezve a sok ismerős arc. A Kohári
tanár úr fafaragásairól például nem is tudtam… igen érdekes volt, amint mutatta
fafaragványait. De végig járva az iskola épületét az ismerős laborokban félig
már más felszereléssel, az elmúlt 20-25 év modern vívmányaival. Itt az
informatikára, számítástechnikára gondolok, de még a régi műszerek is ott
voltak, és nagyobbrészt ismerősként köszönt vissza minden helyiség. Az évkönyvért
külön köszönet a szerkesztőknek, és hogy belekerülhettem, ami nagy megtiszteltetés
számomra. Akikkel beszéltem is, és már belelapoztak azt mondták, hogy igazi
mérnöki pontossággal készült kiadványról van szó. Könyvszekrényem méltó helyére
fog kerülni ez a szép évkönyv. Köszönöm szépen!
|
|
 Futball az életem
Márton Ferenc vagyok 1970-1974-ig jártam ide. Négy évigvoltam bennlakó ebből hármat még a lánykollégiumban és egyet már az új,
elkészültben. Utolsó középiskolai évemben már aktívan fociztam a Szolnoki
cukorgyár vegyes első osztályú csapatában. 1975-ben, egy év kemény munka után
kerültem a szolnoki NBI-es csapatba, Budai Laci bácsi parancsára teljesítve két
évet, utóbb már mint NBII-es futballista. Sajnos történt egy súlyos sérülésem
ami döntően befolyásolta további pályafutásom. Így mivel katona voltam, a szolnoki
város és a szolnoki MTE közegyessületnél csinátam egy csapattot. Nem tudtam
felvállalni az NBII-es heti hat edzést. Sajnos a sérülésem meg kellett volna
műtetnem amit nem mszerettem volna, így 1979-ben búcsút kellett intenem az
élvonalnak és a második osztálynak. Törökszentmiklós NBIII-as csapatába igazoltam,
ahol kevesebb edzés volt. Oda is költöztem 1979-ben és 1994-ig aktív játékosként, hol
NBIII-asban, hol vegyes osztályba fociztam, közben elvégezve a Testnevelési
Főiskola alap és közép fokú edzői szakát. Pályafutásom alatt is labdarúgóként és
edzőként tevékenykedtem különböző korosztályoknál. Folyamatosan e sportággal
voltam megfertőzve, jelen pillanatban is edzősködöm.
Nagyon boldogan tértem vissza most, az Erősáramú 50 éves jubileumára.
Igen szép emlékek fűznek ide. Talán egy kicsit a szakmát hátrább helyeztem a
sportnál, noha attól esetleg többet kaptam volna. De megszállottnak éreztem
magam a labdarúgás iránt és nem panaszkodom mert a labdarúgás által ismertek
meg.
- Ferikém még egy pillanatra milyen poszton játszott?
- A fiatal ember átlagos gyorsaságával jobb szélső voltam.
Szolnokon is sok gólt rúgtam a Kossuthban is, majd és utána évek múlva, a
20-as éveim vége felé, Törökszentmiklóson az NBIII-ban, nagyobb rutinnal, már
játszottam irányító középpályást is. 167 cm-es termetemmel is mindig ruganyos
voltam.
-Te igazából csatárként játszottál?
-Így van,annak a csínját-bínját tudtam és érzékem is volt
hozzá.
-Még egyet ezzel a focival kapcsolatban!Ha már itt
tartunk.Van-e olyan foci élményed ami most konkrétan,vagy csapathoz,vagy
eseményhez köthető és jól emlékszel rá.
-Hát nekem rengeteg élményem van de ha már itt vagyunk az
Erősáramú Iskolának az évfordulóján elmondhatom azzt hogy olyan kellemes
élményben volt részem az iskolával kapcsolatban,ami egyrészt kellemetlen is
volt mert középiskolás bajnokságban játszottunk a Lehel Vezér Gimnáziummal és
én a mérkőzésre az igazgató utasítására nem engedtek el óráról.Az iskola
csapata együtt játszott a Lehel Vezér Gimnáziummal.Egy hét múlva volt a
visszavágó kint a sporttelepen és akkor szintén nem kaptam engedélyt a
szereplésre de mivel négy órám volt így megtudtam oldani azt hogy a négy óra
után kitudtam futni a pályára és testnevelő tanárom kérésére a második félidőbe
beszálltam,és utána 10/2-re nyertünk.Nekem az akkora élmény volt hogy gólt
tudtam szerezni a csapatnak.At mondom talán egy kicsit büszke vagyok erre,mert
az iskolának csak megtudtam mutatni hogy van bennem rátermettség,annak ellenére
hogy nem voltam kedvenc személy.De az iskolát csak kisegítettem.És ha csak
tehettem,ha kellett atlétikába,kézilabdába,esetleg kosárlabdába én bármikor
rendelkezésre álltam,de sajnos ezt nem mindenki szívlelte.
Mi az ami még kapcsolódik az Erőáramúhoz?!Hát rengeteg emlék
van főleg a sport terén,a kollégium terén,nagyon szép éveket töltöttünk a régi
kollégiumban.Igazi családformáló közösség volt ez a fiúknak.Ott több személyes
8-10-12személyes szobában volt az elhelyezésem,és nagyon tetszett.Az igazgató
úrtól szereztem Bencsik úrtól (nagyon
szeteném ezúton mrgköszöni)szereztem tudomást,hogy szeretné ha eltudnék jönni
az 50éves évfordulóra.Nagy örömmel tettem és a barátommal megbeszéltük hogy
mindenképp szeretnénk itt lenni.Méghogyha sajnos most lehetett mondani egy
közös programot,de megoldom.
Nagyon örültem hogy eljöhettem.Az iskola befolyásolta a
pályafutasomat,de nem a szakmai előléptetésembe.Sajnos kimaradtam abból a
lépésből különböző dolgok miatt,amit ha magkaptam volna többre vittem
volna.Több régi diákkal,tanárral találkoztam.A mai napig tisztelem becsülöm a
tanárokat.Magam is edzősködöm tudom mi az a pedagógia,pszihologia,tudni kell
bánni a gyerekekkel .Egyre rosszabb,és sajnos fegyelem nélküli gyerekekkel kell
dolgozni.Minden elismerésem a tanároké akik akkor dolgoztak és én nagyon
kellemesen gondolok rájuk.Rengeteg olyan barátság kötödik ehez az
iskolához,amik a tanulmányi évek alatt szövödtek.Rengeteg kellemes emlékem
volt,nagyon szivesen jártam ide és úgy érzem hogy a régi diákok közül akik
tanárok lettek szivesen gondoltak rám.A jubileumi rendezvényről az volt a benyomásom
ahogy végig néztem a tablókat mert korán érkeztünk,hogy nagyon kellemes volt.Én
például hiányoltam,nekem idén lett volna a 35éves érettségi találkozóm amire
nagyon szivesen eljöttem volna.Minden elismerésem akik szervezték mert 35 év
után bizony korosodik az ember,meg nehéz összehozni a társaságot,és így ezt nem
mindenki szivesen vállalja.A kiállítás egyértelműen fölkeltette a
figyelmemet.Én sokat jártam Jászberénybe,az iskolába azóta nem voltam,de
mondhatom azt hogy már nem nagyon tudtam eligazodni mert rengeteg változáson
ment át mind az iskola mind a kollégium.Igen,belelapoztam az évkönyvbe
is,láttam lehet venni naptárokat is,tartalmasnak és szépnek találom
őket.Szeretnék gratulálni az iskola vezetésének hogy ezt létre tudta
hozni.Nagyon szinvonalas volt ez a találkozó és örömmel találkoztam itt olyan
emberekkel akik bizony 20-30 éve nem láttunk és taníott benünket.Illetve négy
osztálytárssal,sportársakkal is találkoztam.
Nagyon köszönöm a meghívást.
|
|
 Könnyes szemmel találkoztam
Kazinczi Istvánnak hívnak. 1980-ban végezetem az Erősáramúban,
majd sikertelen szegedi tanítóképzői jelentkezésem után elmentem futballozni
öt-hat évig, különböző szinteken játszottam, majd vállalkozó lettem. Édesanyám zöldséges
standjához szegődtem. Nagyon nagy élmény volt, mert el sem tudtuk képzelni az
előző rendszerben, mennyi pénzt lehetett itt keresni; megalapoztam belőle a
jövőm. Alapítottam egy céget, rendezvényszervezői végzetséget szereztem és
ilyen Kft vezettem. A 90-es évek elejétől kezdtem el aktívan politizálni, tagja
lettem egyből a megyei közgyűlésnek, majd harmadik ciklusban vagyok Tiszatenyő
polgármestere. Közben agrármérnöki, utána település vezetői szakmérnöki
diplomát szereztem. Most pedig jövő héten államvizsgázom harmadik diplomámért .
Az iskolától jó tanuló éveket kaptam itt. Feleségem
katolikus igazgató12 éve. Ez az iskola, a miliő nincs távol tőlem, nagyon
szeretem. Gyermekünk a szolnoki főiskolán tanul, 4 éves unokámra nagyon büszke
vagyok. Az Erősáramúról mindig a nagyon jó barátok, barátságok és a jó
hangulat, a jó heccelődések jutnak eszembe és Jászberény, ami szerintem a megye
legszebb városa. Imádtam itt élni 4 évig. Nagyon örültem annak, hogy Bencsik
tanár úr megkeresett, nagyon szívesen jöttem. Az életem nagyon befolyásolta,
amit itt kaptam; keménységre tanított Rácz igazgató úr, Göncző tanár úr. Megtanítottak
elviselni az élet nehéz perceit. Könnyes szemmel találkoztam tanáraimmal; Telek
tanár úrral, Bakki tanár úrral, régi, nagyon igazi jó barátság fűz bennünket
össze. Kedvenc tanáraim voltak, de szívemre téve kezem, nem tudok egyetlen
pedagógusomra se rosszat mondani nem akartak rosszat. Nehéz dolog kiválasztani legkedvesebb
élményeim; Talán az osztálykirándulások igazából közel hoztak bennünket egymáshoz,
a közösséghez. Jó élmények voltak az izgulások az érettségi eőtt, azt hittük,
senki nem tud semmit, majd a felszabadultság élménye, mikor azt hittük az
érettségivel Emberek lettünk és így mennyivel másabb. Az iskola kölcsönözött az
embernek, ami később, az évek során kamatozott.
A jubileumi rendezvény nagyon szép esemény volt, kimondottan
örülök a találkozásoknak. Az évkönyvet láttam, átlapoztam a naptárt is
szerintem ezek a kiadványok nagyon szépek. Nagyon szépen köszönöm!
|
|
 Futballista lettem...
Német Gyula vagyok, már az iskolában is, az volt a vágyam, hogy futballista legyek. Ez
teljesült is, mert iskola után a katonaság éve leteltével, már profiként tudtam
futballozni: 15 évet játszottam másodosztályban. Ebből ötöt is elcseréltem
volna egy év NB I-ért, de csak NB I/b-s magyar bajnok voltam Nyíregyházán és
házi gólkirály. Egyszer megnyertük az NB III-as bajnokságot is, és akkor nem
csak házi, hanem a magyar másodosztály gólkirálya lettem. Ez futball
pályafutásom egyik legnagyobb eredménye. Jászberényben pedig helyiként tudtam
gólkirály lenni egy olyan csapatban, ami akkor történelmet írt. Mert előfordult
már vele, hogy egy évet bekerült a másodosztályba, de mi meg is tartottuk 3
évig!
A másik nagy dolog életemben, mikor nősülésem követő évben,
27 éves koromban megszülettek a gyermekeim: elsőként a lányom és 5 évre rá fiam
is: első a család! Még dolgozom, ugyan nem a szakmában, de mellette még
mindennap edzek és aktívan focizok. Egyelőre nem gondolkodom a foci
abbahagyásáról: még bírom, igaz, már csak megye első osztályban, de csinálom
míg a családnak kárára nem megy. Míg megy a futball pár évig mindenképp játszom
és megcsináltam az edzőséghez szükségeseket, hátha szükség lesz rá.
Először Hatvanban játszottam, Nyíregyházán 3 évet, majd
Tiszavasváriban kettőt, aztán Hajdúszoboszló és Pécs jött. Szolnokon öt évet
voltam, majd Jászberénybe jöttem haza 3 évre. Legnagyobb meccsemet,
Jászberényben játszottuk a Ferencvárossal, mikor kiestek. Sikerült nekik két gólt rúgnom. A szünetben
még 2-2 volt az eredmény, de kikaptunk 7-2-re. Emlékezetes még, mikor Nyíregyházán
első hazai bajnoki mérkőzésünkön fociztunk, 21 éves voltam. Az edző keveseket
dícsért, de a Nemzeti Sporttól 10-es osztályzatot kaptam. Akkor 4 gólt rúgtunk
és 7-1-re nyertünk. Három gólpasszt adtam. Apám minden újságot megvett,
gyűjtött. Akkor is elküldött az újságoshoz, meg akarta nézni, hányas
osztályzatot kaptam, de belül hiába kereste: súgtam neki, nézze meg a címlapot,
ott az osztályzatom! Azóta talán csak az Illés Béla kapott mezőnyjátékosként
10-set.
Az Eősáramúról először a kis betonpálya jut eszembe, amin
rendszeres meccseket játszottunk. Nagyon szerettem focizni osztálytársaimmal,
sokkal jobb lévén szinte csak játszottam velük...
A rendezvényről Bencsik tanár úrtól tudok, egyből igent
mondtam.
Jászberényben focizva nagyon sokat dicsértem a szeretett
iskolám. Sajnálom, hogy igen ritkán találkozom Göncző tanár úrral és veled is.
Nem tudtam részt venni az osztálytalálkozón sem a foci miatt. Semelyik
osztálytársammal nincs kapcsolatom, csak a Fábián Pistával néha.
Nagy iskolai élményem, mikor mi adtunk színdarabot, azt
hiszem szalagavatón: cigarettáznom kellett, eljátszva a rosszullétet. Él még
bennem pár rossz dolog is… a jóra valahogy nem emlékszem már…
Nem nagyon volt időm a jubileumi rendezvényeket végignézni,
a focimeccs nagyon tetszett. Nagyon sajnálom, hogy iskolai tanítás nem volt:
nagyon sok szép gyereket láttunk volna szerintem, legalábbis ha a fiú része itt
lett volna.
Beszéltük kint a folyosón, hogy valószínűleg meg tudjuk
rendezni ezt még egyszer, ha itt lenszek a diákok, de sok néző volt így is,
mert, ahogy hallottam az 50 évre visszatekintve minden évfolyamból volt itt
valaki. Ezt óriási dolognak tartom!
|
|
 Töretlen munkaszeretettel
Dr. Vékás Kovács Kornélia vagyok Jászberényi születésű, itt
is érettségiztem a Kállai Éva Gimnáziumban 1964-ben.Az iskola rendkívüli sokat
jelent számomra; jó alapot adott útravalóul. Az érettségi után a Debreceni
Orvostudományi Egyetemet 1970-ben elvégezve a ceglédi Toldi Ferenc Kórházba kerültem
ideggyógyásznak. Itt október 1-el a 40.évet kezdtem. Töretlenül dolgozva
ugyanúgy élek, mint huszonéves koromban, nagyon szeretem a munkám. Úgy érzem
pacienseim szeretnek és mindent megtesznek gyógyulásuk érdekében. Két leányom
van, ők nem orvosi pályát választottak, de az egészségüggyel kapcsolatban maradtak.
Nagyobbik gyógypedagógus illetve most szerezte meg a második, a szociál-pedagógiai
diplomáját. A kisebbik nyelveket tanult a szegedi egyetemen és ugyancsak
másoddiplomaként a debreceni egyetem pszichológiai szakát végezte el. Négy
unokám született. Úgy érzem, az egy kórházban eltöltött, hűséges negyven év
nagyon sokat jelentett munkámban is.
Az iskola ötven éves jubileumi évfordulójára meghívót
kaptam, aminek nagyon örülök és igazán köszönöm Horti Katalin osztálytársamnak,
aki ezt összeötvözte a 45.éves érettségi találkozóval, ami szintén jól
sikerült. Jó volt találkozni osztálytársaimmal és megismerkedni eddigi életükkel.
Ez az együttlét is nagyon tartalmas. Még itt átnézem az évkönyvet,
egy kicsit saját kezűleg is szeretnék pár sort írni erről a jól sikerült
rendezvényről, múlt idézésről, ami az egész életemben emlékezetes nap marad!
|
|
 Családunk nagy része itt végzett!
Károlyi Jánosné vagyok ’64-ig jártam a Kállai Éva
gimnáziumba. Első osztályként volt, politechnikai oktatásunk. Kedvencünket a
szőlész-borászatot azért imádtuk, mert hetente egyszer kimentünk a szabadban és
imádom a természetet a mai napig! Nagyon szerettem ebbe az iskolába járni. Az
utolsó 13 évben a jászberényi Turinform Irodát vezettem, előtte sok helyen,
több szakmában dolgoztam. Az iskolában tanultam meg a közösségi szellem értékét
sportkörvezetőként, szerveztem színházlátogatásokat, sőt a mostani osztály és
érettségi találkozónkat is, nagyon szeretem a közösségeket.
Akár több szakmát is kell tudni ahhoz, hogy az ember az
életben megtalálja a helyét. Megtanított engem a Dóri néni, Dr. Berke Istvánné,
hogy milyen fontos az idegennyelv tudása is. A mi nyelvoktatásunk még igen
szerény volt, amit nem használhattunk olyan jól az életben, mint a mostani
tanítványok mai tudásuk. Egyszer a városban, német vendégeimmel találkoztam
Dóra nénivel, aki megdöbbent, milyen jól beszélek németül. Megkérdezte, hol
tanultam. Itt a némettanárnőm, válaszoltam. Erre azt mondta: „Te Horti! Hát az
iskolában négyesnél soha nem tudtam neked jobbat adni, de most jobban beszélsz,
mint bárki más!”. A barátomtól tanultam meg, akivel németül leveleztem. Ezt is
a tanárnőmnek köszönhettem, hiszen vele közösen partneri kapcsolatot
szerveztünk meg egy lipcsei leány gimnáziummal. Huszonöten kezdtük a
kapcsolatot és én a mai napig tartom, hiszen van nekem Lipcsében egy német
húgom, tőle tanultam a kapcsolat ápolást. Dóri néninek köszönhetem, hogy megszerettem
a művészettörténetet, a zenét, hiszen az első operabérletet is együtt vettük
meg az osztálynak. Később bárhol dolgoztam, mindig kulturális szervező is voltam;
színházlátogatásokat, kirándulásokat szerveztem és szinte hobbival telt az
utóbbi 13 év. Ez lett a szakmám is. Turizmusban dolgozva két éve aktív
nyugdíjasként a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Területfejlesztési Tanácsban és az
Észak-Alföldi Regionális Idegenforgalmi Bizottságban védem a jászság és a
turizmus érdekeit. Nagyon szeretem a közösséget, a kis hazámat, a várost, az
iskolám. Én meg akartam bukni negyedikben, annyira szerettem ebbe az iskolába
járni, de nem jött össze…
Amikor megkeresett engem Bakki Árpádné: „ Tudsz az iskolai
őszi nagy rendezvényről? Most kezdjük el szervezni. Jó lenne, ha ekkorra
rendeznétek meg az érettségi találkozót!”. A rendezvény, valamint az iskolában
most dolgozók közössége, a pedagógusok, szülők, a régi tanulók, a támogatók,
hát ez együtt fantasztikus! Nagyon szeretem ezeket a közösségi rendezvényeket!
Nem lepett meg, hogy Évike igazgatónő meghatódott a megnyitó
és az ökomenikus istentisztelet után, hisz nem minden nap hall az ember ilyen
szép megemlékezést. Évike nem látta, de mi is könnyeztünk vele együtt. Az ő
kérésére Bencsik Ferinek is próbáltam segíteni.. Hoztam: emlékeket, képeket, a
kiállításokhoz különböző anyagokat, szóltam az osztálytársaknak is, külön
levélben kérve őket, hogy az alapítványba fizessenek be akár egy-két ezer
forintot. Sikerült, ha nem is túl sokat, de az érettségi találkozón sem voltunk
sokan. Akik eljöttek ide, azok mind érzik kötődésük az iskolához. Nagyon
hálásak vagyunk az intézménynek, részvételünkért e gyönyörű ünnepségen. Különös
meglepetés volt az ünnepi ebéd, amit kaptunk. Nem minden iskolában tudják így
megszervezni! Gratulálok a szervezők mellett a konyhafőnöknek is a többiek
nevében, mert nagyon ízletes volt az ebéd!
Nagyon szerettem, becsültem, tiszteltem a tanáraim, bár igen
eleven gyerekként Pistike lettem rövid hajam miatt és mert megvédtem a
lányokat, megvertem a fiúkat. Bennem is megvolt az a kis diákcsibészség,
csintalanság. Különösen hálás vagyok Tóth Jánosnak, földrajz tanáromnak, aki
sajnos elhunyt, hiszen neki köszönhetem földrajz szeretetem, feleségének,
Ilonkának pedig, történelemtudásom. Politikai okokból nem vettek fel a
főiskolára. Testnevelő-biológia szakra jelentkeztem Egerbe, szerettem volna
egészséges, szép gyerekeket nevelni az utókornak. Muszáj volt szakmát tanuljak,
mert sokan voltunk testvérek és kellett a kereső.
Országjárás vezető és eladóként bemutattam az országot,
megtanítva az embereknek, hogyan kell közösségben együtt kirándulni úgy, hogy
szórakoztató legyen a tanulás. Fölszabaduljunk, szép dolgokat lássunk, jó
dolgokat tegyünk, jó helyekre menjünk, ne sajnáljuk szabadidőnket hasznosan
eltölteni és ez csodálatos dolog… Ezt is tanáraimnak köszönhetem, ezért is nagyon
hálás vagyok. És még azért, Bakki Árpádnénak, mert megtanított szépen magyarul
beszélni. Sokat szidott a helyesírásom miatt, meg hogy csúnyák írok, de aztán egy-két
előadását meghallgattam, illetve kirándulások révén tudomásul vette, hogy nem
voltam annyira rossz diák, csak éppen egy kicsit eleven, túlpörgős, mai napig
is. Itt az iskolában példaképem volt négy évig padtársam, Vékás Kovács Nelli
viselkedési kultúrája, szorgalma. Sokat tanultam tőle és büszke vagyok rá, hogy
ilyen híres és jó ideggyógyász lett. Az ő természete is otthonról, és innen az
iskolából ered, hogy ilyen szépem és türelmesen bánjon az emberekkel, mert
toleránsnak kell lennünk egymással.
Nagyon sok barátság megmaradt az iskolából. Ez a mai napig
is bebizonyosodott, mert olyan jó volt találkozni az iskolatársakkal, akik 2-3
évvel fiatalabbak vagy idősebbek, volt pedagógusainkkal, össze is ölelkeztünk.
Szinte sírva fakadtunk örömünkben, mert nagyon sok kedves élményünk volt. Tanulószobán
több osztállyal is voltunk közös teremben. Nagyon sajnálom, hogy a IV.B osztály
nem a mai napra tette az érettségi találkozóját, pedig így beszéltük meg. Szép
lett volna, hogy délelőtt a két osztály külön van, délután pedig együtt, hiszen
nagyon sok közös emlékünk van. Ők holnap találkoznak. Sajnálhatják, hogy nem
voltak ezen a szép napon itt!
Emlékezetesnek tartom azt az eseményt, amikor átköltöztünk
ebbe az iskolába, mert mi még a Rákóczi úti épületben kezdtünk, ahol most
általános iskola működik. Ott is takarítottunk, gyomláltunk és ablakot
tisztítottunk, mert ilyen társadalmi munkások voltunk, hiszen mindent meg
tudtunk tenni az iskolánkért, hogy második otthonunkon jól érezzük magunkat.
Később is bárhol dolgoztam, nekem az volt a második otthonom!
Talán amire még büszke vagyok, hogy megértem, hogy az
iskolának is van évkönyve. Nagyon örülök neki, kevés időm volt még belelapozni,
de nézegettem a képeket és nagyon tetszik, hogy mindenki benne van, aki ebbe az
iskolába járt vagy dolgozott. Egy-két cikket is elolvastam, azok is kellemesek.
Nagyon szépek voltak a kiállítások, nagyon-nagyon tetszett a filmvetítés,
rendkívülien meglepő volt. Hát remélem, lesz alkalmam és keresni is fogom, hogy
teljesen végignézzek mindent, hiszen nagyon rövid volt ez a két nap mindenre.
Igen ízlésesen lett az egész iskola dekorálva az ősz jegyében. A megemlékezés
Liska Józsefre szintén szép volt, bár a koszorúzásról lecsúsztunk, mert nekünk
11 órakor kezdődött a találkozó.
Még egyszer mondom nagyon szépen köszönöm az ötletet, annyira
szép volt ez a néhány perc, amit együtt tölthettünk, ahol diákok és tanárok
együtt voltak, hiszen nekik együtt kellett élni. Megértjük azt is, hogy az
osztálytársaink közül sokak gyerekeit is tanították a tanárainkkal, ez pedig a
világon a legszebb dolog, szerintem.
Az iskolatörténeti kiállítás is nagyon jól össze lett
állítva, logikai sorrenddel, tartalommal… Ott időztem el a legtöbbet. De
büszkeséggel tölt el, hogy olyan emberek is végeztek itt, akik csodálatos
munkákat tudtak bemutatni! Én a Jászberényi Nyár szerkesztőségében is benne
voltam és hasonlóan nagy ötletnek tartom a Jászok Világtalálkozóját, ahová az
elszármazott jászok visszajönnek a hírességek, orvosok, kézművesek, énekesek.
Visszaérkezve bemutatják, hogy innen mentek el, itt vannak gyökereik, és ezekből
mit tudtak produkálni. A naptárt is nagy ötletnek tartom az iskolai
eseményekkel, vettem is belőle kettőt, egyiket az itt végzett unokaöcsémnek
szánom, aki jelenleg Angliában él, de családunk vagy része is ebben az
iskolában végzett.
|
|
Vissza a menühöz
|
|
Az eseményekről készült fotók megtekinthetők ITT.
|
|
|
|
|
