Február 17-én tartott lakossági fórumot Bethlendy Béla, az 1-es számú választókerület választott képviselője. A találkozón részt vett dr. Gedei József polgármester, Halmai Ferenc rendőrkapitány és Lányi László, a városüzemeltetési iroda vezetője. A fórum témája a város 2010. évi költségvetése, az elmúlt években megvalósult és az idei, valamint a következő évekre szóló fejlesztések, a közbiztonság kérdése volt. Természetesen a tájékoztatókat követően a megjelent lakosok bármilyen témában tehettek fel kérdéseket.
A fórumon elhangzottakról érdeklődésünkre Bethlendy Béla a következőket mondta:
- Gedei József tájékoztatójában a 2010-es költségvetésről szólt. A polgármester részletesen elmondta, hogy a 13 fő által beadott módosítások milyen módon teszik bizonytalanná Jászberény működését. A kiadási oldalon megjelent újabb sorokkal szemben – ezek több mint 400 millió forintot jelentenek – nem lehet tudni, hogy ezek fedezetét biztosító bevételek realizálhatóak-e. Gedei József külön kitért az egészségügy és ezen belül a Szent Erzsébet Kórház gazdálkodására. Mint mondta, kérdéses, hogy a működési hiányok csökkentését célzó döntések meghozatalára a menedzsment fel volt-e hatalmazva. Az is kétséges, hogy a döntés tartalma jogszerű-e. Kiderült, hogy a lakosság számára milyen fontosak az ilyen és hasonló fórumok, találkozók, melyeken részletek is megtudhatnak a városi intézmények működéséről, s ennek a rendszernek az összefüggéseiről is.
- Lányi László kivetítő igénybevételével igen látványosan mutatta be az elmúlt évek fejlesztéseit, és szólt a tervezett projektekről is. Így általános képet kaphattak a megjelentek a város egészét érintő fejlesztésekről, és azon belül a körzetet érintőkről is. Utóbbi kapcsán szó volt a Szabadtéri Színpad felújításáról, a Jászság Népi Együttes székházának megújításáról, a Zagyva-meder kotrásáról, a part menti sétányok kialakításáról, a városközpont rehabilitációjáról. A lakosok jelezték, hogy számos olyan beruházás valósult meg az elmúlt években a körzetben, melyet örömmel vettek. Természetesen az is elhangzott, hogy vannak még hiányosságok, melyeket az idei évben tudunk majd orvosolni. Egyébként az 1-es számú választókerület igen érdekes helyzetben van, hiszen itt található számos közintézmény – középiskolák, polgármesteri hivatal, piac, buszpályaudvar -, amely az egész várost, sőt a Jászságot is szolgálja. Ezek óriási igénybevételnek vannak kitéve, így időről időre szükséges a felújításuk, modernizálásuk, korszerűsítésük. Ez pedig nem kis terhet a ró a város költségvetésére, miközben a többi körzet problémái is megoldásra várnak.
- Nincs fórum, ahol a közbiztonságról ne esne szó. Halmai Ferenc rendőrkapitány tájékoztatta a lakókat, hogy tavaly sikerült két – a lakosság számára sok bosszúságot és kárt okozó – bűnözői csoportot felszámolni. Elmondta, hogy napjainkban az idősek vannak leginkább a bűnözők célkeresztjében. Őket gyakran próbálják becsapni, rászedni. A család nem működik sok esetben megfelelően, s többek között ebből adódik, hogy egyre fiatalabbak is elkövetnek olyan cselekményeket, melyek nem maradhatnak megtorlatlanul. Szó esett a rendőrség és a polgárőrségek együttműködésének fontosságáról, az újabb térfigyelő kamerák kihelyezéséről is.
...nyomtatható verzió...
...vissza...
rögzítette: pragma, dátum: 2010-03-08

|