Jászberény Város Honlapja
 



Üdvözöljük
Jászberény Város
Honlapján!
.: BEMUTATKOZÁS :.
.: INTRODUCTION :.
.: DIE VORSTELLUNG :.
.: SINPREZENTO :.
.: WPROWADZENIE :.
 
  Önkormányzat Hivatal Intézmények Közélet Város Idegenforgalom
 
Akadálymentes oldal
 
  ...Hír részletesen...
 
Gazdaság:  Kinek az érdeke, kinek az üzlete?
   Március 2-án edden délután ismét fórum volt a városházán. Ezúttal a geotermikus energia felhasználása, az ezzel kapcsolatos szerződés kérdései kerültek terítékre. A PannErgy Kft. alaposan megkutatta már a város és környéke földmélyi rétegeit, és négy kutat is meghatározott, melyek alkalmasak arra, hogy ott a geotermikus energiát kiaknázhassák.

Horuczi György a PannErgy igazgatója előadásában felvázolta az energiaviszonyokat. Az egyre drágább olaj és gáz csapját gyakran elzárják. A geotermikus energia viszont itt van a talpunk alatt, hasznosítása pedig a környezet védelmét is szolgálni. Az előadásból megtudtuk, hogy a cég eddig 120 milliót költött a várossal előszerződés keretében a kutatásra, mely eredményes volt. Most egy közös cég alapítása van napirenden, mely megvalósítaná a geotermikus energia kitermelését, hasznosítását. Ezzel az önkormányzat intézményei, cégek, de a mezőgazdaság is olcsóbb energiaforráshoz jutna, ami távlatokban munkahelyeket teremtene.
Horuczi György elmondta, hogy hazánkban sok más várossal kötöttek már szerződést. Egy kiérlelt, pénzügyileg is megtervezett ajánlatuk van, miszerint a tervezett közös cégben az önkormányzat 10%-os, a PannErgy 90%-os tulajdonos lenne. A beruházás 20%-át a tulajdonosok biztosítanák, a többi hitelből valósulna meg. Az ilyen tartalmú szerződéssel azonban Jászberényben az önkormányzati képviselők egy csoportja nem ért egyet. Szádvári Gábor azt mondta, az önkormányzatnak 51%-os tulajdonosnak kell lenni, mert erre vonatkozóan az Államháztartási törvény egyértelmű szabályt ír elő. Horuczi György elmondta a vita során, hogy nem tud erről a szabályról, vagy nem úgy szól, ahogy azt a képviselő idézte. Az eddigi szerződéseiket ugyanis senki nem vitatta, pedig van jogi kontrol minden esetben. Azt is hozzátette, személyes véleményét megfogalmazva, hogy Szádvári nem képviseli megfelelően a város érdekét.
Deák Miklós, a jobbik helyi vezetője is felszólalt, s azt mondta el, hogy az önkormányzat elkótyavetyéli a nemzeti vagyont, egy ilyen tervezett szerződéssel. Horuczi György azonban kifejtette, a föld kincse az államé, azzal nem Jászberény gazdálkodik, s ezt illene tudni itt is.
A tervezett szerződéssel kapcsoltban elhangzott, hogy azt lehet újratárgyalni, de dönthet Jászberény úgy is, hogy nem vállalja fel. Ez esetben a drága és egyre dráguló gázt, olajat kell használni, nem lesz olcsóbb fűtési lehetőség, nem lehet új mezőgazdasági termelést kezdeni, nem teremtődnek újabb munkahelyek, nem segítik a meglévő és későbbi vállalkozásokat. Eddig a PannErgy kockáztatott 120 milliót, a város semmit. Az önök életéről van szó, dönthetnek úgy is, hogy nem kötnek velünk szerződést – mondta Horuczi György
Gedei József polgármester azzal zárta a fórumot, hogy a képviselő-testület hozza a döntést, ha ez nem kell, akkor nem lesz szerződés. Más javaslat azonban nem érkezett, más cég nem tett ajánlatot.

...nyomtatható verzió...
...vissza...
rögzítette: pragma, dátum: 2010-03-08


  ...Több hír...
 
Felhívás:  Víziközmű felhívás
   dátum: 2010-09-09
Felhívás:  ADU és művészet?
   dátum: 2010-09-09
Tájékoztató:  Beszámoló az V. önkormányzati ciklusról
   dátum: 2010-09-08
Tájékoztató:  Parlagfű-allergia kérdőív benyújtási határideje
   dátum: 2010-09-08
Tájékoztató:  Adófizetési határidő
   dátum: 2010-09-06
Oktatás:  Jogszerűen és felelősséggel?
   dátum: 2010-09-04
Oktatás:  Senki többet harmadszor?
   dátum: 2010-09-04
Közlekedés:  Jászberény a kerékpárosok városa
   dátum: 2010-09-04
Egészség:  Milliók a Jászság Egészségéért Alapítványnak
   dátum: 2010-09-04
Politika:  A polgármester újra indul a posztjáért
   dátum: 2010-09-04
Jászberény:  Jó a kerékpárút, de mi lesz a fákkal, a csapadékelvezetéssel
   dátum: 2010-09-04
Jászberény:  Három nap Topolcanyban
   dátum: 2010-09-04
Jászberény:  Jövő nyárra már tiszta lesz a városi Zagyva
   dátum: 2010-09-04
Jászberény:  Jakab István volt az ünnepi szónok
   dátum: 2010-09-04
Politika:  Együtt Jászberényért!
   dátum: 2010-09-04
Politika:  Nagy Jánost jelöli a Magyarok Szövetsége polgármesternek
   dátum: 2010-09-04
Politika:  Mszp sajtótájékoztató
   dátum: 2010-09-04
Jászberény:  Megszületett a döntés igazgatóügyben
   dátum: 2010-09-04
Kultúra:  A kultúra kitörési pont lehet
   dátum: 2010-09-04
Tájékoztató:  Pénzügyi jelentések
   dátum: 2010-09-03
.: további hírek :.
  ...Helyi médiák...
    
 
  .: HONLAPTÉRKÉP :.  .: IMPRESSZUM :.  .: ÉSZREVÉTELEK :.