Jászberény Város Honlapja
 
Üdvözöljük
Jászberény Város
Honlapján!
.: BEMUTATKOZÁS :.
.: INTRODUCTION :.
.: DIE VORSTELLUNG :.
.: SINPREZENTO :.
.: WPROWADZENIE :.
 
  Önkormányzat Hivatal Intézmények Közérdekű adatok Város Idegenforgalom
 
Akadálymentes oldal
 
  ...Hír részletesen...
 
Tájékoztató:  Rókák veszettség elleni orális immunizálása.
   2014. április 5 - április 19.
A veszettség az egyik legrégebben ismert, embert és állatokat egyaránt megbetegítő, a tünetek jelentkezése esetén halálos kimenetelű fertőző betegség. A világon még napja¬inkban is évente 30-40 ezer ember hal meg ebben a betegségben. Hazánkban a 70-es, 80-as évek óta az úgynevezett „erdei veszettség" okoz nagy problémát. Ennek legfőbb terjesz¬tője a róka.

A Vidékfejlesztési Minisztérium folytatja az 1992-ben elkezdett, évente kétszeri (áprilisban és októberben) végrehajtott, rókák veszettsége elleni immunizálási programot. A 2004-ben elnyert, három évre szóló Phare-pályázat és saját költségvetési forrás eredményeként az ország egész területén végrehajtott vakcinázás nagyon eredményes volt, a 2007. őszi kam-pánnyal befejeződött. A védekezés természetesen azóta is tart. Az EU támogatásával ez év tavaszán is sor kerül az ország valamivel több, mint 56 ezer km2-es területrészének vakci-názására.

Az április 5-ével kezdődő és várhatóan mintegy két hétig tartó vakcinázási kampányt a VM NÉBIH irányításával a NÉBIH Állatgyógyászati Termékek Igazgatósága koordinálja.
A részletek itt.
A felhívás itt.



...nyomtatható verzió...
...vissza...
rögzítette: pragma, dátum: 2014-04-07


  ...Több hír...
 
Felhívás:  Iparterületek infrastrukturális fejlesztése Jászbe-rényben.
   dátum: 2018-07-18
Tájékoztató:  MARADJON TÁJÉKOZOTT JÁSZSÁGI ÜGYEKBEN.
   dátum: 2018-07-14
Pályázat:  Ökogazdálkodási pályázat.
   dátum: 2018-07-12
Felhívás:  JÁSZ VILÁGTALÁLKOZÓ KÉPEKBEN.
   dátum: 2018-07-09
Tájékoztató:  ITT A LEHEL KÜRTJE SZÓL
   dátum: 2018-06-28
Felhívás:  JÁSZKUN INDULÓ
   dátum: 2018-06-18
Meghívó:  JÁSZ VILÁGTALÁLKOZÓ 2018
   dátum: 2018-06-11
Tájékoztató:  Riasztóképesség ellenőrzése
   dátum: 2018-06-08
Pályázat:  Testvérvárosi Kapcsolatok Közalapítvány
   dátum: 2018-06-08
Pályázat:  Önkormányzati tulajdonú lakás bérbeadása.
   dátum: 2018-06-07
Meghívó:  Külön autóbusszal a Jász Világtalálkozóra.
   dátum: 2018-05-28
Tájékoztató:  JÁSZSÁGÉRT DÍJ 2018.
   dátum: 2018-05-22
Tájékoztató:  Jász Világtalálkozó.
   dátum: 2018-05-17
Felhívás:  Ügyfélfogadás szünetel!
   dátum: 2018-05-16
Felhívás:  A jászok egy százaléka.
   dátum: 2018-05-16
Pályázat:  Bercsényi iskola közbeszerzés.
   dátum: 2018-05-09
Tájékoztató:  Váltsuk vissza a Jászkunságot! vetélkedő eredményei
   dátum: 2018-05-09
Tájékoztató:  JÁSZ KÖZÖSSÉGÜNK A VILÁGHÁLÓN
   dátum: 2018-05-08
Felhívás:  Idős hozzátartozót ápol?
   dátum: 2018-04-26
Önkormányzat:  Városi piac rekonstrukciója
   dátum: 2018-04-25
.: további hírek :.
  ...Helyi médiák...