Jászberény Város Honlapja
 



Üdvözöljük
Jászberény Város
Honlapján!
.: BEMUTATKOZÁS :.
.: INTRODUCTION :.
.: DIE VORSTELLUNG :.
.: SINPREZENTO :.
.: WPROWADZENIE :.
 
  Önkormányzat Hivatal Intézmények Közélet Város Idegenforgalom
 
Akadálymentes oldal
 
  ... Határozatok ...
 
Jászberény Város Önkormányzata Képviselőtestületének hatályos határozatai

Szám Cím Fájl Dátum
 225/2010. A Jászság Népi Együttes székházának felújításához és korszerűsítéséhez szükséges többlet saját forrás biztosításáról, valamint az Önkormányzati Minisztériummal 2009. február 27-én kötött Támogatási Szerződés módosítására vonatkozó kérelem benyújtásáról VIII. 11.
 224/2010. Szabóné Gara Irén tiszteletdíjról történő lemondásáról, egyesület támogatásáról VIII. 11.
 223/2010. Az önkormányzati feladatokkal kapcsolatos könyvvizsgálói megbízásról szóló 223/2009. (VIII.26.) önkormányzati határozat módosításáról VIII. 11.
 222/2010. Határozott idejű álláshely biztosításáról VIII. 11.
 221/2010. Alapítvány támogatásáról VIII. 11.
 220/2010. A Belvárosi Általános Iskola igazgatói álláshelyének betöltéséről VIII. 11.
 219/2010. Üres házi gyermekorvosi körzet helyettesítésben történő ellátására vonatkozó szerződés megkötéséről VII. 27.
 218/2010. Határozott idejű álláshely biztosításáról VII. 27.
 217/2010. A Klapka György Szakközép- és Szakiskola, Általános Iskola és Speciális Szakiskola Általános Iskolai Tagozatán gyógypedagógiai asszisztensi létszám növeléséről VII. 27.
 216/2010. A Belvárosi Általános Iskola igazgatói álláshelyének betöltéséről VII. 27.
 210/2010. Felsőzsolcai árvízkárosult gyerekek jászberényi táborozásáról VI. 30.
 209/2010. Munkaterv módosításáról VI. 30.
 208/2010. Jászberény Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 342/2009. (XI. 25.) önkormányzati határozata változás nélküli megerősítéséről, a TIOP-2.2.4/09/1 kódszámú, „Struktúraváltoztatást támogató infrastruktúrafejlesztés a fekvőbeteg-szakellátásban” című pályázat benyújtásáról és az önerő biztosításáról VI. 30.
 207/2010. Országzászló állításáról VI. 30.
 206/2010. A Liska József Erősáramú Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium módosított pedagógiai programjának jóváhagyásáról VI. 30.
 205/2010. „Jászberény-Jászjákóhalma szennyvízelvezetés és tisztítás” című projekt KEOP-1.2.0/B jelű pályázatra történő benyújtásáról, az önerő biztosításáról VI. 30.
 204/2010. A lakás-takarékpénztári szerződésekből származó érdekeltségi hozzájárulás-tartozások beszedéséről VI. 30.
 203/2010. A lakás-takarékpénztári szerződésmódosítások engedélyezéséről VI. 30.
 202/2010. A lakás-takarékpénztári szerződések felmondásáról VI. 30.
 201/2010. Az ún. „csemege-tömb projekt” megvalósítására irányuló szerződés közös megegyezéssel történő megszüntetéséről VI. 30.
 200/2010. A Jászberényi SE, a JTF DSE a Jászberényi Röplabda Klub és a Jászberényi Kosárlabda SE 2010. évi önkormányzati támogatásáról VI. 30.
 199/2010. Szerződések módosításáról VI. 30.
 198/2010. Elővásárlási jogról való lemondásról és üzletrész értékesítéséről VI. 30.
 197/2010. A jászberényi 6383/7 hrsz-ú ingatlan térítésmentes átvételéről VI. 30.
 196/2010. A jászberényi 074/21hrsz-ú ingatlan önkormányzati tulajdonba vételéről VI. 30.
 195/2010. A portelki volt óvoda értékesítéséről VI. 30.
 194/2010. A JVV Zrt. szerkezeti átalakításának későbbi időpontban történő megvalósításáról VI. 30.
 193/2010. A Szent Erzsébet Kórház Nonprofit Közhasznú Kft. javára történő pótbefizetésről VI. 30.
 191/2010. Alapítvány támogatásáról VI. 30.
 190/2010. Városi Kincstár alapító okiratának módosításáról VI. 30.
 189/2010. A költségvetési rendeletben foglalt feladat végrehajtásáról VI. 30.
 188/2010. Nagy András tiszteletdíjról történő lemondásáról, szervezetek támogatásáról VI. 30.
 187/2010. A Szent Erzsébet Kórház Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Közhasznú Kft. HEFOP pályázatából adódó konzorciumi kötelezettségekről VI. 30.
 186/2010. Az ÉAOP-5.1.2.D2 kódszámú „Belterületi bel- és csapadékvíz-védelmi fejlesztések” című pályázat önerejének kiegészítéséről VI. 30.
 185/2010. Jászberény várost érintő ár- és belvízvédekezés költségeinek elszámolásáról a vis maior keret terhére VI. 30.
 184/2010. Jászberény várost érintő ár- és belvízvédekezés költségeinek elszámolásáról a vis maior keret terhére VI. 30.
 183/2010. Jászberény Város Óvodai Intézménye alapító okiratának módosításáról VI. 30.
 182/2010. Az Oktatási, Közművelődési és Kulturális Bizottság felfüggesztett állásfoglalásáról VI. 30.
 181/2010. A Belvárosi Általános Iskola igazgatói álláshelyének betöltéséről VI. 30.
 180/2010. A Szent Erzsébet Kórház Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Közhasznú Kft. PR-es, közönségkapcsolati és kommunikációs tevékenységéről VI. 30.
 179/2010. Gróf Apponyi Albert Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény intézményvezetésének szakmai, gazdasági munkája javítását célzó vezetői ellenőrzési tevékenységről VI. 30.
 178/2010. A Belvárosi Általános Iskola 2009/2010. tanévéről, az intézményvezetés tapasztalatairól, fejlesztési törekvéseiről, intézkedéseiről VI. 30.
 177/2010. A Jászberényi Kosárlabda SE 2009. évi gazdálkodásáról, sportszakmai tevékenységéről, az utánpótlás-nevelés helyzetéről VI. 30.
 176/2010. A Jászberényi Röplabda Klub 2009. évi gazdálkodásáról, sportszakmai tevékenységéről, az utánpótlás-nevelés helyzetéről VI. 30.
 175/2010. A JTK DSE, 2009. évi gazdálkodásáról, sportszakmai tevékenységéről, az utánpótlás-nevelés helyzetéről VI. 30.
 174/2010. A JSE, 2009. évi gazdálkodásáról, sportszakmai tevékenységéről, az utánpótlás-nevelés helyzetéről VI. 30.
 173/2010. A KEOP-2009-5.3.0/A kódszámú "Épületenergetikai fejlesztések és közvilágítás korszerűsítése" című pályázaton való részvételről és önerő biztosításáról VI. 30.
 172/2010. A 136/2010. (V. 25.) önkormányzati határozat végrehajtásáról VI. 30.
 171/2010. Lejárt határidejű önkormányzati határozat végrehajtásáról VI. 30.
 170/2010. Átruházott hatáskörök gyakorlásáról VI. 30.
 169/2010. A két ülés között történt fontosabb eseményekről VI. 30.
 168/2010. "A helyi közforgalmú közlekedés támogatása" pályázathoz szükséges önkormányzati határozat meghozataláról VI. 14.
 167/2010. A hirdető- és reklámberendezések, valamint hirdetmények elhelyezéséről és szabályozásáról VI. 14.
 166/2010. A szennyvízberuházáshoz kapcsolódó lakástakarékpénztári szerződések zárásáról VI. 14.
 122/2010. A Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság szolgálati időrendszer változásának elrendeléséről V. 18.
 121/2010. Az ÉAOP-3.1.3-2007-0036 kódszámú "Hivatásforgalmú kerékpárút-hálózat kiépítése Jászberényben" című pályázat önerő módosításáról V. 10.
 162/2010. Alapítvány támogatásáról V. 25.
 161/2010. A Lehel Sport és Szabadidő Központ Nonprofit Kft. és a Lehel Sportlétesítmények Vagyonkezelő Kft. megszüntetésének előkészületeiről V. 25.
 160/2010. Határozott idejű álláshely biztosításáról V. 25.
 159/2010. Az önkormányzati tulajdonú vagyonkezelő cégek összevonásával, illetve a JVV Zrt. leányvállalatainak közvetlen önkormányzati tulajdonba kerülésével kapcsolatos határidő módosításáról V. 25.
 158/2010. "Jászberény Város Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Feladatterve" végrehajtásával kapcsolatos intézkedésekről V. 25.
 157/2010. Alapítvány támogatásáról V. 25.
 156/2010. Gróf Apponyi Albert Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény alapító okiratának módosításáról V. 25.
 155/2010. A Liska József Erősáramú Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium alapító okiratának módosításáról V. 25.
 154/2010. A Palotásy János Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény alapító okiratának módosításáról V. 25.
 153/2010. A Déryné Művelődési Központ alapító okiratának módosításáról V. 25.
 152/2010. A Városi Könyvtár és Információs Központ alapító okiratának módosításáról V. 25.
 151/2010. A Lehel Vezér Gimnázium alapító okiratának módosításáról V. 25.
 150/2010. Az Állat és Növénykert alapító okiratának módosításáról V. 25.
 149/2010. A Városi Óvodai Intézmény alapító okiratának módosításáról V. 25.
 148/2010. A Klapka György Szakközép- és Szakiskola, Általános Iskola és Speciális Szakiskola alapító okiratának módosításáról V. 25.
 147/2010. Belvárosi Általános Iskola alapító okiratának módosításáról V. 25.
 146/2010. Alapítvány támogatásáról V. 25.
 145/2010. Alapítványok támogatásáról V. 25.
 144/2010. A Gróf Apponyi Albert Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény "Iskolánkért-Jövőnkért" Alapítvány támogatásáról V. 25.
 143/2010. Az Európai Mobilitási Hét és Európai Autómentes Nap rendezvényhez történő csatlakozásról V. 25.
 142/2010. A jászberényi 406/A-29 hrsz-ú ingatlan értékesítéséről V. 25.
 141/2010. A jászberényi Városi Kincstár 2010. évi Közbeszerzési Terve módosításának jóváhagyásáról V. 25.
 140/2010. A Városi Kincstár éves statisztikai összegezése jóváhagyásáról V. 25.
 139/2010. Országzászló emlékmű felállításáról V. 25.
 138/2010. A LEHEL Sportlétesítmények Vagyonkezelő Kft. támogatásának jóváhagyásáról V. 25.
 137/2010. A hirdető-és reklámberendezések, valamint hirdetmények elhelyezéséről és szabályozásáról szóló rendelet megalkotásáról V. 25.
 136/2010. Az ún. "Csemege-tömb projekt" aktuális helyzetéről V. 25.
 135/2010. A Jászsági Többcélú Társulási Tanácsban végzett tevékenységről V. 25.
 134/2010. Az önkormányzati intézmények energetikai programjáról V. 25.
 133/2010. A lakások és nem lakás célú ingatlanok értékesítésének helyzetéről V. 25.
 132/2010. A lakások és nem lakás célú ingatlanok értékesítésének helyzetéről V. 25.
 131/2010. A gyermekek védelmének körében végzett hatósági tevékenységről V. 25.
 130/2010. A gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok ellátásáról V. 25.
 129/2010. A "Jászberényi Nyár" rendezvény előkészületeiről V. 25.
 128/2010. A Hamza Múzeum és a Jász Galéria Közalapítvány 2009. évi gazdálkodásáról V. 25.
 127/2010. A Testvérvárosi kapcsolatok Közalapítvány 2009. évi gazdálkodásáról V. 25.
 126/2010. A Folklór Kulturális Közalapítvány 2009. évi gazdálkodásáról V. 25.
 125/2010. A "LivCom Díj" (élhető közösségek nemzetközi díja) című pályázaton történő részvételről V. 25.
 124/2010. Átruházott hatáskörök gyakorlásáról V. 25.
 123/2010. A két ülés között történt fontosabb eseményekről V. 25.
 118/2010. Alapítvány támogatásáról IV. 21.
 117/2010. A Lehel Vezér Gimnázium TÁMOP 3.4.3-08/2 pályázaton történő részvételéről IV. 21.
 116/2010. A "Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Parlagfű-mentesítési Alap" terhére kiírt 2010. évi pályázaton való részvételről IV. 21.
 115/2010. A Jászberényi Egészségügyi Vagyonkezelő Kft. selejtezési kérelméről IV. 21.
 114/2010. Okirathamisítás gyanúja ügyében IV. 21.
 113/2010. A közterületi reklámhasznosítás bevezetéséhez szükséges rendelet előkészítésével és elfogadásával kapcsolatos határidő módosításáról IV. 21.
 112/2010. A Jászkun Volán Közlekedési Zrt.-vel kötött közszolgáltatási szerződés módosításáról IV. 21.
 111/2010. Jászberény Város Önkormányzata Hivatásos Tűzoltósága nagyértékű tűzoltási és műszaki mentőfelszerelés, védőruházat, védőfelszerelés beszerzési pályázatához szükséges önrész biztosításáról és nyilatkozat kötelezettségek betartásáról IV. 21.
 110/2010. Jászberény Város Önkormányzata Hivatásos Tűzoltósága használatában lévő tűzoltólaktanya épületének nyílászáró cseréje, utólagos hőszigetelése és magastető építés pályázatához szükséges önrész biztosításáról és nyilatkozat kötelezettségek betartásáról IV. 21.
 109/2010. Jászberény Város Önkormányzata Hivatásos Tűzoltóságának középkategóriájú gépjárműfecskendő pályázatának támogatásáról, a szükséges önrész biztosításáról, és nyilatkozat kötelezettségek betartásáról IV. 21.
 108/2010. Jászberény Város Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Feladatterve módosításáról IV. 21.
 107/2010. A Jászberényi KSE támogatásáról IV. 21.
 106/2010. A Jászberény Városi Önkormányzati Bölcsőde alapító okiratának módosításáról IV. 21.
 105/2010. HPV elleni védőoltásra vonatkozó szállítási szerződésről IV. 21.
 104/2010. Magyar Vöröskereszt támogatásáról IV. 21.
 103/2010. Üres házi gyermekorvosi körzet működtetésével kapcsolatos szerződésekről IV. 21.
 102/2010. Üres házi gyermekorvosi körzet helyettesítésben történő ellátására vonatkozó szerződés megkötéséről szóló 81/2010. (III. 31.) önkormányzati határozat módosításáról IV. 21.
 101/2010. A Képviselő-testület 2010. évi munkatervének módosításáról IV. 21.
 100/2010. A Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Feladattervben foglaltak végrehajtásáról IV. 21.
 99/2010. A 2009. évi belső ellenőrzési tevékenységről IV. 21.
 98/2010. A Református Egyház Gólya Óvoda tevékenységéről IV. 21.
 97/2010. Lejárt határidejű határozat végrehajtásáról IV. 21.
 96/2010. Lejárt határidejű határozat végrehajtásáról (településőr) IV. 21.
 95/2010. Átruházott hatáskörök gyakorlásáról IV. 21.
 94/2010. A két ülés között történt fontosabb eseményekről IV. 21.
 93/2010. Interpellációról IV. 21.
 92/2010. Interpellációról IV. 21.
 87/2010. Decentralizált szakképzési pályázaton való részvétel támogatásáról, előleg biztosításáról III. 31.
 86/2010. Jászberény város sportszervezeteinek 2010. évi önkormányzati támogatásáról III. 31.
 85/2010. Alapítvány támogatásáról III. 31.
 84/2010. INNOTERM Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaságban üzletrész vásárlás elutasításáról III. 31.
 83/2010. Köztéri pavilon tulajdoni rendezéséről III. 31.
 82/2010. V. számú házi gyermekorvosi körzet ellátására vonatkozó pályázatról III. 31.
 81/2010. Üres házi gyermekorvosi körzet helyettesítésben történő ellátására vonatkozó szerződés megkötéséről III. 31.
 80/2010. Egészségügyi ellátási szerződés megszüntetéséről III. 31.
 79/2010. Az Észak-Alföldi Regionális Egészségügyi Tanács tagjáról III. 31.
 78/2010. Ifjúsági iskolaorvosi feladat vállalkozásban történő ellátásáról III. 31.
 77/2010. A létszámcsökkentési döntéshez kapcsolódó költségvetési támogatás igénylésének benyújtásáról III. 31.
 76/2010. A "MACI" Alapítvánnyal kötendő támogatási-feladatellátási megállapodás jóváhagyásáról III. 31.
 75/2010. A 2010/2011. tanévben indítható óvodai csoportok és általános iskolai első osztályok számának engedélyezéséről, valamint a beíratások időpontjának meghatározásáról III. 31.
 74/2010. Az Jászberény Város Idősek Otthona alapító okiratának módosításáról III. 31.
 73/2010. Az Egyesített Szociális Intézmény alapító okiratának módosításáról III. 31.
 72/2010. A Liska József Erősáramú Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium komplex energetikai felújítását célzó KEOP-2009-5.3.0/A kódszámú "Épületenergetikai fejlesztések és közvilágítás korszerűsítése" című pályázaton való részvételéről III. 31.
 71/2010. A "Sírkert út felújítása" tárgyú pályázat megvalósításáról III. 31.
 70/2010. A "Zirzen Janka és Zoltán utcák építése" tárgyú pályázat megvalósításáról III. 31.
 69/2010. A jászberényi Városi Kincstár 2010. évi Közbeszerzési Tervének jóváhagyásáról III. 31.
 68/2010. Jászberény Város Önkormányzata 2010. évi Összesített Közbeszerzési Tervének jóváhagyásáról III. 31.
 67/2010. A Jász-Nagykun-Szolnok Szakképzés-szervezési Társulás létrehozásáról és működtetéséről szóló megállapodás módosításának jóváhagyásáról III. 31.
 66/2010. Fegyelmi eljárás lefolytatására vizsgáló bizottság létrehozásáról III. 31.
 65/2010. A neszűri tulajdonos-felderítési és tulajdonrendezési ügyekben folyó munkáról III. 31.
 64/2010. A sportkoncepcióban foglaltak végrehajtásáról III. 31.
 63/2010. A Jászsági Többcélú Társulás által ellátott szociális és gyermekjóléti feladatokról III. 31.
 62/2010. Lejárt határidejű határozat végrehajtásáról III. 31.
 61/2010. Átruházott hatáskörök gyakorlásáról III. 31.
 60/2010. A két ülés között történt fontosabb eseményekről III. 31.
 58/2010. Jászberény-Jászjákóhalma szennyvízelvezetési és tisztítási projekt KEOP-1.2.0 pályázat műszaki tartalmának módosításáról III. 16.
 57/2010. A Jász-Nagykun-Szolnok Szakképzés-szervezési Társulás létrehozásáról és működtetéséről szóló megállapodás módosításának jóváhagyásáról III. 16.
 55/2010. Jászberény Város Polgármesteri Hivatala alapító okiratának módosításáról III.8.
 53/2010. A Jászberény Város honlapja fórum rovatának további működtetéséről II.24.
 52/2010. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés által meghirdetett, a „Települési Környezetért” cím 2010. évi pályázaton történő részvételről II.24.
 51/2010. A 2009. évi önkormányzati pályázatokról II.24.
 50/2010. A Jász-Nagykun-Szolnok Szakképzés-szervezési Társulás létrehozásáról és működtetéséről szóló megállapodás módosításának jóváhagyásáról II.24.
 48/2010. Jászberény Város honlapja fórum rovatának szüneteltetésére II.15.
 47/2010. Az egészségügy szektor-semleges finanszírozásáról II.15.
 46/2010. Malom Film-Színház működtetésének elősegítésére támogatási megállapodás kötéséről az Új Színházért Alapítvánnyal, illetve Baranyi Béla egyéni vállalkozóval II.15.
 45/2010. Könyvvizsgálói megbízásról a Jászkun Volán Zrt. jászberényi helyi közösségi közlekedési szolgáltatásának 2009. III-IV. negyedéves kimutatásának felülvizsgálatára II.15.
 44/2010. Az autóbusszal végzett helyi menetrend szerinti személyszállítás tárgyában megkötött közszolgáltatási szerződés módosításáról II.15.
 43/2010. A Folklór Kulturális Közalapítvány alapító okirat módosításáról II.15.
 42/2010. A "Közfoglalkoztatás-szervezők foglalkoztatásának támogatása" tárgyú pályázaton történő részvételről II.15.
 41/2010. A településőrök foglalkoztatásáról II.15.
 40/2010. Nevelési-oktatási intézmények módosított pedagógiai programjának jóváhagyásáról II.15.
 39/2010. A Liska József Erősáramú Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium nevelési-oktatási feladatellátásának átszervezéséről II.15.
 38/2010. Jászberény Város Polgármesteri Hivatala alapító okiratának módosításáról II.15.
 37/2010. A jászberényi 3690 hrsz-ú ingatlanon fennálló építési tilalom törléséről II.15.
 36/2010. A nagyvízi meder jogi jelleg bejegyzéséről II.15.
 35/2010. Fegyelmi eljárás kezdeményezéséről és vizsgáló bizottság létrehozásáról II.15.
 34/2010. Az 1/2010. (I.19.) ÖM rendeletben meghatározott „Közoktatási intézmények infrastrukturális fejlesztése” elnevezésű pályázat benyújtásáról, az önerő biztosításáról II.15.
 33/2010. Átruházott hatáskörök gyakorlásáról II.15.
 32/2010. A két ülés között történt fontosabb eseményekről II.15.
 30/2010. Az önkormányzat vagyonáról szóló 27/2009. (VIII.27.) önkormányzati rendelet módosításáról II. 10.
 26/2010. Az ÉAOP-5.1.1/D-2F-2009-003 jelű, „Jászberény funkcióbővítő integrált településközpont fejlesztése” című pályázat végleges akcióterületi tervének elfogadásáról II. 3.
 25/2010. A 8/2010.(I.20.) önkormányzati határozat módosításáról II. 3.
 53/2010. A Jászberény Város honlapja fórum rovatának további működtetéséről III. 24.
 21/2010. A Város- és Faluvédők XXIX. Országos Találkozója és Konferenciája fővédnökségének vállalásáról I.20.
 20/2010. PH VGO Városüzemeltetési Irodát érintő, a TIOP-2.2.4/09/1 pályázathoz kapcsolódó határozott időre szóló projektmenedzseri státusz létesítésére I.20.
 19/2010. Az Észak-Alföldi Operatív Program keretében „Közösségi közlekedés infrastrukturális fejlesztése” című, ÉAOP–2009–3.1.4./A kódszámú pályázaton való részvételről szóló 313/2009 (XI.17.) önkormányzati határozat módosításáról I.20.
 18/2010. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat által kezdeményezett 2010. évi „Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Parlagfű-mentesítési Alap”-hoz történő csatlakozásról I.20.
 17/2010. A térfigyelő rendszer továbbfejlesztése tárgyú pályázat megvalósításáról I.20.
 16/2010. A Jézus Neve Plébánia 2009. évi önkormányzati támogatásának pénzügyi elszámolási határidejének módosításáról I.20.
 15/2010. A Jászkapu Turisztikai Egyesület 2009. évi önkormányzati támogatásának pénzügyi elszámolási határidejének módosításáról I.20.
 14/2010. INNOTERM Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaságban üzletrész vásárlás elutasításáról I.20.
 13/2010. Malom Film-Színház működése érdekében ingatlan használatának ingyenes átengedéséről I.20.
 12/2010. Az önkormányzati hivatásos tűzoltóság teljesítménykövetelményének alapját képező 2010. évi célok meghatározásáról I.20.
 11/2010. Jászberény Város Önkormányzata Hivatásos Tűzoltósága alapító okiratának módosításáról I.20.
 10/2010. Jászberény Város Önkormányzatának 2010. évi közfoglalkoztatási tervéről I.20.
 9/2010. Határozott idejű álláshely biztosításáról I.20.
 8/2010. A Jászberény, Lehel vezér tér 16. és a Fürdő u. 2. szám alatti nem lakás céljára szolgáló helyiségek értékesítéséről I.20.
 7/2010. A Jászberény, Kossuth L. u. 120. szám alatti orvosi rendelő értékesítéséről I.20.
 6/2010. Juhász Dániel alpolgármester tiszteletdíjáról és költségátalányáról I.20.
 5/2010. Nagy András alpolgármester tiszteletdíjáról és költségátalányáról I.20.
 4/2010. A Nagyboldogasszony Kéttannyelvű Katolikus Általános Iskola tevékenységéről I.20.
 3/2010. Átruházott hatáskörök gyakorlásáról I.20.
 2/2010. A két ülés között történt fontosabb eseményekről I.20.
 1/2010. Interpellációról I.20.
 370/2009. Jászberény Város Önkormányzata, valamint az EGI Energiagazdálkodási Zrt. közötti megállapodásról XII.17.
 369/2009. Az autóbusszal végzett helyi menetrend szerinti személyszállítás tárgyában kiírt pályázat elbírálásáról, a közszolgáltatási szerződés megkötéséről XII.17.
 367/2009. A Magyar Államkincstár Észak-alföldi Regionális Igazgatóság „Jászberény és térsége szennyvízközmű beruházáshoz megítélt 2003. évi címzett támogatás elszámolásához kapcsolódó szabályszerűségi ellenőrzés Jászkisér Várost érintően” tárgyú jegyzőkönyvében foglalt megállapítások megtárgyalásáról, észrevételek megtételéről XII.15.
 366/2009. A Szent Erzsébet Kórház Krónikus Osztály részleges felújításának támogatásáról szóló 157/2009.(V.27.) önkormányzati határozat kiegészítéséről XII.15.
 365/2009. Az (É.A.O.P-2009-4.1.6 kódszámú) Térségi Közigazgatási és Közszolgáltatási Informatikai rendszerek továbbfejlesztése tárgyú pályázaton induló önkormányzatok részére csatlakozási szándéknyilatkozat aláírásáról XII.15.
 364/2009. A Kolonics Bt. kérelméről XII.15.
 363/2009. A kincstári vagyonba tartozó ingatlan önkormányzati tulajdonba vételéről XII.15.
 362/2009. Jászberény Város Önkormányzata által fenntartott közoktatási, nevelési és szociális intézmények feladatfinanszírozási elveiről, mutatóiról XII.15.
 361/2009. A KEOP-2009-5.3.0/A kódszámú „Épületenergetikai fejlesztések és közvilágítás korszerűsítése” című pályázaton való részvételről XII.15.
 360/2009. Az autóbusszal végzett helyi menetrend szerinti személyszállítás tárgyában kiírt pályázat elbírálásáról, a közszolgáltatási szerződés megkötéséről XII.15.
 359/2009. A Jász-Nagykun-Szolnok Szakképzés-szervezési Társulás alapító okiratának módosításáról XII.15.
 358/2009. A víz- és csatornaszolgáltatási díjak ármegállapításáról szóló 26/2003.(V.8.) önkormányzati rendelet módosításáról XII.15.
 357/2009. A közfoglalkoztatás 2009. évi működéséről XII.15.
 356/2009. A Városüzemeltetési Tanácsnok tevékenységéről XII.15.
 355/2009. A Környezetvédelmi Tanácsnok tevékenységéről XII.15.
 354/2009. A Városfejlesztési Bizottság tevékenységéről XII.15.
 353/2009. A Képviselő-testület 2010. évi munkatervének jóváhagyására XII.15.
 352/2009. A Cigány Kisebbségi Önkormányzat tevékenységéről XII.15.
 351/2009. Jászberény Város 2009. évi költségvetési előirányzatainak megállapításáról szóló 9/2009. (III. 26.) önkormányzati rendelete 12. § (1) bekezdésében foglalt feladatok végrehajtásáról XII.15.
 350/2009. Átruházott hatáskörök gyakorlásáról XII.15.
 349/2009. A két ülés között történt fontosabb eseményekről XII.15.
 348/2009. Interpellációról XII.15.
 347/2009. A TRIO-Média-Jászberény Kft. és Jászberény Város Önkormányzata közötti - helyi televízió működtetésére vonatkozó – támogatási szerződés megkötésére XI.25.
 346/2009. A Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Tehetséggondozó Programjában való részvételről, szociális-tanulmányi ösztöndíjak biztosításáról XI.25.
 345/2009. A gépjármű várakozóhelyek megváltásáról és a parkolás egyes szabályairól szóló 65/2003. (XII.13.) önkormányzati rendelet módosításáról XI.25.
 344/2009. A Szent Erzsébet Kórház Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Közhasznú Kft. dolgozói részére béren kívüli juttatás biztosításáról XI.25.
 343/2009. A TIOP-2.2.4/09/1 kódszámú pályázat keretében megvalósítandó projekthez kapcsolódó Jászberényi Egészségügyi Vagyonkezelő Kft. által benyújtandó KEOP 5.3.0/A kódszámú „Épületenergetikai fejlesztések és közvilágítás korszerűsítése” pályázat benyújtásának támogatásáról XI.25.
 342/2009. A TIOP-2.2.4/09/1 kódszámú, „Struktúraváltoztatást támogató infrastruktúrafejlesztés a fekvőbeteg-szakellátásban” című pályázat benyújtásáról és az önerő biztosításáról XI.25.
 341/2009. A Kolonics Bt. kérelméről XI.25.
 340/2009. Az ÉAOP-5.1.2/D-2f-2009-0001 pályázati azonosító számú „Jászberény Város belterületi vízrendezési projekt” című pályázathoz önerő igazolásáról XI.25.
 339/2009. Oktatási intézmények előirányzatainak módosításáról XI.25.
 338/2009. Jászberény Város felülvizsgált és átdolgozott Közoktatási Esélyegyenlőségi Intézkedési Tervének jóváhagyásáról XI.25.
 337/2009. A Folklór Kulturális Közalapítvány alapító okirat módosításáról XI.25.
 336/2009. A jászberényi Városi Kincstár 2009. évi Közbeszerzési Terve módosításának jóváhagyásáról XI.25.
 335/2009. A Jászsági Többcélú Társulás által átvett egyes feladatok ellátására vonatkozó ingatlanhasználati megállapodások felülvizsgálatáról XI.25.
 334/2009. A Jászsági Többcélú Társulás 2010. évi feladat-ellátási tervéről XI.25.
 333/2009. A Jászsági Többcélú Társulás Társulási Megállapodása módosításáról XI.25.
 332/2009. A Szolnok-Jászberény tengely gazdasági együttműködésének élénkítéséről XI.25.
 331/2009. Jászberény Város Önkormányzata 2009. évi Összesített Közbeszerzési Tervének módosításáról. XI.25.
 330/2009. Új közterület (utca) elnevezéséről XI.25.
 329/2009. A 2010. évi köztisztviselői teljesítménykövetelmények alapját képező célokról XI.25.
 328/2009. Az Egyesített Szociális Intézmény és Jászberény Város Idősek Otthona - Jászladány - működésének racionalizálásáról. XI.25.
 327/2009. Felkérés a Magyar Köztársaság Országgyűlése előtt levő 2010. évi költségvetés elutasítására XI.25.
 326/2009. A Szociális és Vallásügyi Bizottság tevékenységéről XI.25.
 325/2009. A Jogi, Ügy és Közrendi Bizottság tevékenységéről XI.25.
 324/2009 Az Egészségügyi és Sportbizottság tevékenységéről XI.25.
 323/2009. A helyi adókról és az adóellenőrzés tapasztalatairól XI.25.
 322/2009. A 2009. évi önkormányzati beruházások helyzetéről XI.25.
 321/2009. Jászberény Város Önkormányzata 2010. évi költségvetési koncepciójáról XI.25.
 320/2009. Lejárt határidejű önkormányzati határozat végrehajtásáról XI.25.
 319/2009. Átruházott hatáskörök gyakorlásáról XI.25.
 318/2009. A két ülés között történt fontosabb eseményekről XI.25.
 315/2009. A 300/2009. (X.28.) önkormányzati határozat módosításáról XI.17.
 314/2009. Jászberény-Jászjákóhalma szennyvízelvezetési és tisztítási projekt KEOP-1.2.0 pályázathoz kapcsolódó fejlesztési célú pénzeszköz átadás-átvételről XI.17.
 313/2009. az Észak-Alföldi Operatív Program keretében "Közösségi közlekedés infrastrukturális fejlesztése" című, ÉAOP–2009–3.1.4./A kódszámú pályázaton való részvételről XI.17.
 306/2009. A Szent Erzsébet Kórház Nonprofit Közhasznú Kft. részére támogatás biztosításáról X.28.
 305/2009. A jászberényi Ferences templom támogatásáról X.28.
 304/2009. Önkormányzati ingatlanok értékesítéséről X.28.
 303/2009. Hlavacska András tiszteletdíjról történő lemondásáról, szervezet támogatásáról X.28.
 302/2009. Szuh Zsuzsanna tiszteletdíjról történő lemondására, alapítvány támogatására X.28.
 301/2009. 145/2008.(V. 9.) önkormányzati határozat módosításáról X.28.
 300/2009. Az ÉAOP–2009.–4.1.3./A. pályázaton való részvételről X.28.
 299/2009. Az Egyesített Szociális Intézmény és Jászberény Város Idősek Otthona – Jászladány – összevonásával kapcsolatos határidő módosítására X.28.
 298/2009. A jelzőrendszeres házi segítségnyújtást működtető szolgáltatók befogadására és állami támogatására irányuló, előminősített pályázaton való részvételről X.28.
 297/2009. Alapítvány támogatásáról X.28.
 296/2009. Alapítvány támogatásáról X.28.
 295/2009. A LEHEL Sport és Szabadidő Központ Közhasznú Társaság átalakulásáról, alapító okirat elfogadásáról X.28.
 294/2009. Az Önkormányzat 2010. évi ellenőrzési tervéről X.28.
 293/2009. A Lehel Vezér Gimnázium alapító okiratának módosításáról, az intézményben indítható osztályok számának meghatározásáról X.28.
 292/2009. A Lehel Vezér Gimnázium igazgatói álláshelyének betöltéséről X.28.
 291/2009. Lejárt határidejű önkormányzati határozat végrehajtásáról X.28.
 290/2009. A REGIO-KOM Térségi Kommunális Szolgáltató Társulás Jászberényi és Dél-hevesi kistérségében lévő 32 település felhagyott szilárd hulladéklerakójának rekultivációjáról X.28.
 289/2009. Az Oktatási, Közművelődési és Kulturális Bizottság munkájáról X.28.
 288/2009. A Gazdasági és Mezőgazdasági Bizottság munkájáról X.28.
 287/2009. A Pénzügyi, Költségvetési és Tulajdonosi Bizottság munkájáról X.28.
 286/2009. A Jászsági Többcélú Társulási Tanácsban végzett tevékenységről X.28.
 285/2009. Jászberény város közbiztonságának helyzetéről, a közbiztonság érdekében tett intézkedésekről X.28.
 284/2009. Átruházott hatáskörök gyakorlásáról X.28.
 283/2009. A két ülés között történt fontosabb eseményekről X.28.
 271/2009. Előirányzatok átcsoportosításáról X. 2.
 270/2009. az ÉAOP-4.1.1/2/2F-2008-0015 pályázati azonosító számú "A jászberényi Városi Óvodai Intézmény fejlesztése" című pályázathoz önerő igazolásáról X. 2.
 269/2009. a "Rendezvényturizmus erősítése a régió lehetőségeinek a figyelembe vételével Jászberény városában" című, ÉAOP-2.1.1/D kódszámú pályázat ( Szabadtéri Színpad) önerejének megnöveléséről. X. 2.
 268/2009. A Jászkun Volán Zrt. működési támogatásáról szóló 242/2009.(IX.15.) önkormányzati határozat kiegészítéséről IX. 25.
 267/2009. A Jászkun Volán Zrt. működési támogatásáról szóló 242/2009. (IX.15.) önkormányzati határozat kiegészítéséről IX. 25.
 266/2009. Az ÉAOP-2009-3.1.2/A kódszámú, "Önkormányzati utak fejlesztése" című pályázat benyújtására, az önerő biztosításáról IX. 25.
 265/2009. A "Rendezvényturizmus erősítése a régió lehetőségeinek a figyelembe vételével Jászberény városában" című, ÉAOP-2.1.1/D kódszámú pályázat (Szabadtéri Színpad) önerejének megnöveléséről IX. 25.
 264/2009. Az ÉAOP 2007-5.1.1/D kódszámú, "Jászberény funkcióbővítő integrált településközpont fejlesztése" című pályázat önerejének megnöveléséről, a konzorciumi partnerekkel kötendő megállapodásokról IX. 25.
 263/2009. Az ÉAOP-2009-5.1.2.D2 kódszámú, "Belterületi bel- és csapadékvíz-védelmi fejlesztések" című pályázat benyújtásáról, az önerő biztosításáról IX. 25.
 262/2009. A gyorskorcsolyázók támogatásáról IX. 25.
 253/2009. Az Észak-Alföldi Operatív Program keretében "Közösségi közlekedés infrastrukturális fejlesztése" című, ÉAOP–2009–3.1.4./A kódszámú pályázaton való részvételről IX. 15.
 252/2009. A Liska József Erősáramú Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium nevelési-oktatási feladatellátásának átszervezéséről IX. 15.
 251/2009. A Világ Körüli Menetben a Békéért és Erőszakmentességért összefogáshoz való csatlakozásról IX. 15.
 250/2009. Köztéri pavilonok tulajdoni rendezéséről IX. 15.
 249/2009. Jászberény Város Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Feladatterve elfogadásáról IX. 15.
 248/2009. Ifjúsági iskolavédőnői feladat vállalkozásban történő ellátásáról IX. 15.
 247/2009. Tamás Zoltán tiszteletdíjról történő lemondásáról, szervezet támogatásáról IX. 15.
 246/2009. A létszámcsökkentési döntéshez kapcsolódó költségvetési támogatás igénylésének benyújtásáról IX. 15.
 245/2009. A bezárt Lehel Strandfürdő újraindításához szükséges pénzügyi fedezet biztosításáról IX. 15.
 244/2009. A jászberényi strandfürdők üzemeltetésének pályáztatásáról IX. 15.
 243/2009. A LEHEL Sport és Szabadidő Központ Közhasznú Nonprofit Kft. javára történő pótbefizetésről IX. 15.
 242/2009. A Jászkun Volán Zrt. működési támogatásáról IX. 15.
 241/2009. Jászberény Város Önkormányzata által átadott és a Jászsági Többcélú Társulás által átvett egyes feladatokra kötendő megállapodásokról - családsegítés IX. 15.
 240/2009. Jászberény Város Önkormányzata által átadott és a Jászsági Többcélú Társulás által átvett egyes feladatokra kötendő megállapodásokról - gyermekjóléti szolgáltatás IX. 15.
 239/2009. Jászberény Város Önkormányzata által átadott és a Jászsági Többcélú Társulás által átvett egyes feladatokra kötendő megállapodásokról - közösségi pszichiátriai ellátás IX. 15.
 238/2009. Jászberény Város Önkormányzata által átadott és a Jászsági Többcélú Társulás által átvett egyes feladatokra kötendő megállapodásokról - támogató szolgáltatás IX. 15.
 237/2009. A Jászsági Többcélú Társulás létszámcsökkentési döntésével összefüggő egyszeri költségvetési támogatás igényléséhez szükséges döntésről IX. 15.
 236/2009. A Jász-Nagykun-Szolnok Szakképzés-szervezési Társulás alapító okiratának módosításáról IX. 15.
 235/2009. Jászberény Város Önkormányzata által átadott és a Jászsági Többcélú Társulás által átvett pedagógiai szakszolgáltatás feladatainak térségi szintű ellátására vonatkozó megállapodás módosításáról IX. 15.
 234/2009. Nevelési-oktatási intézmények engedélyezett létszámának módosításáról, megállapításáról IX. 15.
 233/2009. Alapítvány támogatásáról IX. 15.
 232/2009. A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat 2010. évi fordulójához való csatlakozásról IX. 15.
 231/2009. Az ÉAOP-2009-4.1.5-09 kódszámú "Egyenlő esélyű hozzáférés a közszolgáltatásokhoz (akadálymentesítés)" című pályázat benyújtására és önerő biztosításáról IX. 15.
 230/2009. Emlékzászló adományozásáról IX. 15.
 229/2009. Az Önkormányzat 2009. évi ellenőrzési tervének módosításáról IX. 15.
 228/2009. A Héra Alapítványhoz benyújtható áramdíj hátralék rendezéséhez kapcsolódó pályázati lehetőségről IX. 15.
 227/2009. A Terplán Zénó Műszaki és Közgazdasági Szakképző Iskola tevékenységéről IX. 15.
 226/2009. Átruházott hatáskörök gyakorlásáról IX. 15.
 225/2009. A két ülés között történt fontosabb eseményekről IX. 15.
 224/2009. Interpellációról IX. 15.
 223/2009. Önkormányzati feladatokkal kapcsolatos könyvvizsgálói megbízásról VIII. 26.
 222/2009. A vagyonleltár módosítására és ingatlanok értékesítésére előterjesztés elnapolásáról VIII. 26.
 221/2009. Alapítványok támogatásáról VIII. 26.
 220/2009. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal elhelyezési kérelméről VIII. 26.
 219/2009. A Lehel Filmszínház üzemeltetéséről szóló 70/2009./III.25./ önkormányzati határozat kiegészítéséről VIII. 26.
 218/2009. A Jászberényi Rendőrkapitányság bűnmegelőző programjainak támogatásáról VIII. 26.
 217/2009. Fogorvosi szerződések módosításáról VIII. 26.
 216/2009. Jászberény Város Településrendezési eszközeinek módosításához készítendő környezeti vizsgálatról VIII. 26.
 215/2009. Az autóbusszal végzett helyi menetrend szerinti személyszállítás tárgyában kiírt pályázat elbírálásáról, a közszolgáltatási szerződés megkötéséről. VIII. 26.
 214/2009. Az önkormányzat tulajdonában álló nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásának és elidegenítésének szabályairól VIII. 26.
 213/2009. Az önkormányzat tulajdonában álló lakások bérbeadásának és elidegenítésének szabályairól VIII. 26.
 212/2009. Jászberény Város Idősek Otthona tevékenységéről VIII. 26.
 211/2009. Az Egyesített Szociális Intézmény tevékenységéről VIII. 26.
 210/2009. Az önkormányzat tulajdonában álló lakások hasznosításáról VIII. 26.
 209/2009. A Pénzügyi, Költségvetési és Tulajdonosi Bizottság tulajdonosi jogkörben hozott döntéseiről VIII. 26.
 208/2009. Jászberény Város Főépítészének tevékenységéről VIII. 26.
 207/2009. A Környezetvédelmi Programban foglaltak időarányos végrehajtásáról VIII. 26.
 206/2009. Átruházott hatáskörök gyakorlásáról VIII. 26.
 205/2009. A két ülés között történt fontosabb eseményekről VIII. 26.
 204/2009. Az ÉAOP-2009. 3.1.3/A kódszámú Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése című pályázat benyújtására, az önerő biztosítására VII. 31.
 202/2009. Pénzeszköz-átadási megállapodás jóváhagyásáról VII. 30.
 201/2009. Jászkun huszárok kegyeleti emlékhelyének kialakításához támogatás biztosításáról VII. 30.
 200/2009. A Jászsági Ivóvízminőség-javító Önkormányzati Társuláshoz való csatlakozásról VII. 30.
 199/2009. Az ÉAOP-2009. 3.1.3/A kódszámú Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése című pályázat benyújtására, az önerő biztosítására VII. 30.
 197/2009 Önkormányzati feladatokkal kapcsolatos könyvvizsgálói megbízásra VII. 10.
 196/2009 A LEHEL Sport Közhasznú Nonprofit Kft.-ben történő üzletrész vásárlásáról VII. 10.
 195/2009 Az Új Színházért Alapítvány támogatásáról, befogadó színház kialakításáról VII. 10.
 194/2009 A Yazdi városi szimbólum felállításával kapcsolatos költségekről VII. 10.
 193/2009 Az ÉAPO-3.1.3.-2007-0036 azonosító számú, Hivatásforgalmú kerékpárút-hálózat kiépítése Jászberényben tárgyú támogatási szerződés módosítására, a beruházás megvalósításához szükséges önerő megnöveléséről VII. 10.
 190/2009 Az EU-s forrásokból származó nyertes pályázatok önerejének megnöveléséről VI. 24.
 189/2009 A Yakuzák SE bérleti szerződésének támogatásáról VI. 24.
 188/2009 A Jászberényi SE, a Jászberényi Röplabda Klub, a Jászberényi Kosárlabda Klub, a JTF DSE és a kézilabdasport 2009. évi önkormányzati támogatásáról VI. 24.
 187/2009 A költségvetési rendeletben megfogalmazott feladatokról VI. 24.
 186/2009 A Jászberény, Fácán utcai ingatlanrészek területének átvételéről VI. 24.
 185/2009 Filmforgatás helyszínének biztosításáról VI. 24.
 184/2009 Vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségről szóló határozat módosításáról VI. 24.
 183/2009 Az Európai Mobilitási Hét és Európai Autómentes Nap rendezvényhez történő csatlakozásról VI. 24.
 182/2009 A Gróf Apponyi Albert Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény "Iskolánkért-Jövőnkért" Alapítvány támogatásáról VI. 24.
 181/2009 A Jászberény, Sportpálya utca 1. sz. 5931 hrsz.-ú, Ruukki Tisza Zrt. ipartelepére vonatkozó, a területen áthaladó szabályozási vonallal kapcsolatosan, a szabályozási terv módosításával kapcsolatos környezeti vizsgálatra VI. 24.
 180/2009 Az Egyesített Szociális Intézmény és Jászberény Város Idősek Otthona –Jászladány- összevonásával kapcsolatos határidő módosítására VI. 24.
 179/2009 Nevelési-oktatási intézmények működésének felülvizsgálatával kapcsolatos határidő módosításáról VI. 24.
 178/2009 A Városi Óvodai Intézmény intézményvezetői álláshelyének betöltéséről VI. 24.
 177/2009 Az önkormányzati intézmények energetikai programjáról VI. 24.
 176/2009 Városi Óvodai Intézmény beszámolójáról VI. 24.
 175/2009 Jászberényi Kosárlabda SE 2008. évi gazdálkodásáról, sportszakmai tevékenységéről, az utánpótlás-nevelés helyzetéről VI. 24.
 174/2009 Jászberényi Röplabda Klub 2008. évi gazdálkodásáról, sportszakmai tevékenységéről, az utánpótlás-nevelés helyzetéről VI. 24.
 173/2009 JTK DSE 2008. évi gazdálkodásáról, sportszakmai tevékenységéről, az utánpótlás-nevelés helyzetéről VI. 24.
 172/2009 JSE 2008. évi gazdálkodásáról, sportszakmai tevékenységéről, az utánpótlás-nevelés helyzetéről VI. 24.
 171/2009 Átruházott hatáskörök gyakorlásáról VI. 16.
 170/2009 A két ülés között történt fontosabb eseményekről VI. 16.
 169/2009 interpellációról VI. 16.
 168/2009 Térfigyelő rendszer továbbfejlesztésére VI. 16.
 167/2009 "A helyi közforgalmú közlekedés normatív támogatása" pályázathoz szükséges önkormányzati határozat meghozataláról VI. 16.
 160/2009 Szabóné Gara Irén tiszteletdíjról történő lemondásáról, szervezet támogatásáról V. 27.
 159/2009 Jászberény Város Önkormányzata és a Szent Erzsébet Kórház Egészségügyi Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság által megkötött Közhasznúsági Megállapodás módosításáról V. 27.
 158/2009 Alapítványok támogatásáról V. 27.
 157/2009 A Szent Erzsébet Kórház Krónikus Osztály részleges felújításának támogatásáról V. 27.
 156/2009 A települési önkormányzati belterületi közutak felújításának, korszerűsítésének támogatásáról V. 27.
 155/2009 Belterületi lakó- és kiszolgáló utak építéséről V. 27.
 154/2009 Jászberény Város 2009-2014 évekre vonatkozó Környezetvédelmi Program elkészítéséről V. 27.
 153/2009 A Hétszínvirág Óvoda udvarának felújításáról V. 27.
 152/2009 A Jászberény, Buzogány utcai játszótér felújításáról V. 27.
 151/2009 A Jászberény 8791 hrsz-ú terület (volt jégpálya területének) rekreációs célú felújításáról V. 27.
 150/2009 A hazai forrású pályázatokon való részvételről V. 27.
 149/2009 Jászberény Város Önkormányzatának éves statisztikai összegezése jóváhagyásáról V. 27.
 148/2009 Városi Kincstár alapító okiratának módosításáról V. 27.
 147/2009 Jászberény Város Idősek Otthona alapító okiratának módosításáról V. 27.
 146/2009 Egyesített Szociális Intézmény alapító okiratának módosításáról V. 27.
 145/2009 Jászberény Városi Önkormányzati Bölcsőde alapító okiratának módosításáról V. 27.
 144/2009 Az Állat és Növénykert alapító okiratának módosításáról V. 27.
 143/2009 A Városi Könyvtár és Információs Központ alapító okiratának módosításáról V. 27.
 142/2009 A Déryné Művelődési Központ alapító okiratának módosításáról V. 27.
 141/2009 A Klapka György Szakközép-és Szakiskola alapító okiratának módosításáról V. 27.
 140/2009 A Városi Óvodai Intézmény alapító okiratának módosításáról V. 27.
 139/2009 A Liska József Erősáramú Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium alapító okiratának módosításáról V. 27.
 138/2009 A Lehel Vezér Gimnázium alapító okiratának módosításáról V. 27.
 137/2009 A Palotásy János Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény alapító okiratának módosításáról V. 27.
 136/2009 Gróf Apponyi Albert Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény okiratának módosításáról V. 27.
 135/2009 Belvárosi Általános Iskola alapító okiratának módosításáról V. 27.
 134/2009 Jászberény Város Polgármesteri Hivatala alapító okiratának módosításáról V. 27.
 133/2009 Jászberény Város Önkormányzata Hivatásos Tűzoltósága alapító okiratának módosításáról V. 27.
 132/2009 A Jászberény, Nagykátai úti laktanya területén lévő, 8328/25, 8328/26, 8328/27 hrsz-ú ingatlanokra vonatkozó környezeti vizsgálatról V. 27.
 131/2009 A 4/2005. (I. 13.) önkormányzati határozattal jóváhagyott Településszerkezeti terv módosításáról V. 27.
 130/2009 Baranyi László tiszteletdíjról történő lemondásáról, alapítvány támogatásáról V. 27.
 129/2009 A LEHEL Sportlétesítmények Vagyonkezelő Kft. korábbi támogatásáról V. 27.
 128/2009 A Jász-Nagykun-Szolnok Szakképzés-szervezési Társulás létrehozására és működtetésére vonatozó módosított megállapodás jóváhagyásáról V. 27.
 127/2009 A Jász-Nagykun-Szolnok Szakképzés-szervezési Társulás módosított alapító okiratának jóváhagyásáról V. 27.
 126/2009 Jászberény Város felülvizsgált és aktualizált Közoktatási Esélyegyenlőségi Intézkedési Tervének jóváhagyásáról V. 27.
 125/2009 A jászberényi Városi Kincstár 2009. évi Közbeszerzési Terv módosításának jóváhagyásáról V. 27.
 124/2009 A Városi Kincstár éves statisztikai összegezése jóváhagyásáról V. 27.
 123/2009 Alapítvány támogatásáról V. 27.
 122/2009 Jászberény város sportszervezeteinek 2009. évi önkormányzati támogatásáról V. 27.
 121/2009 A gyermekek védelmének körében végzett hatósági tevékenységről V. 27.
 120/2009 A gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok ellátásáról V. 27.
 119/2009 A "Jászberényi Nyár" rendezvény előkészületeiről V. 27.
 118/2009 A Hamza Múzeum és a Jász Galéria Közalapítvány 2008. évi gazdálkodásáról V. 27.
 117/2009 A Testvérvárosi kapcsolatok Közalapítvány 2008. évi gazdálkodásáról V. 27.
 116/2009 A Folklór Kulturális Közalapítvány 2008. évi gazdálkodásáról V. 27.
 115/2009 Átruházott hatáskörök gyakorlásáról V. 27.
 114/2009 Két ülés között történt fontosabb eseményekről V. 27.
 113/2009 Interpellációról V. 27.
 112/2009 Interpellációról V. 27.
 166/2009 A Klapka György Szakközép-és Szakiskola átalakító és módosított, továbbá új alapító okiratának jóváhagyásáról VI. 16.
 165/2009 A Klapka György Szakközép-és Szakiskola részére történő közoktatási közfeladat átadásáról VI. 16.
 164/2009 Belvárosi Általános Iskola átalakító és módosított, továbbá új alapító okiratának jóváhagyásáról VI. 16.
 163/2009 A Városi Óvodai Intézmény átalakító és módosított, továbbá új alapító okiratának jóváhagyásáról VI. 16.
 162/2009 Közoktatási feladat (alapfokú nevelés-oktatás) intézményfenntartó társulásban történő ellátására vonatkozó társulási megállapodás megszüntetéséről VI. 16.
 161/2009 Közoktatási feladat (óvodai nevelés) intézményfenntartó társulásban történő ellátására vonatkozó társulási megállapodás megszüntetéséről VI. 16.
 111/2009 A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület "Zagyva-Hajta természetvédelmi tanösvény kialakítása a Jászság területén" című pályázatának támogatásáról V.7.
 110/2009 A közfeladat ellátás módjának felülvizsgálatárról a költségvetési szervekre vonatkozóan V.7.
 109/2009 A Jászsági Többcélú Társulás Társulási Megállapodása módosításáról V.7.
 108/2009 A Csemege-tömb projekt adásvételi szerződésének jóváhagyásáról V.7.
 107/2009 A Jászberényi Rendőrkapitányság vezetője személyének véleményezéséről V.7.
 106/2009 A Csemege-tömb projekt megvalósításáról IV.24.
 105/2009 A földes utak felszámolásának 2009. évi üteméhez szükséges pénzügyi fedezet biztosításáról IV.24.
 104/2009 Az Észak-alföldi Regionális Egészségügyi Tanács tagjáról IV.24.
 103/2009 A Folklór Kulturális Közalapítvány támogatásáról IV.24.
 102/2009 A "MACI" Alapítvánnyal kötendő támogatási-feladatellátási megállapodás jóváhagyásáról IV.24.
 101/2009 A Városi Óvodai Intézmény HEFOP 3.1.3/B/09/03 azonosítójú EU-s pályázaton való részvételének engedélyezéséről IV.24.
 100/2009 A 2009/2010. tanévben indítható óvodai csoportok és általános iskolai első osztályok számának engedélyezéséről IV.24.
 99/2009 Az autóbusszal végzett helyi menetrend szerinti személyszállítás szolgáltatás ellátására kiírandó pályázat műszaki tartalmáról szóló 14/2009. (I. 28.) önkormányzati határozat módosításáról IV.24.
 98/2009 a "Városi könyvtárak helyismereti gyűjteményének digitalizálása" tárgyú pályázatról IV.24.
 97/2009 A 15/2009. (III. 17.) ÖM rendelet szerinti "A helyi önkormányzatok fenntartásában lévő sportlétesítmények felújításának támogatásáról" szóló pályázaton való részvételről IV.24.
 96/2009 A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat által a "Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Parlagfű-mentesítési Alap" terhére meghirdetett 2009. évi pályázaton történő részvételről IV.24.
 95/2009 REGIO-KOM Térségi Kommunális Szolgáltató Társulás részére, a KEOP – 7.2.3.0-2007-0003 azonosító számon futó "REGIO-KOM Térségi Kommunális Szolgáltató Társulás Jászberényi és Dél-Hevesi Kistérségében lévő 32 település felhagyott szilárd hulladéklerakójának rekultivációja" című projekt II. fordulójához és az azt követő fenntartási szakaszhoz önkormányzati feladatvállalásokról IV.24.
 94/2009 A Jászberény Város Önkormányzatának több éves költségvetési kihatással járó egyes feladatairól szóló 131/2008. (IV.29.) Öh. végrehajtási határidejének módosításáról IV.24.
 93/2009 Jászberény Város Önkormányzata 2009. évi Összesített Közbeszerzési Tervének jóváhagyására IV.24.
 92/2009 Sportfeladatra biztosított keret megemelésére IV.24.
 91/2009 Sportkoncepcióban foglaltak végrehajtásáról IV.24.
 90/2009 Jászberényi Sportegyesület Elnökségének tevékenységéről IV.24.
 89/2009 Jászsági Többcélú Társulási Tanácsban végzett tevékenységről IV.24.
 88/2009 2008. évi belső ellenőrzési tevékenységről IV.24.
 87/2009 Átruházott hatáskörök gyakorlásáról IV.24.
 86/2009 Két ülés között történt fontosabb eseményekről IV.24.
 83/2009 Szádvári Gábor tiszteletdíjról történő lemondásáról III.25.
 82/2009 Szatmári Antalné tiszteletdíjról történő lemondásáról III.25.
 81/2009 Hajnal-Nagy Gábor tiszteletdíjról történő lemondásáról III.25.
 80/2009 "Jászberény város úthálózatához, közműhálózatához kapcsolódó előre tervezett és nem tervezett építési feladatok ellátása" keretmegállapodásban kötendő szerződés aláírására III.25.
 79/2009 PH VGO Városüzemeltetési Irodát érintő munkaköri megnevezés módosításáról III.25.
 78/2009 A 8/2009. (II. 26.) ÖM rendelet szerinti "bölcsődék és közoktatási intézmények infrastrukturális fejlesztése, közösségi buszok beszerzése" tárgyú pályázaton történő részvételről (Belvárosi Általános Iskola tekintetében) III.25.
 77/2009 A 8/2009. (II. 26.) ÖM rendelet szerinti "bölcsődék és közoktatási intézmények infrastrukturális fejlesztése, közösségi buszok beszerzése" tárgyú pályázaton történő részvételről (Városi Óvodai Intézmény tekintetében) III.25.
 76/2009 A 8/2009. (II. 26.) ÖM rendelet szerinti "bölcsődék és közoktatási intézmények infrastrukturális fejlesztése, közösségi buszok beszerzése" tárgyú pályázaton történő részvételről (Városi Önkormányzati Bölcsőde tekintetében) III.25.
 75/2009 Ingyenes használati jog biztosításáról III.25.
 74/2009 Rendezvény helyszínének biztosításáról III.25.
 73/2009 Fózerné Sándor Ildikó tiszteletdíjról történő lemondásáról, alapítvány támogatásáról III.25.
 72/2009 A 31-32. számú főutak Jászberényt elkerülő szakasza III. ütemének megépítése érdekében a Közlekedés Operatív Program keretében kiemelt projekt javaslatok támogatására kiírt pályázaton való részvételről III.25.
 71/2009 A Jászberény Város Településrendezési eszközeinek módosításához beérkezett lakossági igényekről III.25.
 70/2009 A Lehel Filmszínház 2009. december 31-ig történő üzemeltetésére III.25.
 69/2009 Jászberény és Topol’čany (Topolcsány) közötti együttműködési megállapodás megkötésére III.25.
 68/2009 A jászberényi Városi Kincstár 2009. évi Közbeszerzési Tervének jóváhagyásáról III.25.
 67/2009 Jászberény Város Önkormányzatának 2009. évi közfoglalkoztatási tervéről III.25.
 66/2009 munkaterv módosításáról III.25.
 65/2009 Ifjúsági iskolaorvosi feladat vállalkozásban történő ellátásáról III.25.
 64/2009 Fogászati ügyeletben való részvételről III.25.
 63/2009 Az Oktatási és Kulturális Minisztérium által – a könyvtárak állománygyarapítási összegének támogatására – kiírt pályázaton való részvételre, a beszerzési keret kiegészítéséről (önrész biztosításáról) III.25.
 62/2009 Alapító okirat módosításáról III.25.
 61/2009 A Belvárosi Általános Iskola Eltérő Tantervű Tagozatának átadásáról-átvételéről III.25.
 60/2009 A szociális alapszolgáltatások, és szociális szakellátások társulási szintű feladatellátásáról III.25.
 59/2009 Az önkormányzat vagyonáról szóló 24/2003. (V.5.) önkormányzati rendelet módosításáról III.25.
 58/2009 A Viziközmű Társulattól átvett feladatok teljesítésének helyzetéről III.25.
 57/2009 A Városi Kincstár által lefolytatott, helyben központosított közbeszerzési eljárásokról III.25.
 56/2009 A JVV Zrt. önkormányzati tulajdonú ingatlanokkal való gazdálkodásáról III.25.
 55/2009 Két ülés között történt fontosabb eseményekről, átruházott hatáskörök gyakorlásáról III.25.
 54/2009. Szent Erzsébet Kórház Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Közhasznú Kft. pályázatához való hozzájárulásról III.11.
 53/2009. Egészségügyi szerződés megkötéséről III.11.
 52/2009. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés által meghirdetett, a "Települési Környezetért" cím 2009. évi pályázaton történő részvételről III.11.
 51/2009. A "Közfoglalkoztatás-szervezők foglalkoztatásának támogatása" tárgyú pályázaton történő részvételről III.11.
 50/2009. A "Csemege-tömb" projekt megvalósításához kapcsolódó szándéknyilatkozatról III.11.
 49/2009. Jászberény város 2009. évi költségvetéséről III.11.
 43/2009. A Déryné Szabadtéri Színpad telkére vonatkozó környezeti vizsgálatról II.26.
 41/2009 A Jász-Nagykun-Szolnok Szakképzés-szervezési Társulás létrehozására megkötött megállapodás módosításáról II.26.
 42/2009 A Jász-Nagykun-Szolnok Szakképzés-szervezési Társulás alapító okiratának módosításáról II.26.
 43/2009 a Déryné Szabadtéri Színpad telkére vonatkozó környezeti vizsgálatról II.26.
 44/2009 A Jászsági Ivóvízminőség-javító Önkormányzati Társulás létrehozásáról II.26.
 45/2009 Az Észak-alföldi Regionális Ügyfélszolgálati Kartához való csatlakozásról II.26.
 46/2009 A "Jászberény Város úthálózatához, kapcsolódó közműhálózatához kapcsolódó előre tervezett és nem tervezett építési feladatok ellátása" tárgyú közbeszerzési eljárásról II.26.
 39/2009 Nagy Andrásnak, a Lehel Vezér Gimnázium igazgatója közalkalmazotti jogviszonyának felmentéssel történő megszüntetéséről II.13.
 38/2009 A Ruukki Tisza Zrt. Jászberény, Sportpálya utca 1. sz. alatti, 5931 hrsz.-ú ipartelepére vonatkozó településrendezési terv módosításáról II.13.
 37/2009 A turisztikai desztináció menedzsmentrendszer (TDM) létrehozásáról II.13.
 36/2009 Új közterület (utca) elnevezéséről II.13.
 35/2009 Helyi önkormányzati lap kiadásához szükséges pénzügyi fedezet biztosításáról II.13.
 34/2009 A 2009. évi köztisztviselői teljesítménykövetelmények alapját képező célokról II.13.
 33/2009 13. Csángó Bál megrendezésének támogatásáról II.13.
 32/2009 Folklór Kulturális Közalapítvány alapító okiratának módosítására II.13.
 31/2009 A Jászsági Többcélú Társulás által fenntartandó közoktatási intézmény létrehozásának szándékával kapcsolatos állásfoglalásról II.13.
 30/2009 A "Csemege-tömb projekt" megvalósításához kapcsolódó szándéknyilatkozat elfogadásáról. II.13.
 29/2009 2008. évi önkormányzati pályázatokról II.13.
 28/2009 Átruházott hatáskörök gyakorlásáról II.13.
 27/2009 Két ülés között történt fontosabb eseményekről II.13.
 9/2009 A 2009. évi köztisztviselői teljesítménykövetelmények alapját képező célokról I.28.
 8/2009 A "Csemege-tömb projekt" megvalósításához kapcsolódó szándéknyilatkozat elfogadására I.28.
 7/2009 Jászberény Város helyi adórendszeréről szóló tájékoztatóról I.28.
 6/2009 A Szent Erzsébet Kórház Nonprofit Közhasznú Kft. működéséről I.28.
 5/2009 Hajléktalanok ügyéről I.28.
 4/2009 Magyar Vöröskereszt Jászsági Szervezete tevékenységéről I.28.
 3/2009 Lejárt határidejű önkormányzati határozat végrehajtására I.28.
 21/2009 Útterület biztosításáról I.28.
 20/2009 A 2009-2011. évekre szóló csapadékvíz-elvezetési program tervezetéről, az átdolgozott programcsomag pénzügyi fedezetének biztosításáról I.28.
 2/2009 Átruházott hatáskörök gyakorlásáról I.28.
 19/2009 A Jászság Népi Együttes Víz utcai székházának (hrsz: 6375) felújításáról, korszerűsítéséről I.28.
 18/2009 A Neszűr helyzetének rendezésével kapcsolatos teendők meghatározásáról I.28.
 17/2009 316/2008. (X. 29.) önkormányzati határozat hatályon kívül helyezéséről I.28.
 16/2009 a Jászberény, Nagykátai úti laktanya területén lévő, 8328/25, 8328/26, 8328/27 hrsz-ú ingatlanokra vonatkozó településrendezési előírások módosítására I.28.
 15/2009 a Jászberény, 0274/40 hrsz.-ú telket magába foglaló telektömbre vonatkozó környezeti vizsgálatról I.28.
 14/2009 Az autóbusszal végzett helyi menetrend szerinti személyszállítás szolgáltatás ellátására kiírandó pályázat műszaki tartalmáról I.28.
 13/2009 Nevelési-oktatási intézményeket érintő átszervezésről, a Belvárosi Általános Iskola Eltérő Tantervű Tagozatának átadásáról-átvételéről I.28.
 12/2009 A Városi Óvodai Intézmény alapító okiratának módosításáról I.28.
 11/2009 A Liska József Erősáramú Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium alapító okiratának módosításáról I.28.
 10/2009 Az önkormányzati hivatásos tűzoltóság teljesítménykövetelményének alapját képező 2009. évi célok meghatározásáról I.28.
 1/2009 A két ülés között történt fontosabb eseményekről I.28.
 376/2008 Üzemeltetési szerződések megkötésére XII.12.
 375/2008 A Jászberény, 6454 hrsz.-ú Déryné Szabadtéri Színpad területére vonatkozó településrendezési előírások módosításáról XII.12.
 374/2008 A Szent Erzsébet Kórház HEFOP pályázatából adódó konzorciumi kötelezettségekről XII.12.
 373/2008 Helyi adórendeletek felülvizsgálatáról XII.12.
 372/2008 A Lehel Filmszínház hasznosítására és üzemeltetésére XII.12.
 371/2008 A Szent Erzsébet Kórház Nonprofit Közhasznú Kft. munkavállalói kereset kiegészítésének biztosításáról XII.12.
 370/2008 Határozott idejű álláshely meghosszabbítására, valamint bérköltség-támogatással megvalósuló foglalkoztatás biztosítására XII.12.
 369/2008 Jászberény Város Önkormányzata által fenntartott közoktatási, nevelési és szociális intézmények feladatfinanszírozási elveiről, mutatóiról XII.12.
 368/2008 Az Észak-alföldi Ivóvízminőség-javító Program II. ütemében való részvételről XII.12.
 367/2008 A 2009-2011. évekre szóló csapadékvíz-elvezetési program tervezetéről, a kidolgozott programcsomag pénzügyi fedezetének biztosításáról XII.12.
 366/2008 A Maci Alapítványi Óvoda Jászkürt Futófesztiválon nyert pénzdíja átutalásáról XII.12.
 365/2008 Környezetvédelmi Tanácsnok munkájáról XII.12.
 364/2008 Városfejlesztési Bizottság munkájáról XII.12.
 363/2008 A Képviselő-testület 2009. évi munkatervének jóváhagyására XII.12.
 362/2008 Cigány Kisebbségi Önkormányzat tevékenységéről XII.12.
 361/2008 A két ülés között történt fontosabb eseményekről, átruházott hatáskörök gyakorlásáról XII.12.
 363/2008 A Képviselő-testület 2009. évi munkatervének jóváhagyására XII. 12.
 359/2008 Központi ügyelet ellátásáról XI.26.
 358/2008 A Jász-Nagykun-Szolnok Szakképző-szervezési Társulás létrehozására megkötött megállapodás és a társulás alapító okiratának módosítására XI.26.
 357/2008 A Környezet és Energia Operatív Program keretében meghirdetett "Szennyvízelvezetés és tisztítás" kétfordulós pályázati konstrukció első fordulójára pályázat ismételt benyújtásáról XI.26.
 356/2008 A költségvetési szerkezet átalakításáról XI.26.
 355/2008 A termálvíz hasznosítási beruházás támogatásáról XI.26.
 354/2008 A kötvénykibocsátásról szóló döntések hatályon kívül helyezéséről XI.26.
 353/2008 A Jász Múzeum raktározási gondjainak megoldására XI.26.
 352/2008 A Jászberény, 0274/40 hrsz.-ú telket magába foglaló telektömbre vonatkozó településrendezési előírások módosításáról XI.26.
 351/2008 "Déryné tömb" beépítési tanulmánytervéről XI.26.
 350/2008 Vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségről szóló határozat módosítása XI.26.
 349/2008 A Jászsági Többcélú Társulás által biztosított alapszolgáltatási feladat(ok) önkormányzati hozzájárulásairól XI.26.
 348/2008 A Jászsági Többcélú Társulás által a szociális szolgáltatások területén történő 2009. évi átszervezési lehetőségben való részvételi szándékáról XI.26.
 347/2008 Az önkormányzati fenntartású óvodák és általános iskolák felvételi körzetének kialakításáról XI.26.
 346/2008 A hulladékszállítási és kezelési közszolgáltatási díj megfizetéséhez való méltányossági hozzájárulásról szóló 12/2003. (III. 28. ) Ör. hatályon kívül helyezéséről és új rendelet megalkotásáról XI.26.
 345/2008 Szociális és Vallásügyi Bizottság tevékenységéről XI.26.
 344/2008 Jogi, Ügy-és Közrendi Bizottság tevékenységéről XI.26.
 343/2008 Egészségügyi és Sportbizottság tevékenységéről XI.26.
 342/2008 A helyi adókról és az adóellenőrzés tapasztalatairól XI.26.
 341/2008 A 2008. évi önkormányzati beruházások helyzetéről XI.26.
 340/2008 Jászberény Város Önkormányzata 2009. évi költségvetési koncepciójáról XI.26.
 339/2008 Átruházott hatáskörök gyakorlásáról XI.26.
 338/2008 A két ülés között történt fontosabb eseményekről XI.26.
 337/2008 Interpellációról XI.26.
 335/2008 A Jászberényi Beszállítói Tudásközpont (JBTK) gazdaságfejlesztési egységeinek kialakítása” című kiemelt projekt megvalósításának és fenntartásának konstrukciójáról XI.19.
 331/2008 A szociális étkeztetés és a házi segítségnyújtás Jászsági Többcélú Társulásban történő működtetéséről X. 29.
 330/2008 Az autóbusszal végzett helyi menetrend szerinti személyszállítás szolgáltatás ellátásáról X. 29.
 329/2008 A "Jászberényi Beszállítói Tudásközpont (JBTK) gazdaságfejlesztési egységeinek kialakítása" című kiemelt projekt megvalósításának és fenntartásának konstrukciójáról X. 29.
 328/2008 Beépítési kötelezettség törléséről X. 29.
 327/2008 Utcanévtáblák elhelyezéséről X. 29.
 326/2008 Intézményi finanszírozás növeléséről X. 29.
 325/2008 Az Önkormányzat 2009. évi ellenőrzési tervéről X. 29.
 324/2008 Alapító okirat módosításáról X. 29.
 323/2008 Alapító okirat módosításáról X. 29.
 322/2008 Egészségügyi szerződés módosításáról X. 29.
 321/2008 Alapítvány támogatásáról X. 29.
 320/2008 A Jászsági Többcélú Társulás 2009. évi feladatellátásáról, valamint a fejlesztési lehetőségekről X. 29.
 319/2008 A Jász-Nagykun-Szolnok Szakképzés-szervezési Társulás létrehozására megkötött megálla-podás és a társulás alapító okiratának módosítására X. 29.
 318/2008 Jászberény Város Képviselő-testületének a Jász-Nagykun-Szolnok Szakképzés-szervezési Társulás számára támogatási kölcsön és működési támogatás nyújtására X. 29.
 317/2008 A Jászberény város téli ünnepi díszkivilágításának fejlesztéséről X. 29.
 316/2008 A Jászberény, 0336/12 hrsz.-ú telket magába foglaló telektömbre vonatkozó településrendezési előírások módosításáról X. 29.
 315/2008 Jászberény Város Településrendezési eszközeinek módosításáról X. 29.
 314/2008 Jászberény Város Önkormányzatának több éves költségvetési kihatással járó egyes feladatairól szóló 131/2008. (IV. 29.) Öh. végrehajtási határidejének módosításáról X. 29.
 313/2008 Együttműködési megállapodás megkötésére a Pannonplast Polifin A Vagyonkezelő Kft.-vel X. 29.
 312/2008 A Pénzügyi, Költségvetési és Tulajdonosi Bizottság munkájáról X. 29.
 311/2008 A Gazdasági és Mezőgazdasági Bizottság munkájáról X. 29.
 310/2008 Az Oktatási, Közművelődési és Kulturális Bizottság munkájáról X. 29.
 309/2008 Jászsági Többcélú Társulási Tanácsban végzett tevékenységről X. 29.
 308/2008 Jászberény város közbiztonságának helyzetéről, a közbiztonság érdekében tett intézkedésekről X. 29.
 307/2008 Lejárt határidejű önkormányzati határozat végrehajtásáról X. 29.
 306/2008 Átruházott hatáskörök gyakorlásáról X. 29.
 305/2008 A két ülés között történt fontosabb eseményekről X. 29.
 303/2008 A TIOP-3.4.2-08/1 kódszámú pályázati kiírás keretében Jászberény Város Idősek Otthona (Jászladány) önálló pályázata benyújtásának és a projekt önálló megvalósításának hozzájárulásáról X. 15.
 302/2008 A TAMOP 5.3.1/08/2 kódszámú pályázaton való önkormányzati részvételről a Jászsági Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat projektje érdekében. X. 15.
 301/2008 A szociális étkeztetés és a házi segítségnyújtás Jászsági Többcélú Társulásban történő működtetéséről X. 15.
 300/2008 Az autóbusszal végzett helyi menetrend szerinti személyszállítás szolgáltatás ellátásáról X. 15.
 299/2008 A Jászberényi Beszállítói Tudásközpont (JBTK) gazdaságfejlesztési egységeinek kialakítása” című kiemelt projekt megvalósításának és fenntartásának konstrukciójáról X. 15.
 298/2008 A VVZrt. tisztségviselőiben történt változásról X. 3.
 297/2008 A Kórházi finanszírozással összefüggő megállapodás jóváhagyásáról X. 3.
 296/2008 Önkormányzati tulajdonú ingatlanok felújításáról IX. 24.
 295/2008 A kistérségben található ápoló, gondozó otthonok társulási formában történő biztosításáról szóló fejlesztési tervjavaslat elfogadásáról. IX. 24.
 294/2008 Üzemeltetési szerződések megkötésére IX. 24.
 293/2008 Egészségügyi szerződések módosításáról IX. 24.
 292/2008 Jászberényi Borfesztivál megrendezésére IX. 24.
 291/2008 Sportkeret átcsoportosításáról IX. 24.
 290/2008 A Jászberényi SE önkormányzati támogatásáról IX. 24.
 284/2008 A CO-OP Star Zrt. bérleti szerződésének megszüntetéséről IX. 15.
 283/2008 A Szent Erzsébet Kórház és az Egészségügyi Szolgálat megszűnésével összefüggő pénzügyi kérdések rendezésére IX. 15.
 282/2008 A vagyonátadási szerződés módosításáról IX. 15.
 281/2008 A vagyonkezelési szerződés módosításáról IX. 15.
 280/2008 Jászjákóhalma település szennyvízelvezetésére vonatkozó szennyvízelhelyezési agglomerációs átsorolási kérelem támogatásáról IX. 15.
 279/2008 Az "Esélyegyenlőségi programok végrehajtásának támogatása" tárgyú TÁMOP 3.3.2 számú pályázaton történő részvételről IX. 15.
 278/2008 Az önkormányzati intézmények létszámának megállapításáról, az ehhez kapcsolódó költségvetési támogatás igénylésének benyújtásáról IX. 15.
 277/2008 Jászberény Város Polgármesteri Hivatala köztisztviselőinek anyagi ösztönzési rendszere továbbfejlesztéséről IX. 15.
 276/2008 A mikrotérségi ügyelet ellátásról, közbeszerzési eljárás megindításáról IX. 15.
 275/2008 A Jászberényi Beszállítói Tudásközpont megvalósításának előkészítéséről IX. 15.
 274/2008 Az iparosított technológiával épült lakóépületek energia megtakarítást eredményező korszerűsítésének, felújításának támogatása című, LFP-2008-LA-2 kódszámú pályázat keretében a Jászberény, Szövetkezet u. 7. sz. alatti 42 lakásos társasház pályázatának támogatásáról IX. 15.
 273/2008 A TIOP 3.4.2.-08/1 kódszámú, a "Bentlakásos intézmények korszerűsítése" című, a Jászberény Város Idősek Otthona (Jászladány) korszerűsítését célzó pályázat beadásáról, az önerő biztosításáról IX. 15.
 272/2008 A Városi Könyvtár és Információs Központ Tudásdepó-Expressz könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra fejlesztése pályázaton való részvételre IX. 15.
 271/2008 Jászberény város felülvizsgált közoktatás-feladatellátási, intézményhálózat-működtetési és fejlesztési tervének (önkormányzati intézkedési tervének) jóváhagyásáról IX. 15.
 270/2008 A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat 2009. évi fordulójához való csatlakozásról IX. 15.
 269/2008 A Jászsági Támogató Szolgálat 2009. évtől történő fenntartására IX. 15.
 268/2008 Jászberény Város Polgármesteri Hivatala Informatikai Stratégiájának jóváhagyásáról IX. 15.
 267/2008 eEgészségügyi szerződés megkötéséről IX. 15.
 266/2008 A Jászsági Többcélú Társulás keretében működő szociális feladatok ellátásáról IX. 15.
 265/2008 Lejárt határidejű határozat végrehajtásáról IX. 15.
 264/2008 Lejárt határidejű önkormányzati határozat végrehajtásáról "A kistérségben található ápoló, gondozó otthonok társulási formában történő biztosításáról szóló fejlesztési tervjavaslat elfogadásáról." IX. 15.
 263/2008 Lejárt határidejű önkormányzati határozat végrehajtásáról "a családsegítő és gyermekjóléti szolgáltatás ellátásáról" IX. 15.
 262/2008 Lejárt határidejű önkormányzati határozat végrehajtásáról "Az Egyesített Szociális Intézmény költségtakarékos működéséről" IX. 15.
 261/2008 A két ülés közötti fontosabb eseményekről, átruházott hatáskörök gyakorlásáról IX. 15.
 260/2008 Interpellációra adott válasz elfogadásáról IX. 3.
 259/2008 A Neszűrrel kapcsolatos feladatokról IX. 3.
 258/2008 Munkaterv módosításáról IX. 3.
 257/2008 A Szent Erzsébet Kórház Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft.-vel kötött feladatátadási szerződés módosítására IX. 3.
 256/2008 Az intézményi közbeszerzések helyben központosításáról szóló 14/2008. (IV. 21.) önkormányzati rendelet végrehajtásával kapcsolatosan szakértő felkéréséről IX. 3.
 255/2008 A falugazdász elhelyezésére IX. 3.
 254/2008 A Jász Múzeum raktározási gondjairól IX. 3.
 253/2008 A Jászberényi Beszállítói Tudásközpont megvalósításának előkészítéséről IX. 3.
 252/2008 Szent Erzsébet Kórház valamint az Egészségügyi Szolgálat megszűnésével összefüggő pénzügyi kérdések rendezésére IX. 3.
 251/2008 A mikrotérségi ügyelet ellátásáról VIII. 26.
 250/2008 A 2407/9 hrsz-ú, természetben Jászberény, Jákóhalmi úton található, jelenleg a Jászberényi Vagyonkezelő és Városüzemeltető Zrt. tulajdonában lévő területből a tervezett hulladékudvar megépítéséhez szükséges terület önkormányzati tulajdonba vételéről VIII. 26.
 249/2008 Szádvári Gábor tiszteletdíjról történő lemondásáról, alapítvány támogatásáról VIII. 26.
 248/2008 A Jászberény, Hatvani u. 3. sz. alatti nem lakás céljára szolgáló helyiség bérbeadásáról VIII. 26.
 247/2008 Az Apolló Tyres Kft. beruházáshoz való csatlakozás szándékának kinyilvánításáról VIII. 26.
 246/2008 A Maci Alapítványi Óvoda és Fejlesztő Iskola támogatásáról VIII. 26.
 245/2008 Ingyenes használati jog biztosítására VIII. 26.
 244/2008 I. Jászsági Tájékozódási Rali helyszínének biztosításáról VIII. 26.
 243/2008 Velkei Zoltán képviselői tiszteletdíjról történő lemondásáról, egyesület támogatásáról VIII. 26.
 242/2008 A helyben központosított közbeszerzési rendszerhez való önkéntes csatlakozásról VIII. 26.
 241/2008 A kötvénykibocsátásról szóló 69/2008. (II.13.) önkormányzati határozat 2./ és 3./ pontjában megjelölt határidők módosításáról VIII. 26.
 240/2008 Jászberény város főépítészének tevékenységéről, valamint a város forgalmi rendjének helyzetéről VIII. 26.
 239/2008 Jászfelsőszentgyörgy Község Önkormányzatával kötött intézményfenntartói társulás keretén belüli feladatellátás tapasztalatairól VIII. 26.
 238/2008 A Környezetvédelmi Programban foglaltak időarányos végrehajtásáról VIII. 26.
 237/2008 Jászberény Város szociális szolgáltatástervezési koncepciójának felülvizsgálatáról VIII. 26.
 236/2008 Átruházott hatáskörök gyakorlásáról VIII. 26.
 235/2008 A két ülés között történt fontosabb eseményekről VIII. 26.
 234/2008 Interpellációról VIII. 26.
 229/2008 JSE támogatásáról VII. 30.
 228/2008 Munkaterv módosításáról VII. 30.
 227/2008 Sportkeret átcsoportosításáról VII. 30.
 226/2008 Neszűr terület rendezésével kapcsolatos feladatok ellátására VII. 30.
 225/2008 Szent Erzsébet Kórház Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társasággal kötött feladatátadási szerződés kiegészítéséről VII. 30.
 224/2008 Kistérségi központi orvosi ügyelet további működtetésére vonatkozó mikro-társulási megállapodásról VII. 30.
 223/2008 Szent Erzsébet Kórház közalkalmazotti létszámának csökkentéséről VII. 30.
 222/2008 A Gr. Apponyi Albert Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény nevelői létszámának csökkentéséről, a feladatellátáshoz szükséges pedagóguslétszám meghatározásáról VII. 30.
 221/2008 Vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségről szóló határozat kiegészítése VII. 30.
 220/2008 A jászberényi Városi Kincstár 2008. évi Közbeszerzési Terv módosításának jóváhagyásáról VII. 30.
 220/2008 A jászberényi Városi Kincstár 2008. évi Közbeszerzési Terv módosításának jóváhagyásáról VII. 30.
 219/2008 A Jászsági Többcélú Társulás társulási megállapodásának módosításáról VII. 30.
 218/2008 A 2008. évben beszerzésre került térfigyelő kamerák kihelyezéséről VII. 30.
 217/2008 Jászberény Város Önkormányzata valamint a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki Kar Rajzi és Formaismereti Tanszék közötti megállapodásról VI. 30.
 216/2008 Az OLLÉ-programban épülő műfüves labdarúgópálya labdafogó háló építéséhez szükséges pénzügyi fedezet biztosításáról VI. 30.
 215/2008 Jászberény Város Önkormányzata, az Electrolux Lehel Kft. valamint az EGI Energiagazdálkodási Zrt. közötti megállapodásról VI. 30.
 214/2008 Hajnal-Nagy Gábor tiszteletdíjról történő lemondásáról, szervezet támogatásáról VI. 30.
 213/2008 Alapítvány támogatásáról VI. 30.
 212/2008 Jászberény Város Önkormányzata és a JÁSZBERÉNYI EGÉSZSÉGÜGYI Vagyonkezelő Kft. közötti vagyonkezelési szerződés megkötéséről VI. 30.
 211/2008 Jászberény Város Önkormányzata és a SZENT ERZSÉBET KÓRHÁZ Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Közhasznú Kft. közötti vagyonátadási szerződés megkötéséről VI. 30.
 206/2008 A Gróf Apponyi Albert Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény „Iskolánkért-Jövőnkért” Alapítvány támogatásáról VI. 25.
 205/2008 Jászberény Város Önkormányzata és a Budapesti Corvinus Egyetem Tájvédelmi és Tájrehabilitációs Tanszék közötti megállapodásról VI. 25.
 204/2008 Fenntartói támogatás a Klapka György Szakközép és Szakiskola pályázathoz VI. 25.
 203/2008 A Belvárosi Általános Iskola szakalkalmazotti foglalkoztatottak létszámának emeléséről VI. 25.
 202/2008 A TIOP3.4.2-08/1 pályázaton való részvételről VI. 25.
 201/2008 Munkaterv módosításáról VI. 25.
 200/2008 Új közterület (utca) elnevezéséről VI.25.
 199/2008 A temetői hulladékszállítás finanszírozásáról VI.25.
 198/2008 Önkormányzati kezdeményezés támogatásáról VI.25.
 197/2008 Szádvári Gábor tiszteletdíjról történő lemondásáról, alapítvány támogatásáról VI.25.
 196/2008 Az Európai Mobilitási Hét és Európai Autómentes Nap rendezvényhez történő csatlakozásról VI.25.
 195/2008 Alapítványok támogatásáról VI.25.
 194/2008 A közoktatási feladatok (óvodai nevelés és alapfokú oktatás-nevelés) intézményfenntartó társulási keretek közötti ellátásának megszüntetéséről VI.25.
 193/2008 Az OLLÉ-programban épülő műfüves labdarúgópálya építéséről VI.25.
 192/2008 A Jászberényi SE, a JTKF DSE, a Jászberényi Röplabda Klub és a Jászberényi Kosárlabda Klub 2008. évi önkormányzati támogatásáról VI.25.
 191/2008 Jászberény Városi Önkormányzati Bölcsőde férőhely- és létszámbővítéséről VI.25.
 190/2008 A munkavállalói érdekképviseletekkel a Jászberény Szent Erzsébet Kórház, illetve a Jászbe-rény Város Önkormányzata Egészségügyi Szolgálat átalakításhoz szükséges megállapodás jóváhagyásáról VI.25.
 189/2008 A Városi Könyvtár és Információs Központ igazgatói álláshelyének betöltésére VI.25.
 188/2008 A Déryné Művelődési Központ igazgatói álláshelyének betöltésére VI.25.
 187/2008 Az Állat- és Növénykert igazgatói álláshelyének betöltéséről VI.25.
 186/2008 Állat-és Növénykert tevékenységéről VI.25.
 185/2008 Déryné Művelődési Központ tevékenységéről VI.25.
 184/2008 A JKSE működéséről VI.25.
 183/2008 a Röplabda Klub működéséről VI.25.
 182/2008 a JTK DSE működéséről VI.25.
 181/2008 Lejárt határidejű határozat végrehajtásáról és módosításáról VI.25.
 180/2008 A lejárt határidejű önkormányzati határozat végrehajtásáról az "Integrált, szociális jellegű városrehabilitáció támogatására" kiírt ÉAOP-2007-5.1.1.A kódszámú pályázat előkészítése tárgyában VI.25.
 179/2008 Átruházott hatáskörök gyakorlásáról VI.25.
 178/2008 A két ülés között történt fontosabb eseményekről VI.25.
 177/2008 A munkavállalói érdekképviseletekkel a Jászberény Szent Erzsébet Kórház, illetve a Jászberény Város Önkormányzata Egészségügyi Szolgálat átalakításhoz szükséges megállapodás jóváhagyásáról VI.12.
 176/2008 Vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség megállapításáról VI.12.
 175/2008 IX-es számú háziorvosi körzet ellátására vonatkozó pályázatról VI.12.
 174/2008 Jászberény Szent Erzsébet Kórház mikrobiológiai laboratóriuma német pontjának átadásáról VI.12.
 173/2008 A "Funkcióbővítő integrált települési fejlesztések támogatására" kiírt ÉAOP-2007-5.1.1.D. kódszámú pályázat benyújtásáról VI.12.
 172/2008 Az Integrált Városfejlesztési Stratégia megtárgyalásáról és elfogadásáról VI.12.
 168/2008 Intézményi pályázatok támogatásáról V.22.
 167/2008 A jászberényi Városi Kincstár 2008. évi Közbeszerzési Tervének jóváhagyásáról V.22.
 166/2008 Alapítványok támogatásáról V.22.
 165/2008 A kistérségben található ápoló, gondozó otthonok társulási formában történő biztosításáról szóló fejlesztési tervjavaslat elfogadásáról V.22.
 164/2008 A területi kiegyenlítő alapra benyújtandó, kistérségi egységes táblarendszer kialakítását célzó pályázatról V.22.
 163/2008 A Jászberény, 8325/6 hrsz.-ú telket magába foglaló telektömbre vonatkozó esetleges környezeti vizsgálatról V.22.
 162/2008 A TIOP 3.1.1 pályázat önerejének biztosításáról V.22.
 161/2008 A helyi oktatási-nevelési feladatok Jászsági Többcélú Társulás keretében történő ellátásának elutasításáról V.22.
 160/2008 A gyermekek védelmének körében végzett hatósági tevékenységről V.22.
 159/2008 A gyermekjóléti-gyermekvédelmi feladatok ellátásáról V.22.
 158/2008 A "Jászberényi Nyár" rendezvény előkészületeiről V.22.
 157/2008 A Városi Könyvtár és Információs Központ tevékenységéről V.22.
 156/2008 A Hamza Múzeum és Jász Galéria Közalapítvány gazdálkodásáról V.22.
 155/2008 A Testvérvárosi Kapcsolatok Közalapítvány gazdálkodásáról V.22.
 154/2008 A Folklór Kulturális Közalapítvány gazdálkodásáról V.22.
 153/2008 Két ülés közötti eseményekről, átruházott hatáskörök gyakorlásáról V.22.
 151/2008 A helyi önkormányzatok fejlesztési feladatainak támogatására kiírt pályázaton (HÖF-CÉDE) való részvételről a Jászberény, Mária utcai játszótér felújítása tárgyában V.9.
 150/2008 A 132/2008. (IV.) 29.) önkormányzati határozat módosításáról V.9.
 149/2008 Törvényességi észrevételről V.9.
 148/2008 A Jászberényi Sport Egyesület labdarúgó szakosztály gazdálkodásának vizsgálatáról V.9.
 147/2008 A "Közterületen elkövetett jogsértések visszaszorítására készített programok megvalósításának támogatása" tárgyú pályázat megvalósításáról V.9.
 146/2008 Az oktatási-nevelési feladatok Jászsági Többcélú Társulás által létrehozott intézmény keretében történő ellátásáról V.9.
 145/2008 106/2008.(IV.11.) önkormányzati határozat módosításáról V.9.
 144/2008 Munkaterv módosításáról IV.29.
 143/2008 A Jászberényi Vagyonkezelő és Városüzemeltető Zártkörűen Működő Részvénytársaság (továbbiakban: Jászberényi V.V. Zrt.) átalakításával kapcsolatos tulajdonosi döntés meghozataláról IV.29.
 142/2008 Reneszánsz Napok megrendezésére IV.29.
 141/2008 Alapítvány támogatásáról IV.29.
 140/2008 Az ÉAOP–2008–4.1.3.B.C. pályázaton való részvételről IV.29.
 139/2008 Az intézményi közbeszerzések helyben központosításáról szóló 14/2008.(IV.21.) önkormányzati rendelet 1. számú mellékletének módosításáról IV.29.
 138/2008 A Gróf Apponyi Albert Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézményben a 2008/2009-es tanévben indítandó első osztályainak számáról IV.29.
 137/2008 Baranyi László tiszteletdíjról történő lemondásáról, szervezet támogatásáról IV.29.
 136/2008 Alapítványok támogatásáról IV.29.
 135/2008 A Testvérvárosi Kapcsolatok Közalapítvány alapító okiratának módosításáról IV.29.
 134/2008 A Hamza Múzeum és Jász Galéria Közalapítvány alapító okiratának módosításáról IV.29.
 133/2008 Fogorvosi szerződések módosításáról IV.29.
 132/2008 Az OLLÉ program keretében megvalósuló műfüves labdarúgópálya építéséhez forrás bizto-sításáról IV.29.
 131/2008 Jászberény Város Önkormányzatának több éves költségvetési kihatással járó egyes felada-tairól IV.29.
 130/2008 Jászsági Többcélú Társulási Tanácsban végzett tevékenységről IV.29.
 129/2008 Jászberény Város Önkormányzatának éves statisztikai összegezése jóváhagyásáról IV.29.
 128/2008 2007. évi belső ellenőrzési tevékenységről IV.29.
 127/2008 Két ülés közötti eseményekről, átruházott hatáskörök gyakorlásáról IV.29.
 126/2008 Interpellációról IV.29.
 125/2008 Interpellációról IV.29.
 124/2008 A 2008. évi munkaterv módosításáról IV.18.
 123/2008 Testvérvárosi Héttel kapcsolatos eseményekről IV.18.
 122/2008 az Oktatási és Kulturális Minisztérium által – a könyvtárak állománygyarapítási összegének támogatására – kiírt pályázaton való részvételre, a beszerzési keret kiegészítéséről (önrész biztosításáról) IV.18.
 121/2008 Az ÉAOP-2007-2.1.1.A.B.C.D. számú pályázati kiírás keretében benyújtott „ Rendezvényturizmus erősítése a régió lehetőségeinek figyelembe vételével, Jászberény Városban” című pályázathoz szükséges tulajdonosi hozzájárulás megadásáról IV.18.
 120/2008 Az Észak-Alföldi Operatív Program keretében meghirdetett „Funkcióbővítő integrált települési fejlesztések támogatására” kiírt ÉAOP-2007-5.1.1.D. kódszámú pályázat benyújtásáról IV.18.
 119/2008 "A helyi közforgalmú közlekedés normatív támogatása" pályázathoz szükséges önkormányzati határozat meghozataláról IV.18.
 118/2008 Az intézményi közbeszerzések helyben központosításáról szóló rendelethez kapcsolódó feladatokról IV.18.
 117/2008 Jászberény Város Önkormányzata Közbeszerzési és Beszerzési Szabályzatával összefüggő kérdésekről IV.18.
 116/2008 Jászberény Város Önkormányzata Közbeszerzési és Beszerzési Szabályzatának elfogadásáról IV.18.
 115/2008 Költségvetési előirányzatok közötti átcsoportosításra IV.18.
 114/2008 SZENT ERZSÉBET KÓRHÁZ Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társasággal közhasznúsági megállapodás megkötéséről IV.18.
 113/2008 Megbízás továbbfoglalkoztatási ajánlat megtételére IV.18.
 112/2008 A SZENT ERZSÉBET KÓRHÁZ Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság és a JÁSZBERÉNYI EGÉSZSÉGÜGYI Vagyonkezelő Korlátolt Felelősségű Társaság Felügyelő Bizottsága ügyrendjének jóváhagyásáról IV.18.
 111/2008 Hozzájárulás ügyvezetői tisztségek betöltéséhez IV.11.
 110/2008 JÁSZBERÉNYI EGÉSZSÉGÜGYI Vagyonkezelő Korlátolt Felelősségű Társaság alapításáról IV.11.
 109/2008 SZENT ERZSÉBET KÓRHÁZ Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Közhasznú Kft. alapítá-sáról IV.11.
 108/2008 Jászberény Város Önkormányzata Egészségügyi Szolgálat megszüntetéséről, megszüntető okirat jóváhagyásáról IV.11.
 107/2008 A Jászberény Szent Erzsébet Kórház megszűntetéséről és a megszüntető okirat elfogadásáról IV.11.
 106/2008 A 261/2007./X.17./ önkormányzati határozat módosításáról IV.11.
 105/2008 A Jászberény, Váltó utca területének rendezéséről IV.11.
 104/2008 A kötvénykibocsátásról szóló 69/2008. (II.13.) önkormányzati határozat 2./ és 3./ pontjában megjelölt határidők módosításáról III.26.
 103/2008 A 2008. március 15-én fellépő művészek fellépési díjának biztosítására III.26.
 102/2008 A Polgármesteri Hivatal szervezeti átalakítására III.26.
 101/2008 Motoros találkozó helyszínének biztosításáról III.26.
 100/2008 Fózerné Sándor Ildikó tiszteletdíjról történő lemondásáról, alapítvány támogatásáról III.26.
 99/2008 Szádvári Gábor tiszteletdíjról történő lemondásáról, egyesület támogatásáról III.26.
 98/2008 Jászberény város sportszervezeteinek 2008. évi önkormányzati támogatásáról III.26.
 97/2008 A 4/2005. (I. 13.) önkormányzati határozattal jóváhagyott Településszerkezeti terv módosítá-sáról III.26.
 96/2008 A könyvtári és közgyűjteményi feladatok, valamint kulturális, művelődési feladatok társulási formában történő ellátásáról III.26.
 95/2008 Folklór Kulturális Közalapítvány támogatásáról III.26.
 94/2008 Técsői testvérvárosi kapcsolat felvételéről III.26.
 93/2008 A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés Gazdasági Bizottsága által meghirdetett, "Települési Környezetért" cím 2008. évi pályázaton történő részvételről III.26.
 92/2008 A Jászkun Volán Zrt-vel megkötött Közszolgálati szerződés módosításáról, valamint az éves önkormányzati támogatás mértékéről III.26.
 91/2008 Jászberény Város Önkormányzata 2008. évi Összesített Közbeszerzési Tervének jóváhagyásáról III.26.
 90/2008 Jászberény és Térsége Szennyvízközmű Önkormányzati Társulás (5100 Jászberény, Lehel vezér tér 18.), mint önálló jogi személyiségű, részben önálló gazdálkodó költségvetésű szerv megszüntető okiratának – a Társulásban részt vevő valamennyi település képviselő-testületének jóváhagyásával történő – elfogadásáról III.26.
 89/2008 "Megállapodás a jászsági települések szennyvízkezelésének megoldására hivatott projekthez szükséges címzett támogatásokhoz" tagi megállapodás módosításáról III.26.
 88/2008 Jászberény és térsége /Jászberény, Jászapáti, Jászárokszállás, Jászkisér, Jászszentandrás/ Szennyvízközmű Önkormányzati Társulás vagyonfelosztásának elfogadásáról III.26.
 87/2008 A balesetveszélyes csomópontok átépítésének társfinanszírozására kiírt pályázat benyújtására, a saját erő biztosításáról III.26.
 86/2008 A Szent Erzsébet Kórház és az Egészségügyi Szolgálat gazdasági társasággá alakításához szükséges ügyvédi megbízási szerződésről III.26.
 85/2008 Megüresedett háziorvosi körzet helyettesítésben történő ellátására vonatkozó szerződés megkötéséről III.26.
 84/2008 A sportkoncepcióban foglaltak időarányos végrehajtásáról III.26.
 83/2008 Két ülés közötti eseményekről, átruházott hatáskörök gyakorlásáról III.26.
 82/2008 Interpellációról III.26.
 80/2008 A 2008. évi munkaterv módosításáról III.7.
 79/2008 Az OLLÉ Öltöző Programban való részvételről III.7.
 78/2008 Állami vagyon térítésmentes átadására az önkormányzat részére III.7.
 77/2008 Az Észak-alföldi Operatív Program keretében meghirdetett „Közösségi közlekedés infrastrukturális fejlesztése” ÉAOP-2007-3.1.4./B. kódszámú pályázat benyújtásáról, az önerő biztosításáról III.7.
 76/2008 Az Észak-alföldi Operatív Program keretében meghirdetett „Települési bel-és külterületi vízrendezés támogatására” ÉAOP-2007-5.1.2.D kódszámú pályázat benyújtásáról, az önerő biztosításáról III.7.
 74/2008 A Lehel Sport Kht. pályázat beadására irányuló kérelmének elutasításáról II.27.
 73/2008 Jászberény Város Önkormányzata gazdálkodásának átfogó ellenőrzéséről szóló számvevői jelentésről II.27.
 72/2008 A Pannonplast Polifin A Vagyonkezelő Kft-vel kapcsolatos szerződéskötésről II.27.
 71/2008 Kötvénykibocsátásról szóló döntés megerősítéséről II.27.
 70/2008 A Szent Erzsébet Kórház és az Egészségügyi Szolgálat működését érintő kérdésekről szóló döntés megerősítéséről II.27.
 69/2008 Kötvénykibocsátásról II.13.
 68/2008 A Jászberény, 8325/6 hrsz.-ú telket magába foglaló telektömbre vonatkozó településrendezési előírások módosításáról II.13.
 67/2008 Ökoiskola régióközpont cím elnyeréséről II.13.
 66/2008 Jászberény Város Önkormányzata és a Déryné Művelődési Központ Botanika Szakköre közötti együttműködési megállapodás megkötéséről II.13.
 65/2008 A Folklór Kulturális Közalapítvány Jászberény, Víz utca 1. sz. alatti székházáról II.13.
 64/2008 a Térségi Integrált Szakképzési Központ létrehozására irányuló megállapodás megkötéséről és a társulás alapító okiratának elfogadásáról II.13.
 63/2008 Állásfoglalás kialakításáról a közoktatási intézmények átszervezésének szándékáról, illetve az intézményfenntartói jogok esetleges átadásának lehetőségéről a Jászsági Többcélú Társulásnak II.13.
 62/2008 Speciális szakiskolai osztályok indításáról II.13.
 61/2008 Két ülés közötti eseményekről, átruházott hatáskörök gyakorlásáról II.13.
 60/2008 A Szent Erzsébet Kórház és Egészségügyi Szolgálat működését érintő kérdésekről II.13.
 57/2008 A Portelki volt iskolaépület újrahasznosítására I.30.
 56/2008 A LEHEL Sportlétesítmények Vagyonkezelő Kft. hitelfelvételéhez készfizető kezesség vállalására I.30.
 55/2008 A "Jászkun kapitányok nyomában" c. projektben való részvételre az ÉAOP-2007-2.1.1.A.B.C.D. pályázat keretében versenyképes turisztikai termék- és attrakciófejlesztésről I.30.
 54/2008 Utazás 2008 kiállításon való részvételről I.30.
 53/2008 A Portelki Polgárőr Egyesület kérelméről I.30.
 52/2008 Jászberény Város Önkormányzata Közbeszerzési Bizottságának megválasztásáról I.30.
 51/2008 A Jászberény város településrendezési eszközeinek módosításához készült környezeti értékelés elfogadásáról I.30.
 50/2008 A 2008. évi köztisztviselői teljesítménykövetelmények alapját képező célokról I.30.
 49/2008 Jászberény Város Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosításáról I.30.
 48/2008 Jászberény Város Idősek Otthona Alapító Okiratának módosításáról I.30.
 47/2008 Egyesített Szociális Intézmény Alapító Okiratának módosításáról I.30.
 46/2008 Városi Bölcsőde Alapító Okiratának módosításáról I.30.
 45/2008 Az Egészségügyi Szolgálat Alapító Okiratának módosításáról I.30.
 44/2008 Szent Erzsébet Kórház Alapító Okiratának módosításáról I.30.
 43/2008 Jászberény Város Önkormányzata Hivatásos Tűzoltósága Alapító Okiratának módosításáról I.30.
 42/2008 az önkormányzati hivatásos tűzoltóság teljesítménykövetelményének alapját képező 2008. évi célok meghatározásáról I.30.
 41/2008 Alapító okirat módosításáról I.30.
 40/2008 Alapító okirat módosításáról I.30.
 39/2008 Alapító okirat módosításáról I.30.
 38/2008 Alapító okirat módosításáról I.30.
 37/2008 Alapító okirat módosításáról I.30.
 36/2008 Alapító okirat módosításáról I.30.
 35/2008 Alapító okirat módosításáról I.30.
 34/2008 Alapító okirat módosításáról I.30.
 33/2008 Alapító okirat módosításáról I.30.
 32/2008 Alapító okirat módosításáról I.30.
 31/2008 A Közoktatási Esélyegyenlőségi Program (esélyegyenlőségi intézkedési terv) jóváhagyásáról I.30.
 30/2008 A "MACI" Alapítvánnyal kötendő támogatási-feladatellátási megállapodás jóváhagyásáról I.30.
 29/2008 Juhász Dániel alpolgármester tiszteletdíjáról és költségátalányáról I.30.
 28/2008 Nagy András alpolgármester tiszteletdíjáról és költségátalányáról I.30.
 27/2008 A Városi Kincstár Alapító Okiratának módosításáról I.30.
 26/2008 A polgármester illetményének és költségátalányának megállapítására I.30.
 25/2008 A Szent Erzsébet Kórház és az Egészségügyi Szolgálat további működéséről szóló szakértői anyag véleményezésére I.30.
 24/2008 A 2007. évi önkormányzati pályázatokról I.30.
 23/2008 A Városi Bölcsőde működéséről, gazdálkodásáról I.30.
 22/2008 Átruházott hatáskörök gyakorlásáról I.30.
 21/2008 A két ülés között történt fontosabb eseményekről I.30.
 20/2008 A JSE támogatásának elnapolásáról I.24.
 19/2008 A Jászberény, Dózsa Gy.u.6. sz. alatti, nem lakás céljára szolgáló helyiség használatba adásáról I.24.
 18/2008 A hűtőgépgyári bekötőút felújítása, ívkorrekció kivitelezése tárgyú beruházásról adott tájékoztatóról I.24.
 17/2008 Az Észak-alföldi Operatív Program keretében meghirdetett „Integrált, szociális jellegű városrehabilitáció támogatására” ÉAOP-2007-5.1.1.A. kódszámú pályázat műszaki tartalmának előkészítése érdekében munkacsoport létrehozásáról I.24.
 16/2008 Az Észak-alföldi Operatív Program keretében meghirdetett „Funkcióbővítő integrált települési fejlesztések támogatására” ÉAOP-2007-5.1.1.D. kódszámú pályázat „Főtér fejlesztés” műszaki tartalmának előkészítése érdekében munkacsoport létrehozásáról I.24.
 15/2008 Az Észak-alföldi Operatív Program keretében meghirdetett „Közösségi közlekedés infrastrukturális fejlesztése” ÉAOP-2007-3.1.4./B. kódszámú pályázat műszaki tartalmának meghatározásáról I.24.
 14/2008 Az Észak-alföldi Operatív Program keretében meghirdetett „Versenyképes turisztikai termék-és attrakciófejlesztés támogatására” ÉAOP-2007-2.1.1.D. kódszámú pályázat keretében a szabadtéri színpad-fejlesztés műszaki tartalmának meghatározásáról I.24.
 13/2008 Az Észak-alföldi Operatív Program keretében meghirdetett „Versenyképes turisztikai termék-és attrakciófejlesztés támogatására” ÉAOP-2007-2.1.1.B. kódszámú pályázat keretében az Állat- és Növénykert fejlesztés műszaki tartalmának elfogadásáról, pályázat benyújtásáról I.24.
 12/2008 Az Észak-alföldi Operatív Program keretében meghirdetett „Versenyképes turisztikai termék-és attrakciófejlesztés támogatására” ÉAOP-2007-2.1.1.C. kódszámú pályázat keretében a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat konzorcium-vezetésével benyújtandó, a Jász Múzeumban és a Déryné Művelődési Központban tervezett fejlesztés műszaki tartalmának meghatározásáról I.24.
 11/2008 Az Észak-alföldi Operatív Program keretében meghirdetett „Ivóvízminőség-javítás kétfordulós pályázati konstrukcióban megvalósítandó projektek támogatására” kiírt KEOP-1.3.0. kódszámú pályázaton való részvételről I.24.
 10/2008 Az Észak-alföldi Operatív Program keretében meghirdetett „Települési bel-és külterületi vízrendezés támogatására” ÉAOP-2007-5.1.2.D kódszámú pályázat műszaki tartalmának meghatározásáról I.24.
 9/2008 A Környezet és Energia Operatív Program „ Települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszerek fejlesztése” KEOP-1.1.1. kódszámú pályázaton való részvételről I.24.
 8/2008 Az Észak-alföldi Operatív Program keretében meghirdetett Oktatási-nevelési intézmények fejlesztése c., ÉAOP-2007-4.1.1./2F kódszámú pályázat beadásáról a központi óvoda megépítése tárgyában I.24.
 7/2008 az Észak-alföldi Operatív Program keretében meghirdetett Oktatási-nevelési intézmények fejlesztése c., ÉAOP-2007-4.1.1./2F kódszámú pályázat beadásáról a Belvárosi Általános Iskola Bercsényi úti Tagintézmény 11 tanteremmel történő bővítése tárgyában I.24.
 6/2008 Az Egyesített Szociális Intézmény részére előirányzat biztosítása gépjármű vásárlásról I.24.
 4/2008 Önkormányzati határozat végrehajtási határidejének módosításáról I.8.
 3/2008 Munkaterv módosítására irányuló kezdeményezés elutasításáról I.8.
 2/2008 Új közterületek (utcák) elnevezéséről I.8.
 1/2008 Jászberény Város Idősek Otthona (Jászladány, Kossuth L. u. 106.) működéséről I.8.
 331/2007 Utak tulajdonjogának átvételéről XII.12.
 330/2007 A LEHEL Sportlétesítmények Vagyonkezelő Kft. tetőfelújítására XII.12.
 329/2007 Az Oktatási-nevelési intézmények fejlesztése c. pályázaton való részvételről a Belvárosi Általános Iskola és a Városi Óvodai Intézmény fejlesztésére XII.12.
 328/2007 A Környezet és Energia Operatív Program keretében meghirdetett „Szennyvízelvezetés és tisztítás” kétfordulós pályázati konstrukció első fordulójára pályázat benyújtásáról XII.12.
 327/2007 A Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat megszüntető okiratának jóváhagyásáról XII.12.
 326/2007 A Térségi Integrált Szakképzési Központ továbbfejlesztésére irányuló pályázathoz kapcsolódó együttműködési megállapodás elfogadásáról, a pályázati költség biztosításáról, illetve az ezt tartalmazó megállapodás elfogadásáról, valamint a Jász-Nagykun-Szolnok Szakképzés-szervezési Társulás létrehozásáról szóló szándéknyilatkozat elfogadásról XII.12.
 325/2007 Szent Erzsébet Kórház közalkalmazotti létszámának csökkentéséről, Prémiumévek programban való részvételről XII.12.
 324/2007 Jászberény Város Önkormányzata által fenntartott közoktatási, nevelési és szociális intézmények feladatfinanszírozási elveiről, a mutatók módosításáról XII.12.
 323/2007 Pénzeszköz-átadási megállapodás megkötéséről VIII.29.
 322//2007 Egyesített Szociális Intézmény Alapító Okiratának módosításáról XII.12.
 321/2007 A Szent Erzsébet Kórház és az Egészségügyi Szolgálat működését érintő kérdésekről XII.12.
 318/2007 A Képviselő-testület 2008. évi munkatervének jóváhagyására XII.12.
 316/2007 Lejárt határidejű képviselő-testületi határozat végrehajtásáról XII.12.
 315/2007 A két ülés közötti eseményekről, az átruházott hatáskörök gyakorlásáról szóló tájékoztatókról XII.12.
 314/2007 Interpellációról XII.12.
 311/2007 Szatmári Antalné képviselői tiszteletdíjról történő lemondásáról, alapítványok támogatásáról XI.23.
 310/2007 A kincstári vagyonba tartozó ingatlan önkormányzati tulajdonba adásáról XI.23.
 309/2007 A költségvetési szervek használatában lévő lakások további hasznosítására XI.23.
 308/2007 Utak tulajdonjogának átvételéről XI.23.
 307/2007 A Jászberényi Aprítógépgyár ZRt. cégnév módosításáról XI.23.
 306/2007 Jászberény Város közoktatási (települési-intézményi) esélyegyenlőségi terveinek elkészíttetésére, a szükséges anyagi fedezet biztosítására XI.23.
 305/2007 Az intézményi finaszírozás módosításáról XI.23.
 304//2007 Jászberény Város Önkormányzata „Gazdasági Program 2007-2010” elfogadásáról XI.23.
 303/2007 A Szociális és Vallásügyi Bizottság munkájáról XI.23.
 302/2007 A Jogi, Ügy- és Közrendi Bizottság munkájáról XI.23.
 301/2007 Az Egészségügyi és Sportbizottság munkájáról XI.23.
 300/2007 A helyi adókról és az adóellenőrzés tapasztalatairól XI.23.
 299/2007 Jászberény Város Önkormányzata 2008. évi költségvetési koncepciójáról XI.23.
 298/2007 Átruházott hatáskörök gyakorlásáról XI.23.
 297/2007 A két ülés között történt fontosabb eseményekről XI.23.
 296/2007 Interpellációs válasz elfogadásáról XI.23.
 291/2007 EURÓPA A POLGÁROKÉRT PROGRAM (2007–2013) pályázatán való részvételről X.31.
 290/2007 Az Észak-alföldi Operatív Program „Regionális hivatásforgalmú kerékpárutak fejlesztése” ÉAOP-2007-3.1.3. című pályázaton történő részvételről IX.26.
 289/2007 A megszűnt „Jászberény Közbiztonságáért Közalapítvány” pénzbeli és nem pénzbeli vagyonának elhelyezéséről X.31.
 288/2007 Alapítvány támogatásáról X.31.
 287/2007 Az Önkormányzat 2008. évi ellenőrzési tervéről X.31.
 286/2007 A LEHEL Sport és Szabadidő Központ Kht. javára történő pótbefizetésről X.31.
 285/2007 Jászberény Város Idősek Otthona lapostető felújításának támogatásáról X.31.
 284/2007 Szociális intézmények intézménytársulási formában történő működtetéséről X.31.
 283/2007 Támogató szolgáltatási feladat átadásáról X.31.
 282/2007 A Térségi Integrált Szakképzési Központ továbbfejlesztésére irányuló pályázatban való részvételről X.31.
 281/2007 A Városi Könyvtár és Információs Központ és a Déryné Művelődési Központ racionális működtetéséről X.31.
 280/2007 Az OLLÉ-Program keretében műfüves labdarúgópálya építéséről X.31.
 279/2007 Egészségügyi szerződés megkötéséről X.31.
 278/2007 "A közterületeken elkövetett jogsértések visszaszorítására készített programok megvalósítására" pályázaton való részvételről X.31.
 277/2007 Vízszállító gépjármű vásárlási pályázatához szükséges önrész biztosításáról és nyilatkozat kötelezettségek betartásáról X.31.
 276/2007 A nagyértékű tűzoltási és műszaki mentőfelszerelés, védőruházat, védőfelszerelés fejlesztése, korszerűsítése pályázathoz szükséges önrész biztosításáról és nyilatkozat kötelezettségek betartásáról X.31.
 275/2007 Gépjármű fecskendő felújítási pályázathoz szükséges önrész biztosításáról és nyilatkozat kötelezettségek betartásáról X.31.
 274/2007 Az SZMSZ előterjesztések rendjére vonatkozó szabályainak felülvizsgálatáról X.31.
 273/2007 A Klapka György Szakközép- és Szakiskola igazgatói álláshelyének betöltéséről X.31.
 272/2007 Bizottságok munkájáról szóló beszámolók elfogadásáról X.31.
 271/2007 Az önkormányzati tulajdonban álló lakások hasznosításáról X.31.
 270/2007 A Jászsági Többcélú Társulási Tanácsban végzett tevékenységről X.31.
 269/2007 Jászberény város közbiztonságának helyzetéről, a közbiztonság érdekében tett intézkedésekről X. 31.
 268/2007 A Jászberényi Tudásközpont jelenlegi helyzetéről X.31.
 267/2007 A két ülés között történt fontosabb eseményekről, átruházott hatáskörök gyakorlásáról X.31.
 266/2007 Interpellációra adott válasz elfogadásáról X.31.
 264/2007 Az országos főutak átkelési szakaszain, a járművek sebességének csökkentésére alkalmas beavatkozások kiépítésére kiírt pályázat benyújtásáról X.17.
 263/2007 Az "Útfelújítás a Szent Imre herceg út Szabadság tér - Rét utca közötti szakaszán" tárgyú nyertes pályázat támogatásának egy részéről történő lemondásról X.17.
 262/2007 Jászberény Szent Erzsébet Kórház mikrobiológiai laboratóriumának átmeneti szüneteltetéséről X.17.
 261/2007 Családsegítés és gyermekjóléti szolgáltatási feladatok ellátásának helyszínéről X.17.
 260/2007 A "Jászberény a Jászság őrzője" címmel a Norvég Finanszírozási Mechanizmusok programra benyújtott pályázat ismételt benyújtásáról IX.26.
 259/2007 Az Észak-alföldi Operatív Program "Önkormányzati utak fejlesztése" – ÉAOP-2007-3.1.2. című pályázaton történő részvételről IX.26.
 258/2007 Az önkormányzati intézmények létszámának megállapításáról, az ehhez kapcsolódó költségvetési támogatás igénylésének benyújtásáról IX.26.
 256/2007 PR-Telecom Zrt-vel kötendő támogatási szerződésről IX.12.
 255/2007 Belterületi ingatlant érintő építési tilalom törléséről IX. 12.
 254/2007 Mikro-körzeti társulási megállapodás módosításáról IX. 12.
 253/2007 Jászberény Város Idősek Otthona (Jászladány, Kossuth u. 106.) további működtetéséről IX.12.
 252/2007 Jászberény Város Idősek Otthona (Jászladány, Kossuth u. 106.) átadásáról IX.12.
 251/2007 Érdekképviseleti fórum tagjára a Városi Bölcsődében IX. 12.
 250/2007 Nagy András képviselői tiszteletdíjról történő lemondásáról, alapítvány támogatásáról IX.12.
 249/2007 Alapítvány támogatásáról IX. 12.
 248/2007 A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat 2008. évi fordulójához való csatlakozásról IX. 12.
 247/2007 Családsegítés és gyermekjóléti szolgáltatási feladat átadásáról IX.12.
 246/2007 A Jászberényi Református Egyház Gólya Óvodájának támogatásáról IX.12.
 245/2007 Az egységes városi közbeszerzés bevezetésének részleteiről IX.12.
 244/2007 Jászberény Város egészségképéről és egészségtervéről IX.12.
 240/2007 A helyi építészeti-műszaki tervtanács megalakításának előkészületéről szóló 229/2007. (VIII. 29.) öh. végrehajtási határidejének módosításáról IX. 12.
 237/2007 A Maci Alapítványi Óvoda, Fejlesztő Iskola és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat támogatásáról IX.05.
 236/2007 Az SZMSZ- módosítással összefüggő önkormányzati rendelet-módosítás/ok/ előkészítéséről IX.05.
 232/2007 Jászberény „Erzsébet” Kórház Alapító Okiratának módosításáról VIII.29.
 231/2007 Közhasznú foglalkoztatás önerejének biztosítására VIII.29.
 230/2007 Velkei Zoltán képviselői tiszteletdíjról történő lemondásáról, egyesület támogatásáról VIII.29.
 229/2007 Helyi építészeti-műszaki tervtanács megalakításának előkészületeiről VIII.29.
 228/2007 a H-Generál JSE asztalitenisz szakosztályának és a JSE labdarúgó szakosztályának támogatásáról VIII.29.
 227/2007 Jászberény Város Önkormányzata 2007. évi összesített Közbeszerzési Tervének módosításáról VIII.29.
 226/2007 A közoktatási társulások által fenntartott intézmények költségvetéseinek meghatározásáról VIII.29.
 225/2007 Pénzeszköz-átadási megállapodás megkötéséről VIII. 29.
 224/2007 a Belvárosi Általános Iskola intézményi létszámának emeléséről VIII.29.
 223/2007 alapítvány támogatásáról VIII.29.
 222/2007 Alapítványok támogatásáról VIII.29.
 221/2007 A „Városi Zagyva rehabilitáció” tárgyú projektnek az EGT és a Norvég Finanszírozási Me-chanizmusok programra történő benyújtásáról VIII.29.
 220/2007 Akadálymentesítés támogatására „Egyenlő esélyű hozzáférés a közszolgáltatásokhoz” című pályázaton való részvételre VIII.29.
 219/2007 Gróf Apponyi Albert Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Intézmény akadálymentesíté-sének támogatására az Egyenlő esélyű hozzáférés a közszolgáltatásokhoz című pályázaton való részvételről VIII.29.
 218/2007 Jászberény város Önkormányzata Közbeszerzési Bizottságának megválasztásáról VIII.29.
 217/2007 A levegőtisztaság védelméről szóló önkormányzati rendelet megalkotásáról VIII.29.
 216/2007 Az önkormányzati képviselők és nem képviselő bizottsági tagok részére biztosított informatikai eszközök használatáról szóló Szabályzat elfogadásáról VIII. 29.
 207/2007 A Gr. Apponyi Albert Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Portelki Tagintézménye megszüntetéséről, valamint az intézmény alapító okiratának módosításáról VIII.21.
 206/2007 A Nevelési és Pályaválasztási Tanácsadó Megszüntető Okiratának jóváhagyásáról VIII.21.
 205/2007 Jászberény Város Idősek Otthona (Jászladány, Kossuth u. 106.) átadásáról VIII.21.
 199/2007 A Városi Óvodai Intézmény „Kuckó” Óvodájában ideiglenes melegítő konyha létesítéséről, épület-károsodás megszüntetéséről VII.24.
 198/2007 A Nevelési és Pályaválasztási Tanácsadó átadás-átvételével kapcsolatos megállapodás jóvá-hagyásáról VII.24.
 195/2007 Jászberény város Önkormányzata Közbeszerzési Bizottságának megválasztásáról VII.24.
 164/2007 Jászberény integrált Városfejlesztési Koncepciójáról és Stratégiai Programjáról VI.27.
 256/ 2007 PR-Telecom Zrt-vel kötendő támogatási szerződésről IX.12.
 204/2007 Motoros találkozó előkészületeiről VIII.21.
 197/2007 A Gr. Apponyi Albert Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Portelki Tagintézménye megszüntetésére vonatkozó szándéknyilatkozatról VII.24.
 196/2007 Az Európai Mobilitási Hét és Európai Autómentes Nap rendezvényhez történő csatlakozás-ról VII.24.
 193/2007 Motoros találkozó előkészületeiről VII.24.
 151/2007 Az Észak-alföldi Regionális Egészségügyi Tanács tagjáról VI.27.
 Z-189/2007 Ingyenes használati jog biztosításáról VI.27.
 Z-187/2007 A Jászberény, Váltó utca terület rendezéséről VI.27.
 Z-185/2007 Jászberény Város Önkormányzata könyvvizsgálójának személyére VI.27.
 184/2007 Jászberény Város Önkormányzata Képviselőtestülete – Jászberény Város 2007. évi költségvetési el?irányzatainak megállapításáról szóló 7/2007. (II.23.) önkormányzati rendeletének 7. § (2) bekezdésében található általános tartalék csökkentéséről VI.27.
 183/2007 A 243/2006.(XII.13.) önkormányzati határozat módosításáról VI.27.
 182/2007 Alapítványok támogatásáról VI.27.
 181/2007 A Vasutas Települések Szövetségéből történő kilépésről VI.27.
 180/2007 a Jászberényi SE, a JTKF DSE, a Jászberényi Röplabda Klub és a Jászberényi Kosárlabda Klub 2007. évi önkormányzati támogatásáról VI.27.
 179/2007 Az Erzsébet Kórház támogatásáról VI.27.
 178/2007 Jászberény város informatikai és távközlési koncepciójának elkészítése és az e-önkormányzás 1. ütemének megvalósítása VI.27.
 177/2007 Vezetékes és mobiltelefon, valamint Internet szolgáltatások egységes beszerzésének előkészületeiről VI.27.
 176/2007 Jászberény város Önkormányzata Közbeszerzési Bizottságának megválasztásáról VI.27.
 175/2007 Akadálymentesítés támogatására (Egyenlő esélyű hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) pályázaton való részvételről VI.27.
 174/2007 Intézményfenntartó társulással kapcsolatos megállapodások jóváhagyásáról, alapító okiratok módosításáról VI.27.
 173/2007 Alapítvány támogatásáról VI.27.
 172/2007 A Lehel Vezér Gimnázium intézményi létszámának emeléséről VI.27.
 171/2007 A Palotásy János Zeneiskola alapító okiratának módosításáról VI.27.
 170/2007 A Sáros András Közalapítvány megszüntetéséről VI.27.
 169/2007 A Gr. Apponyi Albert Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény igazgatói álláshelyének betöltéséről VI.27.
 168/2007 A Liska József Erősáramú Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium igazgatói álláshelyének betöltéséről VI.27.
 167/2007 A Lehel Vezér Gimnázium igazgató álláshelyének betöltéséről VI.27.
 166/2007 "Jászberény Közbiztonságáért" Közalapítvány megszüntetéséről VI.27.
 165/2007 A közterület-használat egyes kérdéseiről szóló 9/2003. (III.28.) önkormányzati rendelet módosításáról, illetve a hirdető berendezések és hirdetmények elhelyezéséről szóló önkormányzati rendelet megalkotásáról VI.27.
 155/2007 Lejárt határidejű önkormányzati határozat végrehajtásáról VI.27.
 149/2007 Kérdésekről VI.27.
 148/2007 Földterület tulajdonba vagy ingyenes vagyonkezelésbe történő adásáról VI.20.
 146/2007 A Nevelési és Pályaválasztási Tanácsadó átadásáról VI. 6.
 140/2007 A Jászsági Többcélú Társulás módosított Társulási Megállapodásának elfogadásáról V.30.
 139/2007 Földterület vagyonkezelésbe történő adásáról V.30.
 138/2007 Génmódosítás-mentes övezethet történő csatlakozásról V.30.
 137/2007 közlekedésbiztonsági kerékpárutak építésének támogatása tárgyú pályázat benyújtásáról V.30.
 136/2007 A Jászberényi SE felnőtt labdarúgó szakosztályának támogatására V. 30.
 135/2007 Az OLLÉ programban való részvételről V. 30.
 134/2007 A Klapka György Szakközép- és Szakiskola intézményi létszámának emeléséről V. 30.
 133/2007 A Klapka György Szakközép- és Szakiskola igazgatói álláshelyének betöltésével kapcsolatos intézkedésről V. 30.
 132/2007 A Klapka György Szakközép- és Szakiskola alapító okiratának módosításáról V. 30.
 131/2007 A kulturális szakemberek szervezett képzéséről V.30.
 130/2007 A Testvérvárosi Kapcsolatok Közalapítvány alapító okiratának módosításáról V.30.
 129/2007 Alapítványok támogatásáról V.30.
 128/2007 Alapítvány támogatásáról V. 30.
 127/2007 A 2006. évi zárszámadási rendeletben elfogadott szabad pénzmaradvány felhasználásáról V.30.
 124/2007 A gyermekek védelmének körében végzett hatósági tevékenységről V.30.
 123/2007 A gyermekjóléti-gyermekvédelmi feladatok ellátásáról V.30.
 119/2007 A Testvérvárosi Kapcsolatok Közalapítvány gazdálkodásáról V.30.
 118/2007 A Sáros András Közalapítvány gazdálkodásáról V.30.
 117/2007 A Jászberény Közbiztonságáért Közalapítvány gazdálkodásáról V.30.
 151/2007 Az Észak-alföldi Regionális Egészségügyi Tanács tagjáról VI.27.
 150/2007 Önkormányzati finanszírozású televíziós műsorszolgáltatással kapcsolatos szerződés megkötéséről VI.27.
 126/2007 A Gr. Apponyi Albert Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény átszervezéséről V.30.
 120/2007 A Hamza Múzeum és Jász Galéria Közalapítvány gazdálkodásáról V.30.
 112/2007 Intézményfenntartó társulásokhoz történő csatlakozásra vonatkozó szándéknyilatkozatról V.15.
 110/2007 A Jászberényi Beszállítói Tudásközpont Önkormányzati Ideiglenes Bizottság létrehozásáról IV.25.
 109/2007 Alapítványok támogatásáról IV.25.
 107/2007 A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat által meghirdetett, a "Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Parlagfű-mentesítési Alap" terhére, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyében megvalósuló parlagfű-mentesítési tevékenységek támogatására irányuló pályázaton történő részvételről IV.25.
 106/2007 Jászberény város Önkormányzata Közbeszerzési Bizottságának megválasztásáról IV.25.
 105/2007 Jászberény város Önkormányzata Közbeszerzési Bizottságának megválasztásáról IV.25.
 104/2007 Jászberény Város Önkormányzatának éves statisztikai összegezése jóváhagyásáról IV.25.
 103/2007 Az Erzsébet Kórház Észak-alföldi Integrált Rehabilitációs Projektben való részvételéről IV.25.
 102/2007 Az Erzsébet Kórház struktúra-átalakítási pályázatának benyújtásáról IV.25.
 101/2007 Jászberény város sportszervezeteinek 2007. évi önkormányzati támogatásáról IV.25.
 100/2007 A Folklór Kulturális Közalapítvány alapító okiratának módosításáról IV.25.
 99/2007 Az önkormányzati nevelési-oktatási intézmények minőségirányítási programjainak jóváhagyásáról IV.25.
 98/2007 Jászberény város főépítészi teendőinek ellátásáról IV.25.
 97/2007 Jászsági Többcélú Társulási Tanácsban végzett tevékenységről IV.25.
 96/2007 2006. évi belső ellenőrzési tevékenységről IV.25.
 95/2007 Gróf Apponyi Albert Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tevékenységéről IV.25.
 94/2007 Jászberény adott területének idegenforgalmi célú fejlesztési, -és területhasznosítási koncepciójáról, és a kapcsolódó tanulmányok, pályázati anyagok elkészítéséről IV.25.
 93/2007 Lejárt határidejű képviselő-testületi határozat végrehajtásáról IV.25.
 92/2007 Két ülés közötti eseményekről, átruházott hatáskörök gyakorlásáról IV.25.
 Z-88/2007 A PR-TELECOM Zrt-vel kötött szerződés felülvizsgálatáról III. 28.
 Z-26/2007 Díszpolgári cím és PRO URBE JÁSZBERÉNY emlékérem adományozásáról I.24.
 Z-27/2007 Közszolgálati Életmű-díj és Közszolgálati Nívódíj adományozásáról I.24.
 Z-89/2007 Helyi bírósági ülnökök megválasztásáról III.28.
 Z-59/2007 A 2006. évi Sportleg-díjak odaítéléséről II.14.
 85/2007 A Jászberény, Kossuth L. u. 120. sz. alatti orvosi rendelő bérleti díjáról III.28.
 84/2007 Az Erzsébet Kórház fekvőbeteg-szakellátási kapacitásairól és az ellátási területek meghatározásáról III.28.
 83/2007 A tanítási időkeretek csökkentésével kapcsolatos fenntartói állásfoglalásról III.28.
 82/2007 Jászberény Város Önkormányzata által fenntartott intézmények vonatkozásában a nyugdíjas foglalkoztatás felülvizsgálatáról szóló 42/2007. (II.7.) önkormányzati határozat módosításáról III.28.
 81/2007 Új közterület (utca) elnevezéséről III.28.
 80/2007 A decentralizált "települési önkormányzati szilárd burkolatú belterületi közutak burkolat-felújítása" pályázat benyújtásáról ( Szent Imre herceg út – /Szabadság tér-Rét utca között/) III.28.
 79/2007 Jászberény város Önkormányzata Közbeszerzési Bizottságának megválasztásáról III.28.
 78/2007 Jászberény Város Önkormányzata Közbeszerzési Szabályzatának módosításáról III.28.
 77/2007 Jászberény Erzsébet Kórház "egészségügyi gép-műszer beszerzés" tárgyú célpályázat keretében előirányzat maradványról történő lemondásról III.28.
 76/2007 A "Jászberény Városi Könyvtár bővítése és átalakítása" tárgyú címzett pályázat keretében elő- irányzatról történ? lemondásról III.28.
 75/2007 Az iparosított technológiával épült lakóépületek energiatakarékos felújítási programjának elfogadásáról szóló 8/2006. (I. 25.) önkormányzati határozat módosításáról III.28.
 74/2007 "A helyi közforgalmú közlekedés normatív támogatása" pályázathoz szükséges önkormányzati határozat meghozataláról III.28.
 73/2007 Könyvvizsgálói pályázat kiírására III.28.
 72/2007 A családsegítő és gyermekjóléti szolgáltatás ellátásáról III.28.
 71/2007 Jászberény város főépítészi teendőinek ellátásáról III.28.
 70/2007 Az önkormányzati fenntartású óvodák és általános iskolák felvételi körzetének kialakításáról III.28.
 68/2007 Az Erzsébet Kórház felügyelő tanácsa tagjairól III.28.
 67/2007 Jászberény Város Önkormányzata Gazdaságfejlesztési Programjának felülvizsgálatára III.28.
 65/2007 Sportkoncepcióban foglaltak végrehajtásáról, új sportkoncepció beterjesztéséről III.28.
 64/2007 Jászberény Város Önkormányzata 2007. évi Összesített Közbeszerzési Tervének jóváhagyásáról III.28.
 60/2007 Interpellációról III.28.
 55/2007 Az „Erzsébet Kórház Szülészet-Nőgyógyászati Osztály építése, Belgyógyászati Osztály rekonstrukciós bővítése” tárgyú címzett pályázat önerejének növeléséről II.14.
 54/2007 Jászberény Város településrendezési tervének és helyi építési szabályzatának részterületeket érintő módosításával összefüggő környezeti vizsgálat készítéséről II.14.
 53/2007 Az Észak-alföldi Regionális Egészségügyi Tanács egészségügyi szolgáltatók közötti szakellátási normatívák és ellátási területek felosztási javaslatáról szóló 9/2007. (01. 19.) számú határozatának jóváhagyásáról II.14.
 52/2007 Laboratóriumi diagnosztikai feladatok ellátásáról II.14.
 51/2007 A vizitdíjról és a kórházi napidíjról szóló szabályzat jóváhagyásáról II.14.
 50/2007 Harangjáték elhelyezéséről II.14.
 49/2007 Ad hoc bizottsági javaslatok középiskolák átszervezéséről II.14.
 44/2007 Interpellációról II.14.
 42/2007 Jászberény Város Önkormányzata által fenntartott intézmények vonatkozásában a nyugdíjas foglalkoztatás felülvizsgálatáról II.7.
 41/2007 A 2007. évi költségvetési munkaanyagban kiadott intézményi költségvetési főösszeg csökkentésére II.7.
 40/2007 A 2007. évi költségvetési munkaanyagban kiadott intézményi költségvetési főösszeg csökkentésére II.7.
 39/2007 A 2007. évi költségvetési munkaanyagban kiadott intézményi költségvetési főösszeg csökkentésére II.7.
 38/2007 Közművelődési intézményi tevékenység racionalizálására II.7.
 37/2007 Jászberény Város Polgármesteri Hivatalának átvilágításáról és felkérés a VV Zrt., a Lehel Sport Szabadidő Kht., valamint a Lehel Sport Kft. átvilágítására II.7.
 36/2007 Alapfokú nevelési és oktatási intézmények fejlesztésének prioritásáról II.7.
 35/2007 A gróf Apponyi Albert Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Portelki tagintézményéről II.7.
 34/2007 A 2007. évi költségvetési munkaanyagban kiadott intézményi költségvetési főösszeg csökkentésére II.7.
 33/2007 A középiskolákról és az igazgatói álláshely pályáztatásáról II.7.
 32/2007 Egyesített Szociális Intézmény költségtakarékos működéséről II.7.
 31/2007 A Nevelési és Pályaválasztási Tanácsadóról II.7.
 30/2007 Jászberény Város Idősek Otthonáról II.7.
 29/2007 Az Erzsébet Kórház üzemeltetéséről II.7.
 28/2007 Erzsébet Kórház fül-orr-gégészeti fekvőbeteg ellátásának szüneteltetéséről II. 1.
 25/2007 Ingatlanrészek térítésmentes átvételéről I.24.
 24/2007 Önkormányzati tulajdonú ingatlan hasznosításáról I.24.
 23/2007 Az OLLÉ-programban való részvételről I.24.
 22/2007 Ideiglenes bizottság létrehozásáról I.24.
 21/2007 Az Erzsébet Kórház működési támogatásáról I.24.
 20/2007 Az önkormányzati hivatásos tűzoltóság teljesítménykövetelményének alapját képező 2007. évi célok meghatározásáról I.24.
 19/2007 A 2007. évi köztisztviselői teljesítménykövetelmények alapját képező célokról I.24.
 18/2007 A „MACI” Alapítvánnyal kötendő támogatási megállapodás jóváhagyásáról I.24.
 17/2007 Lóverseny és bukmékeri fogadással kapcsolatos fogadóiroda létesítéséről I.24.
 16/2007 Építészeti Műszaki Tervtanács alakításáról elvi döntés társulásos vagy városban alakításáról I.24.
 14/2007 Az Erzsébet Kórház 2007. évi tervezett működéséről I.24.
 13/2007 Az Állat-és Növénykert rövid- és középtávú terveiről I.24.
 12/2007 Jászberény közbiztonsági helyzetének javításával összefüggő tevékenységről és elképzelésekről I.24.
 11/2007 A város középiskolái, a Városi Könyvtár és más, bizottságok által nem vizsgált városi intézményekkel összefüggő tevékenységről és elképzelésekről I.24.
 10/2007 Az Egyesített Szociális Intézettel összefüggő tevékenységről és elképzelésekről I.24.
 9/2007 A Neszűrrel összefüggő tevékenységről és elképzelésekről, valamint a kerékpárutak pályázati lehetőségeiről I.24.
 8/2007 Az Egészségügyi Szolgálattal és az Erzsébet Kórházzal összefüggő tevékenységről, elképzelésekről I.24.
 7/2007 A jégpálya üzembe helyezésének lehetőségeit vizsgáló tevékenységről, elképzelésekről I.24.
 6/2007 A város parkolási helyzetéről, fejlesztésének lehetőségeiről I.24.
 3/2007 A Jászberényi Nyár szervezésére létrehozott ad hoc bizottság tevékenységéről, elképzeléseiről I.3.
 2/2007 A Városi Szenátus tevékenységéről I.3.
 1/2007 A főépítészi állás betöltésére I.3.
 86/2007 Motoros találkozó helyszínének biztosításáról III.28.
 5/2007 A PR TELECOM Zrt. városban végzett hálózatépítésének jelenlegi állapotáról, a fejlesztési tervekről, a helyi műsorszolgáltatásról I.24.
 15/2007 A Fekete – Bajcsy – Pipacs utca környezetszennyezésének feltárásáról I.24.
 195/2006 A "Jászberény, a Jászság őrzője" című pályázathoz szükséges saját forrás kiegészítése céljá-ból az EU Önerő Alap támogatás című pályázaton történő részvételről X. 26.
 194/2006 A "Jászberény Hűtőgépgyári bekötőút felújítása, ívkorrekció kivitelezése, buszperonok átalakítása" című pályázathoz szükséges saját forrás kiegészítése céljából az EU Önerő Alap támogatás című pályázaton történő részvételről X. 26.
 192/2006 Jászberény Város Önkormányzata 2006. évi összesített Közbeszerzési Tervének módosításáról X. 16.
 191/2006 Jászberény Város Önkormányzata Közbeszerzési Szabályzatának módosításáról, ideiglenes közbeszerzési bizottság megválasztásáról szóló 169/2006. (IX.15.) önkormányzati határozat hatályon kívül helyezéséről X. 16.
 190/2006 Jászberény Város Önkormányzata Közbeszerzési Bizottságának megválasztásáról X. 16.
 189/2006 Jászberény Város Önkormányzata Közbeszerzési Bizottságának megválasztásáról X. 16.
 188/2006 Jászberény Város Önkormányzata Közbeszerzési Bizottságainak megválasztásáról X. 16.
 187/2006 Jászberény Város Önkormányzata Közbeszerzési Bizottságának megválasztásáról X. 16.
 185/2006 Jászberény város főépítészi teendőinek ellátásáról X. 16.
 184/2006 Dr. Magyar Levente részére 3 havi juttatás megállapításáról X. 16.
 183/2006 Juhász Dániel alpolgármester tiszteletdíjáról és költségátalányáról X. 16.
 182/2006 Nagy András alpolgármester tiszteletdíjáról és költségátalányáról X. 16.
 181/2006 Alpolgármester megválasztásáról X. 16.
 180/2006 Alpolgármester megválasztásáról X. 16.
 174/2006 A Jászberényi Kosárlabda Klub és a Jászberényi SE rövidpályás gyorskorcsolyázóinak ön-kormányzati támogatásáról IX. 15.
 173/2006 Jászberény Város Önkormányzata Hivatásos Tűzoltósága parancsnoki beosztásra pályázat kiírásáról IX. 15.
 172/2006 A Folklór Kulturális Közalapítvány kuratóriumi elnökének, kuratóriumi tagjának és fel-ügyelő bizottsági tagjának kijelöléséről, alapító okiratának módosításáról IX. 15.
 171/2006 A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat 2007. évi fordulójához való csatlakozásról IX. 15.
 170/2006 A Jászberény, Pesti u. 21/A. szám alatti kazánház ?Panelprogram? keretén belül történő korszerűsítésének önkormányzati támogatásáról IX. 15.
 169/2006 Jászberény Város Önkormányzata Közbeszerzési Szabályzatának módosításáról, ideiglenes közbeszerzési bizottság megválasztásáról IX. 15.
 168/2006 A ROP 2.1.2 pályázat keretében fejlesztendő ingatlanok törzsvagyonba vételéről és törzsva-gyonban tartásáról IX. 15.
 167/2006 Önkormányzati határozat módosításáról IX. 15.
 166/2006 Az EGT és Norvég Finanszírozási Mechanizmusok keretében meghirdetett pályázat benyúj-tásáról IX. 15.
 165/2006 Az Ipartelep úti gyalog- és kerékpárút megépítésére benyújtott pályázathoz szükséges önerő összegének növeléséről IX. 15.
 156/2006 A Jászberény, Gyöngyösi u. 7. sz. alatti ingatlan használatba adásáról VIII. 29.
 155/2006 Ingatlanrészek térítésmentes átvételéről VIII. 29.
 154/2006 A FOTEX-OFOTÉRT Kft. bérleti szerződés módosítására vonatkozó kérelméről VIII. 29.
 153/2006 Bujdosó József képviselői tiszteletdíjról történő lemondásáról, szervezetek támogatásáról VIII. 29.
 152/2006 "Lakbértámogatás" pályázat benyújtásáról VIII. 29.
 148/ 2006 A "Béla ? Pesti - Bajcsy Zsilinszky - Korcsolya utcák burkolatfelújítása" tárgyú nyertes pályázat önerejének növeléséről VIII. 29.
 147/2006 Önkormányzati intézmények világítási rendszerének korszerűsítésére, energiaköltségeinek csökkentésére készült ajánlat elfogadásáról VIII. 29.
 146/ 2006 A Jászberény városi szennyvíztisztító telep fejlesztésének elvi engedélyezési tervének előkészítéséről VIII. 29.
 145/2006 A főtéri gúlákkal kapcsolatos teendőkről szóló 43/2006. (III. 29.) önkormányzati határozat végrehajtásáról, az EGT és Norvég Finanszírozási Mechanizmusok keretében meghirdetett pályázat előkészítéséről VIII. 29.
 144/2006 A városi stadion fejlesztéséről VIII. 29.
 143/2006 Műszerek beszerzéséről VIII. 29.
 142/2006 Sportszervezetek önkormányzati támogatásáról VIII. 29.
 141/2006 Garanciavállalásról leány ifjúsági röplabda Európa-bajnoki selejtező megrendezéséhez VIII. 29.
 140/ 2006 Jászberény Város Önkormányzata települési hulladékgazdálkodásával összefüggő támogatás felhasználásáról VIII. 29.
 139/2006 Jászberény város közoktatás-feladatellátási, intézményhálózat működtetési és fejlesztési tervének (intézkedési tervének) felülvizsgálatáról VIII. 29.
 138/2006 Jászberény Város Településfejlesztési Koncepciójának módosításáról VIII. 29.
 137/2006 Képviselői számítógépek és nyomtatók tulajdonjogának átadásáról, új számítógépek beszer-zéséről VIII. 29.
 136/ 2006 Jászberény Város szociális szolgáltatástervezési koncepciójának felülvizsgálatáról VIII. 29.
 134/2006 A Környezetvédelmi Programban foglaltak időarányos végrehajtásáról VIII.29.
 Z-131/2006 A Helyi Választási Bizottság és a kisebbségi szavazatszámláló bizottság megválasztásáról VIII. 3.
 Z-126/2006 Kiemelkedő eredményeket elért sportolók jutalmazásáról VI. 28.
 130/2006 A LEHEL Sportlétesítmények Vagyonkezelő Kft. hitelfelvételéhez készfizető kezesség válla-lására, és önkormányzati támogatásra. VIII. 3.
 129/2006 Jászberény Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2006. évi munkatervének módosítása VIII. 3.
 128/2006 A „Jász-Nagykun-Szolnok Megyei 13 település szennyvízelvezetése és tisztítása” nevezetű projekthez történő kapcsolódási szándékra és ezen belül Jásztelek és Jászjákóhalma szennyvizeinek befogadásáról VII.17.
 121/2006 A Jászberényi SE, a JTK DSE, a Jászberényi Röplabda Klub és a Jászberényi Kosárlabda SE 2006. évi önkormányzati támogatásáról VI. 28.
 120/2006 Az önkormányzati iskolák úszásoktatásának támogatásáról VI. 28.
 119/2006 A LEHEL Sport és Szabadidő Központ Kht. javára történő pótbefizetésről VI. 28.
 118/2006 Székely Mihály Kórus Közművelődési Alapítvány támogatásáról VI. 28.
 117/2006 Hamza Múzeum és Jász Galéria Közalapítvány támogatásáról VI. 28.
 116/2006 A Belvárosi Általános Iskola Eltérő Tantervű Tagozatán lévő, megszűnt szakiskolai tanter-mek átalakításáról VI. 28.
 115/2006 A Környezetvédelmi, Vízügyi és Természetvédelmi Minisztérium által kezdeményezett” Hul-ladékgazdálkodási fehér foltok ” tárgyú projekthez való csatlakozásról a REGIO-KOM Tér-ségi Kommunális Szolgáltató Társuláson belül VI. 28.
 114/2006 Az Európai Mobilitási Hét és Európai Autómentes Nap rendezvényhez történő csatlakozásá-ról VI. 28.
 113/2006 Az „Energiahatékony Önkormányzatok Szövetsége”- hez történő csatlakozásról VI. 28.
 111/2006 A volt Huszár- laktanya hasznosításáról VI. 28.
 99/2006 Az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács által kiírt decentralizált „települési közszol-gáltatás-fejlesztés” támogatás iránt benyújtott pályázathoz szükséges önerő összegének nö-veléséről V. 31.
 98/2006 Az Ipartelep úti gyalog- és kerékpárút megépítésére benyújtott pályázathoz szükséges önerő összegének növeléséről V. 31.
 97/2006 A „Béla – Pesti - Bajcsy Zsilinszky - Korcsolya utcák burkolat-felújítása” tárgyú nyertes pályázat megvalósításáról V. 31.
 96/2006 A Jászberény Erzsébet Kórház egészségügyi gép-, műszerbeszerzés céltámogatással történő megvalósításához szükséges igénybejelentés módosításáról, az önerő biztosításáról V. 31.
 94/2006 A Jászberény Város Önkormányzat és az Electrolux Lehel Kft. közötti sporttámogatási megállapodás aláírásáról V. 31.
 93/2006 Az Észak-alföldi Regionális Egészségügyi Informatikai Közhasznú Társaságban történő részvételről V. 31.
 92/2006 Az Erzsébet Kórház járóbeteg-szakellátásai közötti kapacitás-átcsoportosításról szóló 67/2006. (IV.26.) önkormányzati határozat módosításáról V. 31.
 90/2006 Jászberény Város Önkormányzatának éves statisztikai összegzése jóváhagyásáról V. 31.
 89/2006 Jászberény Város Önkormányzata Közbeszerzési Bizottságának megválasztásáról V. 31.
 88/2006 Alapítvány támogatásáról V. 31.
 87/2006 Alapítvány támogatásáról V. 31.
 86/2006 Alapítványok támogatásáról V. 31.
 85/2006 Alapítványok támogatásáról V. 31.
 84/2006 A Nagyboldogasszony Kéttannyelvű Katolikus Általános Iskola oktató-nevelő munkájáról V. 31.
 83/2006 A gyermekek védelmének körében végzett hatósági tevékenységről V. 31.
 82/2006 A gyermekjóléti-gyermekvédelmi feladatok ellátásáról V. 31.
 74/2006 A Bercsényi út 27. szám alatti ingatlan önkormányzati tulajdonba adásával kapcsolatos tárgyalásokról V. 22.
 73/2006 Szakképzési programok előkészítését szolgáló, szakképző intézmények fejlesztésére vonatkozó, intézmények infrastrukturális és az intézmények együttműködésének fejlesztését szolgáló tervek elkészítésére beadandó pályázatról IV. 26.
 72/2006 A Jászberényi Vagyonkezelő és Városüzemeltető Rt. alaptőke emeléséről IV. 26.
 71/2006 Bujdosó József képviselői tiszteletdíjról történő lemondásáról, szervezetek támogatásáról IV. 26.
 70/2006 Szatmári Zoltán tiszteletdíjáról történő lemondásról, szervezetek támogatásáról IV. 26.
 69/2006 A Hűtőgépgyári bekötőút terület biztosításáról IV. 26.
 68/2006 A Jászberény, Váltó utca terület rendezéséről IV. 26.
 67/2006 Az Erzsébet Kórház járóbeteg-szakellátásai közötti kapacitás-átcsoportosításról IV. 26.
 66/2006 A Városi Kincstár tetőterében épülő lakások hasznosításáról IV. 26.
 65/2006 A Tisza Hulladékgazdálkodási Klaszter által benyújtandó pályázathoz szükséges önerő biztosításáról IV. 26.
 64/2006 Az "art" mozik 2006. évi fejlesztési pályázatán való részvételről IV. 26.
 63/2006 Települési Önkormányzatok fenntartásában lévő sportpályák felújításáról szóló pályázaton történő részvételről IV. 26.
 62/2006 Jászberény Város Önkormányzata Közbeszerzési Bizottságainak megválasztásáról IV. 26.
 56/2006 A Jászberény Erzsébet Kórház egészségügyi gép-műszer beszerzés céltámogatással történő megvalósításáról, az önerő biztosításáról III. 29.
 55/2006 Jászberény város sportszervezeteinek 2006 évi önkormányzati támogatásáról III. 29.
 54/2006 Alapítvány támogatásáról III. 29.
 53/2006 A Magyar Közút Kht. kérelméről III. 29.
 52/2006 Belterületi közutak tulajdonjogának megszerzéséről III. 29.
 51/2006 Velkei Zoltán képviselői tiszteletdíjról történő lemondásáról, egyesület támogatásáról III. 29.
 50/2006 Alapítványok kezelésében lévő önkormányzati ingatlanok felújításának támogatásáról III. 29.
 49/2006 Alapítvány támogatására III. 29.
 48/2006 A kulturális szakemberek szervezett képzéséről III. 29.
 47/2006 A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma által - a könyvtárak állománygyarapítási összegének támogatására - kiírt pályázaton való részvételre, a beszerzési keret kiegészítéséről (önrész biztosításáról) III. 29.
 46/2006 Többfunkciós jég- és tornacsarnok megvalósítására létrejött Közbeszerzési Bizottság összetételének módosításáról III. 29.
 45/2006 Jászberény város Önkormányzat Közbeszerzési Bizottságának megválasztásáról III. 29.
 44/2006 Jászberény Város Önkormányzata 2006. évi Összesített Közbeszerzési Tervének jóváhagyásáról III. 29.
 43/2006 A Főtéri gúlákkal kapcsolatos teendőkről III. 29.
 42/2006 A "helyi közforgalmú közlekedés normatív támogatása" pályázathoz szükséges önkormányzati határozat meghozataláról III. 29.
 39/2006 Lejárt határidejű önkormányzati határozat végrehajtásáról III. 29.
 34/2006 Szavazatszámláló bizottságok tagjainak és póttagjainak megválasztásáról II. 28.
 32/2006 Közművek átvételéről II. 15.
 31/2006 A Portelki Polgárőr Egyesület kérelméről II. 15.
 30/2006 Jászberény Város Önkormányzata új Közbeszerzési Szabályzatának elfogadásáról II. 15.
 29/2006 A ZT-COM Kft-vel kötött szerződés módosításáról II. 15.
 28/2006 Autóbusz pályaudvar építéséről II. 15.
 Z-35/2006 A 2005. évi Sportleg-díjak odaítéléséről II. 28.
 Z-18/2006 Díszpolgári cím és PRO URBE JÁSZBERÉNY emlékérem adományozásáról I. 25.
 Z-17/2006 Közszolgálati Életmű-díj és Közszolgálati Nívódíj adományozására I. 25.
 25/2006 A közszolgáltatásokhoz való egyenlő esélyű hozzáférés, középületek akadálymentesítése pályázatról I. 25.
 24/2006 A jászberényi Bercsényi út 13. (hrsz.: 68) alatti Belvárosi Általános Iskola 11 tantermes udvari szárnnyal történő bővítésére benyújtandó TRFC pályázatról I. 25.
 23/2006 A decentralizált "települési önkormányzati szilárd burkolatú belterületi közutak burkolat-felújítására" pályázat benyújtásáról (Béla utca-Pesti utca-Bajcsy Zsilinszky utca - Korcsolya utca) I. 25.
 22/2006 A decentralizált "települési önkormányzati szilárd burkolatú belterületi közutak burkolat-felújítása" pályázat benyújtásáról (Nyíl-Repce-Temető utcák) I. 25.
 21/2006 Az Ipartelep úti gyalog- és kerékpárút megépítéséhez pályázat benyújtásáról I. 25.
 16/2006 Az önkormányzati hivatásos tűzoltóság teljesítménykövetelményének alapját képező 2006. évi célok meghatározásáról I. 25.
 15/2006 A 2006. évi köztisztviselői teljesítménykövetelmények alapját képező célokról I. 25.
 14/2006 A főtéri gúlákról I. 25.
 13/2006 Egészségügyi szerződés megkötéséről I. 25.
 12/2006 A Jászberény Város Önkormányzat és az Electrolux Lehel Kft. közötti sporttámogatási megállapodás aláírásáról I. 25.
 11/2006 A "MACI" Alapítvánnyal kötendő támogatási megállapodás jóváhagyásáról I. 25.
 10/2006 Az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács által kiírt decentralizált "települési közszolgáltatás-fejlesztés" támogatás pályázatának benyújtásáról I. 25.
 9/2006 A Jászberényi Városi Könyvtár és Információs Központ számítógép beszerzésére megnyert pályázat kivitelezésének ütemezéséről I. 25.
 8/2006 Az iparosított technológiával épült lakóépületek energiatakarékos felújítási programjának elfogadásáról I. 25.
 7/2006 A Jászsági Kistérségi és Települési Környezetvédelmi Program Jászberény Városra vonatkozó 2005. évi megvalósulási szint elfogadásáról I. 25.
 6/2006 Jászberény város Településfejlesztési koncepciójának, Településszerkezeti tervének, Szabályozási tervének és Helyi építési szabályzatának (HÉSZ) módosításáról, ami a központi buszmegálló-csoport megépítése érdekében vált szükségessé I. 25.
 5/2006 Jászberény város Szabályozási tervének és Helyi Építési Szabályzatának (HÉSZ) módosítására, ami a tervezett jégcsarnok és tornacsarnok megépítése érdekében vált szükségessé I. 25.
 4/2006 Jászberény város Településszerkezeti Tervének, Szabályozási Tervének és Helyi Építési Szabályzatának (HÉSZ) 2006. évi felülvizsgálatáról és szükség szerinti módosításáról I. 25.
 2/2006 Lejárt határidejű képviselő-testületi határozat végrehajtásáról I. 25.
 Z-226/2005 "Jászberény Város Szociális Díja" adományozására VIII. 31.
 173/2005 Szabó Gábor, a 2005. évi Mentőkutyás Világbajnokság bronzérmese jutalmazására VIII. 31.
 Z-33/2005 A 2004. évi Sportleg-díjak odaítéléséről II. 15.
 Z-18/2005 Közszolgálati Életmű-díj és Közszolgálati Nívódíj adományozására I. 26.
 Z-17/2005 PRO URBE Jászberény emlékérem adományozására I. 26.
 272/2005 A Lehel Sport és Szabadidőközpont Kht. pályázattal kapcsolatos igényéről XII. 15.
 271/2005 Jászberény Város Önkormányzata 2005. évi összesített Közbeszerzési Tervének módosításáról XII. 15.
 269/2005 A 194/2003.(IX. 24.) önkormányzati határozat módosításáról XII. 15.
 268/2005 Jászberény Város Önkormányzata által fenntartott közoktatási, nevelési és szociális intézmények feladatfinanszírozási elveiről, a mutatók módosításáról XII. 15.
 267/2005 Számítástechnikai oktatás támogatásáról, előirányzatok közötti átcsoportosításról XII. 15.
 266/2005 Belterületi földes utcák felszámolásáról XII. 15.
 265/2005 Egyesített Szociális Intézmény Alapító Okiratának módosításáról XII. 15.
 264/2005 Erzsébet Kórház gégészeti fekvőbeteg ellátásának szüneteltetéséről XII. 15.
 263/2005 Egészségügyi szerződések módosításáról XII. 15.
 262/2005 Működtetési jog megszerzésének esetére vonatkozó nyilatkozat kiadásáról XII. 15.
 261/2005 Erzsébet Kórház ügyeleti ellátásáról XII. 15.
 260/2005 Az Erzsébet Kórház intézkedési tervének jóváhagyásáról XII. 15.
 259/2005 A központi buszmegálló-csoport megépítésére XII. 15.
 256/2005 A Képviselő-testület 2006. évi munkatervének jóváhagyására XII. 15.
 249/2005 A Jászsági Többcélú Társulás elhelyezéséről XI. 25.
 248/2005 Tamás Bernát tiszteletdíjról történő lemondásáról, alapítvány támogatásáról XI. 25.
 247/2005 A Hátrányos helyzetű tanulók Arany János Tehetséggondozó Programjában való részvételről, szociális-tanulmányi ösztöndíj folyósításáról XI. 25.
 245/2005 Egyesített Szociális Intézmény Alapító Okiratának módosításáról XI. 25.
 244/2005 Igénybejelentés a Regionális Fejlesztési Tanácshoz orvosi eszközök, műszerek beszerzésére az Erzsébet Kórház számára XI. 25.
 243/2005 Az Erzsébet Kórház működési támogatásáról XI. 25.
 239/2005 A helyi adókról, az adóellenőrzés tapasztalatairól XI. 25.
 238/2005 Jászberény Város 2006. évi önkormányzati költségvetési koncepciójára XI. 25.
 236/2005 Interpellációról XI. 25.
 234/2005 A "fejlesztési hitel felvétele" tárgyú beruházás Közbeszerzési Bizottságának megválasztásáról XI. 16.
 233/2005 Jászberény Erzsébet Kórház Szülészet- Nőgyógyászati Osztály építésének, Belgyógyászati Osztály rekonstrukciós bővítésének 2006. évi új címzett támogatással történő megvalósításáról, az önerő biztosításáról XI. 16.
 232/2005 A Jászsági Többcélú Társulás munkacsoportjaiba delegáltak személyéről XI. 16.
 231/2005 Autóbusz-pályaudvar rekonstrukciójára XI. 16.
 230/2005 Az Erzsébet Kórház fejlesztéséről XI. 16.
 229/2005 A 2006-2008. évekre szóló Gazdasági Programról XI. 16.
 224/2005 Tiszteletdíjról történő lemondásról, Hargita megyei árvízkárosultak támogatásáról X. 26.
 223/2005 Bujdosó József képviselői tiszteletdíjról történő lemondásáról, szervezetek támogatásáról X. 26.
 222/2005 Új közterület (utca) elnevezéséről X. 26.
 221/2005 Csapadékvíz károk megelőzéséről X. 26.
 220/2005 Az önkormányzati közoktatási intézmények világítás- és fűtés korszerűsítéséről X. 26.
 219/2005 Jászberény dél-keleti városrészén, (Szatmári - lakóterület II. ütemében) kialakított építési telkek közművesítésének támogatásáról X. 26.
 218/2005 Számítástechnikai eszközök beszerzéséről, költségvetési előirányzatok közötti átcsoportosításról X. 26.
 217/2005 Az "Erzsébet Kórház Szülészet- Nőgyógyászati Osztály építése, Belgyógyászati Osztály rekonstrukciós bővítése" tárgyú beruházás Közbeszerzési Bizottságának megválasztásáról X. 26.
 216/2005 Az Önkormányzat 2006. évi ellenőrzési tervéről X. 26.
 215/2005 Alapító okirat módosításáról X. 26.
 214/2005 Alapító okirat módosításáról X. 26.
 213/2005 Alapító okirat módosításáról X. 26.
 212/2005 Alapító okirat módosításáról X. 26.
 211/2005 Jászberény Városi Önkormányzat Egészségügyi Szolgálat Alapító Okiratának módosításáról X. 26.
 210/2005 Az Erzsébet Kórház együttműködési megállapodásairól X. 26.
 209/2005 Erzsébet Kórház többletkapacitás befogadása iránti pályázat benyújtásáról X. 26.
 208/2005 Megüresedett gyermekorvosi körzet helyettesítésben történő ellátására vonatkozó szerződés megkötéséről X. 26.
 207/2005 A Csányi Alapítvány helyiség igényéről X. 26.
 200/2005 Lejárt határidejű képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról X. 26.
 197/2005 A "jégpálya építésének előkészítése és kivitelezése" tárgyú beruházás Közbeszerzési Bizottságának megválasztásáról X. 10.
 196/2005 A Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium, a Belügyminisztérium, valamint az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium által meghirdetett közmunkapályázaton történő részvételről X. 10.
 195/2005 Jászberény Erzsébet Kórház 2006. évi új címzett támogatással megvalósuló beruházása műszaki tartalmának csökkentéséről, a szükséges önerő biztosításáról X. 10.
 194/2005 Pedagógiai szakszolgálat kistérségi feladat-ellátási megállapodásának jóváhagyásáról, nyilatkozat közoktatási feladatok kistérségi ellátásáról X. 10.
 193/2005 Kistérségi központi orvosi ügyelet kialakítására irányuló mikro-társulás létrehozásáról, ahhoz történő csatlakozásról X. 10.
 192/2005 Egyes szociális alapszolgáltatások kistérségi szinten történő működtetéséről, valamint a társulás által szociális területen nyert 2005. évi ösztönző támogatás felhasználásáról X. 10.
 190/2005 Új közterület (utca) elnevezéséről IX. 14.
 189/2005 Játszóterek felújításához szükséges forrás biztosításáról IX. 15.
 188/2005 Tisza Hulladékgazdálkodási Klaszterhez való csatlakozásról IX. 15.
 187/2005 A hulladékgyűjtő szigetek kialakítására történő pályázat benyújtásának jóváhagyásáról szóló 61/2005. (III. 30.) Képviselő-testületi határozat módosításáról IX. 15.
 186/2005 Önkormányzati intézmények beltéri világítás korszerűsítéséről IX. 15.
 185/2005 A Városi Óvodai Intézmény alkalmazotti közösségének jutalmazásáról IX. 15.
 184/2005 A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat 2006. évi fordulójához való csatlakozásról IX. 15.
 183/2005 Az Önkormányzati Tűzoltóság gépjármű felújítási pályázatához kapcsolódó önrész biztosításáról IX. 15.
 182/2005 Az Önkormányzat Hivatásos Tűzoltósága nagyértékű tárgyi eszközök pályázatához kapcsolódó önrész biztosításáról IX. 15.
 181/2005 Erzsébet Kórház közalkalmazotti létszámának csökkentéséről IX. 15.
 180/2005 Erzsébet Kórház finanszírozási szerződésének módosításáról IX. 15.
 179/2005 A lakosság szociális és mentálhigiénés helyzetéről IX. 15.
 171/2005 Ingatlan használatba adásáról VIII. 31.
 170/2005 A jászberényi 0330/164 hrsz-ú ingatlan megvételéről VIII. 31.
 169/2005 A Jászberényi Erzsébet Kórház 2006. évben induló rekonstrukciójára vonatkozó címzett támogatási igénybejelentésről VIII. 31.
 168/2005 Költségvetési előirányzatok közötti átcsoportosításról VIII. 31.
 167/2005 Költségvetési előirányzatok közötti átcsoportosításról VIII. 31.
 166/2005 Létszám és költségvetési előirányzat átcsoportosítására VIII. 31.
 165/2005 Az első lakáshoz jutók támogatása céljára pótelőirányzat megállapításáról VIII. 31.
 164/2005 Az óvodacentrum tervpályázat tárgyú közbeszerzési eljárásban eljáró Bíráló Bizottság megválasztásáról VIII. 31.
 162/2005 A Jászberényi Városi Könyvtár és Információs Központ bútor beszerzésére pályázat benyújtásáról VIII. 31.
 161/2005 A Jászberény város belterületén lévő, Ipartelepi úti kerékpárút és gyalogjárda szilárdburkolatú kiépítéséhez, pályázat benyújtására VIII. 31.
 160/2005 Sportcentrum felújítására beadott pályázathoz beruházás biztosítékaként jelzálogjog bejegyzéséről VIII. 31.
 159/2005 Sportcentrum felújítására beadott pályázathoz banki hitel jelzálogjog bejegyzéséről VIII. 29.
 158/2005 Jászberény Város Önkormányzata, mint "Jászberény és Térsége szennyvízközmű beruházás" gesztor önkormányzatának Jászkisér társult település szennyvízberuházáshoz kapcsolódó pályázat megvalósításáról VIII. 29.
 156/2005 A Környezetvédelmi Programban foglaltak időarányos végrehajtásáról VIII. 29.
 144/2005 Jászberény Város Önkormányzata, mint "Jászberény és Térsége szennyvízközmű beruházás" gesztor önkormányzatának Jászkisér társult település szennyvízberuházáshoz kapcsolódó pályázat megvalósításáról VI. 29.
 143/2005 237/2004. (XII.15.) számú Képviselő-testületi határozat módosításáról VI. 29.
 142/2005 Folyószámla hitel felvételére VI. 29.
 141/2005 A tehermentesítő út megépítéséhez szükséges megállapodás megkötéséről VI. 29.
 140/2005 Utak tulajdonjogának térítésmentes átvételéről és önkormányzati támogatásról VI. 29.
 139/2005 A városi strand vízforgató berendezése beszerzésének, építésének megvalósításáról VI. 30.
 138/2005 Jászberényi Városi Könyvtár és Információs Központ számítógép beszerzésére vonatkozó pályázat benyújtásáról VI. 29.
 137/2005 A Városi Könyvtár és Információs Központ elektronikus riasztó rendszerének, valamint informatikai és alközponti rendszerének kiépítéséhez szükséges pénzügyi forrás biztosításáról VI. 29.
 136/2005 A Jászberényi Városi Könyvtár és Információs Központ bútor beszerzésére pályázat benyújtására. VI. 29.
 135/2005 Az Európai Mobilitási Hét és Európai Autómentes Nap rendezvényhez történő csatlakozásáról. VI. 29.
 134/2005 Akkumulátor gyártó és újrahasznosító üzem telepítéséről VI. 29.
 133/2005 Jászberény Város Önkormányzata Közbeszerzési Bizottságainak megválasztásáról VI. 29.
 132/2005 A LEHEL Sport és Szabadidő Központ Kht. javára történő pótbefizetésről VI. 29.
 131/2005 A Jászberényi SE, a JTKF DSE, a Jászberényi Röplabda Klub és a Jászberényi Kosárlabda Klub 2005. évi önkormányzati támogatásáról VI. 29.
 130/2005 A Szántai-kert nyári nyitva tartásának biztosításáról VI. 29.
 128/2005 Ifjúság-egészségügyi védőnői státusz kialakításáról VI. 29.
 126/2005 Jászberény Város Idősek Otthona vezetői álláshelyének betöltéséről VI. 29.
 125/2005 Közművelődési alapítvány támogatására VI. 29.
 124/2005 Alapítványok támogatásáról VI. 29.
 123/2005 A Belvárosi Általános Iskola igazgatói álláshelyének betöltéséről VI. 29.
 122/2005 Jászkun Volán Rt-vel megkötött Közszolgáltatási Szerződés módosításáról VI. 29.
 121/2005 A Jászkun VOLÁN Rt. Jászberényben végzett közszolgáltatási tevékenységéről, a közszolgáltatási díj alkalmazásának tapasztalatairól VI. 29.
 120/2005 Jászberény Város Idősek Otthona - Jászladány - tevékenységéről VI. 29.
 119/2005 Az Egyesített Szociális Intézmény - Jászberény - tevékenységéről VI. 29.
 118/2005 A nevelési - oktatási intézmények 2005/2006. tanévre vonatkozó tantárgyfelosztásáról VI. 29.
 117/2005 Két ülés közötti eseményekről, átruházott hatáskörök gyakorlásáról, önkormányzati rendeletek felülvizsgálatáról VI. 29.
 116/2005 Interpellációkra adott válaszokról VI. 29.
 115/2005 Szabadidő Központ Kht működéséről VI. 07.
 114/2005 Augusztus 20-ai ünnepség szónokára VI. 07.
 113/2005 Átruházott hatáskör gyakorlásáról VI. 07.
 111/2005 Közérdekű bejelentésekről V. 25.
 109/2005 Jászberény Város Önkormányzata és a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium nevében eljáró Útgazdálkodási és Koordinációs Igazgatóság a városközpontot tehermentesítő út közös beruházásban történő megvalósításáról V. 25.
 108/2005 Jászberény Város Önkormányzata és az Electrolux Lehel Kft. közötti sporttámogatási megállapodás aláírásáról V. 25.
 107/2005 "Jászberény Közbiztonságáért" Közalapítvány Alapító Okiratának módosításáról V. 25.
 106/2005 A Jászsági Többcélú Társulás Társulási Megállapodásának módosításáról V. 25.
 105/2005 Alapítvány támogatására V. 25.
 104/2005 Alapítvány támogatására V. 25.
 103/2005 Alapítványok támogatásáról V. 25.
 102/2005 Tűzoltógépjármű fecskendő beszerzéséhez szükséges önrész biztosításáról V. 25.
 101/2005 A Nevelési és Pályaválasztási Tanácsadó vezetői álláshelyére vonatkozó megismételt pályázati eljárás lefolytatásáról - vezetői megbízás meghosszabbításáról V. 25.
 99/2005 A gyermekek védelmének körében végzett hatósági tevékenységről V. 25.
 98/2005 A gyermekjóléti-gyermekvédelmi feladatok ellátásáról V. 25.
 96/2005 A Hamza Múzeum és Jász Galéria Közalapítvány gazdálkodásáról V. 25.
 95/2005 A Testvérvárosi Kapcsolatok Közalapítvány gazdálkodásáról V. 25.
 94/2005 Közalapítványok jövőjéről V. 25.
 93/2005 A Sáros András Közalapítvány gazdálkodásáról V. 25.
 92/2005 A Jászberény Közbiztonságáért Közalapítvány gazdálkodásáról V. 25.
 91/2005 A Folklór Kulturális Közalapítvány gazdálkodásáról V. 25.
 88/2005 Kistérségi, központi ügyelet kialakítására irányuló mikro-társulás létrehozásáról, ahhoz történő csatlakozásról V. 11.
 87/2005 Pályázat a Jászberény és térsége szennyvízközmű hálózat és tisztítás fejlesztése, szennyvíztisztító telep építéséről V. 11.
 86/2005 Erzsébet Kórház 2006. évi címzett támogatásra vonatkozó önkormányzati igénybejelentésről szóló 68/2005. (IV.6.) sz. Képviselő-testületi határozat módosításáról V. 11.
 85/2005 A MACI óvoda használatba adásáról IV. 27.
 84/2005 Hagyó Tamás képviselői tiszteletdíjról történő lemondásáról, egyesület támogatásáról IV. 27.
 83/2005 Velkei Zoltán képviselői tiszteletdíjról történő lemondásáról, egyesület támogatásáról IV. 27.
 82/2005 Alapítványok támogatásáról IV. 27.
 81/2005 A decentralizált "települési önkormányzati szilárd burkolatú belterületi közutak burkolat-felújítására" pályázat benyújtására (Szent István körút) IV. 27.
 80/2005 A decentralizált "települési önkormányzati szilárd burkolatú belterületi közutak burkolat-felújítására" pályázat benyújtására (Hatvani út - Nádor utca) IV. 27.
 79/2005 2005. évi "art" mozik fejlesztését célzó pályázat benyújtására IV. 27.
 78/2005 Jászberény Város Önkormányzata Közbeszerzési Bizottságainak megválasztásáról IV. 27.
 76/2005 A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma által - a könyvtárak állománygyarapítási összegének támogatására - kiírt pályázaton való részvételre, a beszerzési keret kiegészítéséről (önrész biztosításáról) IV. 27.
 75/2005 A Jászberény, Szabadság tér 18. szám ( hrsz: 3887/1) alatti ingatlan hosszú távú hasznosításáról. IV. 27.
 74/2005 Közalapítvány támogatására IV. 27.
 73/2005 A városi lakásépítésekről IV. 27.
 72/2005 A Belvárosi Általános Iskola oktató-nevelő munkájáról IV. 27.
 70/2005 Parkolási kérdéssel összefüggő interpellációról IV. 27.
 69/2005 Nyomozás kezdeményezésére IV. 06.
 68/2005 Erzsébet Kórház 2006. évi címzett támogatásra vonatkozó önkormányzati igény bejelentéséről IV. 06.
 67/2005 Jászberény Város Önkormányzata, mint "Jászberény és Térsége szennyvízközmű beruházás" gesztor önkormányzatának Jászkisér társult település szennyvízberuházásához kapcsolódó, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Területfejlesztési Tanács által kiírt "területi kiegyenlítést szolgáló fejlesztési célú támogatás" elnyerésére történő pályázat benyújtására IV. 06.
 66/2005 A városi strand vízforgató berendezés beszerzésére pályázat benyújtására IV. 06.
 65/2005 Az Erzsébet Kórház főigazgatói álláshelyének betöltéséről III. 30.
 61/2005 Hulladékgyűjtő szigetek kialakítására történő pályázat benyújtásának jóváhagyásáról III. 30.
 60/2005 A Jászsági Tanácsadó és Fejlesztő Iroda elhelyezéséről III. 30.
 56/2005 A Helyőrségi Klub tulajdonjogának megszerzéséről III. 30.
 55/2005 Alapítvány támogatására III. 30.
 54/2005 Jászberény város sportszervezeteinek 2005 évi önkormányzati támogatásáról III. 30.
 53/2005 Tiszteletdíjról történő lemondásról, délkelet-ázsiai szökőár áldozatainak támogatásáról III. 30.
 52/2005 Szatmári Zoltán tiszteletdíjáról történő lemondásról, közhasznú szervezetek támogatásáról III. 30.
 51/2005 Velkei Zoltán képviselői tiszteletdíjról történő lemondásáról, egyesület támogatásáról III. 30.
 50/2005 Bujdosó József képviselői tiszteletdíjról történő lemondásáról, szervezetek támogatásáról III. 30.
 48/2005 A kulturális szakemberek szervezett képzéséről III. 30.
 46/2005 A 2005/2006. tanévre vonatkozó - fenntartói irányítással kapcsolatos - állásfoglalás kialakításáról III. 30.
 45/2005 Az Erzsébet Kórház átvilágítására Közbeszerzési Bizottság megválasztására III. 30.
 44/2005 Közhasznúak foglalkoztatására III. 30.
 43/2005 Jászberény Város Önkormányzatának 2005. évi összesített közbeszerzési terve jóváhagyására III. 30.
 42/2005 Az Európa Pályázat Előkészító Alap (PEA) 2. pályázat keretében a "Főtér felújítása, fejlesztése" című projekt kidolgozására, az előírt saját erő biztosítására III. 30.
 41/2005 A "Hűtőgépgyári bekötőút felújítása, ívkorrekció kivitelezése, buszperonok átalakítása" című PEA 1. pályázat keretében kidolgozott ROP 2.1. pályázat benyújtására, a saját erő biztosítására III. 30.
 40/2005 Jászberény Város Idősek Otthona vezetői álláshelyének betöltéséről III. 30.
 39/2005 Nevelési és Pályaválasztási Tanácsadó tevékenységéről III. 30.
 38/2005 Növényegészségügy helyzetéről III. 30.
 37/2005 A 2004. évi belső ellenőrzési tevékenységről III. 30.
 36/2005 Képviselő testületi határozat végrehajtási határideje módosításáról III. 30.
 35/2005 Francia testvérvárosi kapcsolatról III. 30.
 30/2005 A délkelet-ázsiai szökőár áldozatainak támogatásáról II. 15.
 29/2005 Non- profit foglalkoztatási projektek megvalósítása a szociális gazdaságban 1/2004. ROP 3.2.2. pályázat benyújtása. II. 15.
 28/2005 A Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium által meghirdetett 2005/1 számú közmunkaprogramon történő részvételre II. 15.
 26/2005 Erzsébet Kórház átvilágításáról II. 15.
 23/2005 A "MACI" Alapítvánnyal kötendő támogatási megállapodás jóváhagyásáról II. 15.
 21/2005 A multifunkcionális csarnok megvalósításáról II. 15.
 15/2005 A Justitia szobor rekonstrukciójáról, pályázaton való részvételről I. 26.
 14/2005 A gépjármű várakozóhelyek megváltási díjáról I. 26.
 13/2005 A városi honlap fejlesztéséről I. 26.
 11/2005 A Lehel Vezér Gimnázium tetőfelújítására Közbeszerzési Bizottság megválasztásáról I. 26.
 10/2005 A hivatásos önkormányzati tűzoltóság teljesítménykövetelményének alapját képező 2005. évi célok meghatározásáról I. 26.
 9/2005 A 2005. évi köztisztviselői teljesítménykövetelmények alapját képező célokról I. 26.
 8/2005 A tűzvédelem helyzetéről I. 26.
 6/2005 Jászberény Város Önkormányzata gazdálkodásának átfogó ellenőrzéséről I. 26.
 4/2005 Jászberény város településszerkezeti tervének jóváhagyásáról I. 13.
 3/2005 Erzsébet Kórház gazdálkodásának felülvizsgálatáról I. 13.
 2/2005 Folyószámla hitel felvételére I. 13.
 1/2005 A Jászberényi Rendőrkapitányság vezetője személyének véleményezéséről I. 13.


  ...Keresés...
 
  Szó vagy szótöredék alapján történő kereséshez kérjük adja meg a keresett mintát itt.
  A keresés a határozatok száma és címe mezőkben történik.


   Minta:  
   

 
  .: HONLAPTÉRKÉP :.  .: IMPRESSZUM :.  .: ÉSZREVÉTELEK :.