Tájékoztató:  Az építésügyben 2016. január1-ével bekövetkezett változások.
   Tisztelt lakosság!

Ezúton tájékoztatom Önöket, hogy 2016 januárjával az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvényt (építési törvényt) egy újfajta eljárással egészítették ki, ami az egyszerű bejelentéshez kötött építési tevékenység nevet viseli.

Az eljárástípus a 300 négyzetméternél nem nagyobb hasznos alapterületű új lakóépületek építésénél alkalmazható.

A bejelentésért – tekintettel arra, hogy nem minősül közigazgatási hatósági ügynek – illetéket és igazgatási szolgáltatási díjat nem kell fizetni.

Az új rendelet csak a hatóságnak benyújtandó munkarészeket egyszerűsíti, az épületet továbbra is meg kell tervezni, terveztetni!

Az építészeti tervezést és az építési kivitelezési tevékenységet az egyszerű bejelentés esetén is csak a jogszabályi előírásoknak megfelelően lehet végezni, és ezt a hatóság a rá vonatkozó jogszabályok alapján ellenőrizheti.

Az egyszerű bejelentés nélkül végzett, valamint a bejelentéshez mellékelt dokumentációtól – újabb bejelentés hiányában – eltérően végzett tevékenység jogszerűtlen építési tevékenységnek minősül.

Fentiekre tekintettel, tehát felhívjuk az építtetők figyelmét, hogy bárminemű építési szándék esetén, a későbbi problémák elkerülése érdekében előzetesen keressék fel hatóságunkat és érdeklődjenek a változásokról!

Dr. Gottdiener Lajos jegyző


rögzítette: pragma, dátum: 2016-01-13